70 éve voltak házasok, megtört szív szindrómában hunyt el a nő pár perccel férje halála után

nlc | 2020. Augusztus 15.
Kathleen nem akarta, hogy férje egyedül menjen a túlvilágra.

Raymond és Kathleen Atkins nemrég ünnepelték 70. házassági évfordulójukat, ám nem sokkal később Raymond, aki egy ideje tüdőrákkal küzdött, sajnos elhunyt.

A virginiai párnak egy taxi cége volt, négy gyerekük, hat unokájuk és 17 dédunokájuk született.

Raymond utolsó heteiben az egyik fiának azt mondta, csak azért imádkozik, hogy hazamehessen feleségével ünnepelni a kórházból. Ez a kívánsága teljesült, ám pár nappal az esemény után Raymond hajnalban meghalt.

A 86 éves Kathleen befeküdt mellé az ágyba és azt mondta lányának, nem hagyja, hogy egyedül menjen el. Nem sokkal később Kathleen is elhunyt (az asszony az orvosok szerint megtört szív szindrómában – hivatalos nevén takotsubo-kardiomiopátiában – hunyt el, ami a szív bal kamrájának általában nagyfokú érzelmi stressz okozta átmeneti elgyengülése, akár leállása)

A gyerekeik a házban egy üzenetet találtak, amit a szülők írtak még korábban. Egy tanács állt rajta: „Csak tedd a legjobbat, ami tőled telik.”

(via)

(Kiemelt kép: illusztráció, Unsplash)

Exit mobile version