Nem sikerült rávenni a fiamat, hogy ne szórja el a diákmunkával keresett pénzét

A fiam 16 éves. Tavaly nyár óta mondogatta, hogy idén végre el fog menni dolgozni egy hónapra. Nagyon várta a nyarat, és nem a vakáció, hanem a diákmunka miatt. Már múlt évben is szeretett volna dolgozni, és annak ellenére, hogy a törvény szerint vállalhatott is volna munkát, ilyen fiatalon nem vették fel sehova. Télen még úgy tűnt, idén viszont kinyílik előtte a munkaerőpiac kapuja, és válogathat majd a diákmunkák között a folyékony nyelvtudásával. Márciusban azonban kiderült, hogy a vírus nem két hétig tart majd és rengeteg ember vesztette el az állását, ezzel együtt pedig diákokra is sokkal kisebb lett az igény.

Végül mégis akadt egy lehetőség, három hét kavicsmosás és -pakolás egy telephelyen, napi nyolc órában. Hatodikos kora óta jön velem dolgozni a gyerek egy-egy napra, ha éppen úgy jön ki, de ezek eddig nagyon más típusú munkák voltak. Semmi nehéz fizikai munka, már pedig a kavicspakolás az.

Általában valamilyen kulturális rendezvényen kínált ételt, vagy jegyet, esetleg könyvet árult. Tisztában voltam vele, hogy szeret dolgozni, kitartó is, és kiderült, hogy elképesztően jól kommunikál, illetve született kereskedő, aki szó szerint imád interakcióba lépni emberekkel, sőt, ösztönösen alkalmaz olyan technikákat, amit sokaknak tanítani kell, például odamegy a vásárlóhoz, és megkérdezi, hogy tetszett-e a program, vagy ízlett-e az étel. A kavicspakoláshoz ezekre a kompetenciákra nem volt szükség.

Fizetés naponta

Négyen dolgoztak, három osztálytárs és egy húsz körüli külföldi, akivel nem sikerült közös nyelvet találnia a srácoknak, de a harmadik hét végére már egészen sokat tudtak róla. Jó tapasztalás volt, egy olyan emberrel együtt dolgozni, aki nem zsebpénzt gyűjt, hanem egy távoli országból menekült, és ha nem pakolna minden nap kavicsot, akkor nem lenne mit ennie. A fiamat legalábbis nagyon foglalkoztatta a dolog, esténként is sokat beszélt arról, hogy milyen nehéz lehet a kollégájuknak, aki ugyanannyit keresett, mint ők, vagyis 7000 forintot naponta.

A fizetségüket minden délután meg is kapták, ami remek alkalom volt arra, hogy el is költsék. Az első munkanap után, amikor a gyerek koszosan, hullafáradtan, de boldogan hazaért, még volt terv arra, hogy a pénzt összerakja, és vesz belőle egy új mobiltelefont. Másnap, amikor a fáradtság már kisebb volt, munka után elment, és vett egy új játékot a Nintendójába.

Bevallom, nagyon rosszul adom át a pénzügyi intelligencia alapjait a gyerekemnek, annak ellenére, hogy tisztában vagyok vele, hogy ez mennyire fontos. A gyerekeim tudják, hogy pénzt munkával lehet keresni. Rendszeresen kapnak zsebpénzt, amit eddig soha nem voltak képesek félretenni vagy beosztani, és tipikus gyerekek módjára kéthetente bepróbálkoznak zsebpénz-előleg, vagy kölcsön ügyében. Erős vagyok, csak a legritkább esetben adok, de valószínűleg ez nem a legjobb taktika a pénzügyi nevelésben. Ha nincs meg a megfelelő összeg a kiválasztott akármire, akkor ugyanis a gyerekeim inkább lemondanak róla, minthogy összegyűjtsék a rávalót. Talán, ha megelőlegezném az összeget és jó bank módjára részletekben vonnám le a zsebpénzükből, ugyanúgy tanítanék valamit. De eddig még nem próbáltam, pedig még az is lehet, hogy a kamatról is taníthatnék valamit, de hát milyen szülő az, aki kamatot kér a saját gyerekétől? Pedig a felnőtt életben a valódi hiteleket bizony kamat terheli, amit nyilván egyikünk se szeret, de nem is kérdezi ezt tőlünk soha a banki ügyintéző.

A további munkanapokban az volt a közös, hogy minden délután szó szerint élménybeszámolót hallgattunk az aznapi kavicspakolásról, sőt egyik nap még egy gyorsított videó is készült arról, hogy fél nap alatt mennyit lehet haladni, és milyen látványos, ahogy az addig fekete kavicsok újra hófehérek lesznek. A fizetés viszont elfolyt a fiam kezéből, és nem tudtam mit tenni.

Délutánonként farkaséhesen azonnal beültek egy gyorsétterembe, és megettek egy menüt. Csomagolhattam volna uzsonnát, de nem akarta. Ők hamburgerezni akartak, beszélgetni közben, nagyokat nevetni. Egyre egyértelműbbé vált, hogy a telefonból nem lesz semmi.

Egyértelmű, hogyha a harmadik hét végén egyben kapnak fizetést, akkor más vége lett volna a pénznek, de így egyszerűen nem volt súlya. 7000 forint napi zsebpénznek rengeteg, elszórni mégis könnyű. Abból, amire például a fiam költötte egyértelműen kiderült, hogy hiába képes úgy dolgozni, mint egy felnőtt, 16 évesen bizony még nagyon is gyerek. Szinte minden nap vásárolt magának egy játékot a gépéhez.

Beleszólhatok-e, hogy mire költse?

A dédszüleink idejében a gyerekek még hazaadták a fizetésüket, a szüleink pedig vagy megtarthatták, vagy egy részét adták oda a közösbe. Szerencsére, mi most megtehetjük, hogy egyáltalán nem kérünk a gyerekünk fizetéséből, és az ismeretségi körömben sincs olyan, aki megtette volna ezt. Pedig a közös költségviselés ugyanúgy része az életnek, mint a javak közös felélése, és ezzel én is teljesen tisztában vagyok, mégsem volt szívem kérni a pénzből. Már tőlem se kértek, és nekem is magamtól kellett megtanulnom beosztani a valódi fizetéseimet. Nem ment könnyen, igencsak nagy meglepetés volt, amikor kiderült, hogy az albérlet és a rezsiszámlák mellett mennyi pénzem marad bármi másra, és ebbe az étkezés is benne volt. Állítólag lehet ezt jobban csinálni, és tanítani a gyereket, de én ebben elbuktam.
Várom a következő nyarat, amikor – nagyon bízom benne – hó végén kap majd a fiam fizetést, és végre valami olyat vásárol majd magának, ami valóban hasznos.

Addig is büszke vagyok rá, amiért képes volt önállóan munkát keresni, keményen dolgozni, és őszinte örömét lelni az elvégzett munkában. Akárhogy is, ez sokkal fontosabb, minthogy mennyire tudta hasznosan, vagy haszontalanul elkölteni a fizetségét. Bevallom, büszke vagyok magamra is, mert az már most látszik, hogy nem lesz meglepetés a gyerekemnek az, hogy a felnőttek világában a pénzért valóban meg kell dolgozni, sőt ez az egyetlen módja annak, hogy boldog, hasznos életet éljünk. Már csak arról kell lebeszélnem a gyerekemet, hogy szeptembertől délutáni munkát keressen a gimnázium mellett. Mert egyelőre ez a terve, de kénytelen lesz egy évet várni a következő munkával. Addig talán megpróbálok átadni valamit az előtakarékoskodás és a pénzbeosztás tudományából.

Mit mond a pénzügyi szakember? 

Himer Csilla pénzpedagógus szerint nagyon fontos már az egészen kicsi gyerekekkel is beszélni a pénzről a saját szintjükön. Egy bölcsődés gyerek például imád gyűjtögetni: nincs olyan nap, hogy ne hozna haza gesztenyét, kavicsot, falevelet, amit aztán el is kell tenni. Ugyanígy lehet vele pénzt is gyűjteni egy malacperselybe, ami később remek alkalmat ad majd a pénzügyekről való beszélgetésre. „Nemrég kérdezte tőlem egy középsős kisfiú, hogy miként lehetséges az, hogy a nagymamája már nyugdíjas, nem dolgozik, mégis kap pénzt? Ebből is látszik, hogy a gyerekeket foglalkoztatják a pénzügyek, ezért nagyon fontos, hogy mindig érdemben, a koruknak megfelelően válaszoljunk nekik!”

A szakember szerint az se baj, ha a két szülő másképp gondolkodik a pénzről otthon, hiszen mindkettőtől lehet tanulni. Lássa a gyerek, ahogy a szülei együttműködnek a család pénzügyeiben, ez ugyanis nagyon jó példa számára.

Fontos a pénzügyi kísérletezés

A gyerekek tapasztalat útján tanulnak a legtöbbet a pénzről, annak ellenére, hogy a családi példa is nagyon fontos. Amíg otthon, védett környezetben laknak, engedjük nekik, hogy saját, önálló tapasztalataik legyenek, még akkor is, ha ezek rosszak.
Így már van alapja annak, hogy megbeszéljük, hogyan legyen legközelebb, és a gyerek is megérti, hogy a pénzzel kapcsolatban a legfontosabb a beosztás.

Három fontos dolgot muszáj mindenkinek megtanulnia a pénzzel kapcsolatban, ebből az első kettőt ráadásul még gyerekkorban:

• Milyen törvényes módjai lehetnek a pénzszerzésnek?

Bátorítsuk a gyerekünket arra, hogy pénzt keressen. Nem csak alkalmazott lehet valakiből, hanem vállalkozó is. Fontos, hogy ettől ne idegenkedjen!

• Hogyan osszuk be a pénzünket úgy, hogy még megtakarításunk is maradjon?

Már óvodás korban el kell kezdeni erről beszélni a gyerekünkkel. Tudjon róla, hogy nem áll rendelkezésünkre korlátlanul a pénz, és vannak olyan kiadásaink, amiket akkor is ki kell fizetni, ha szívünk szerint másra költenénk a pénzünket.

• Hogyan gyarapítsuk a megtakarításainkat?

Ez utóbbi már nem feltétlen a szülők dolga, érdemes inkább szakemberhez fordulni a kérdéssel.

„A gyereknek minden életkorban legyen pénze, amit beoszthat. Ez óvodás korában a gyűjtögetett apró, vagy a nagymamától kapott pár száz forint lehet. Alsós korban, amikor a százas számkörben már otthonosan mozog a gyerek, kapjon büfépénzt. Fontos, hogy ez költőpénz és nem zsebpénz. Ebben a korban a gyerekek már olyan elvont fogalmakkal is tisztában vannak, mint a múlt és a jövő, így ha hét elején mondjuk 1000 forint büfépénzt adunk nekik, és tudják, hogy átlagosan napi 200 forintot jelent, akkor nem érdemes keddre elkölteni belőle nyolcszázat, ezért be kell osztania.

Felsőben aztán elérkezik végre a valódi zsebpénz ideje. A zsebpénz modellezi a fizetésből élést, ezért ne csak költőpénz legyen. Adjuk oda a gyereknek a menzapénzt is és fizesse be ő, ugyanúgy, mint a bérletpénzt. A maradékot költse arra, illetve tegye félre arra, amire szeretné. Tudjon megvenni belőle magának apróságokat, és lehessen belőle szórakozni is nagyobb korában. Az összeget úgy határozzuk meg a gyerekkel közösen, hogy ügyesen gazdálkodva a pénzzel mindenre elég legyen, még egy kis spórolásra is. Ha viszont nem fizeti be az ebédet, vagy elszórja felesleges dolgokra hónap elején, akkor tanuljon a hibájából, és ne oldjuk meg helyette! Legyünk erősek, ne dőljünk be az őzike szemeknek, vagy a durcás ajtócsapkodásnak. Mi sem kapunk kétszer fizetést egy hónapban, és vannak dolgok, amire spórolnunk kell.”

Még van idő a nyári munkára 

• Ennyit is kereshetnek a diákok a Mekiben a koronavírus után
• Last minute diákmunka – így keress, hogy jól keress!