Az egyik gyerek meghalt, a másik lebénult egy balesetben az M6-oson

nlc | 2021. Április 13.
Nagyon drága a terápia, amely segíthetne a kilencéves fiún.

Izsányi Buda és családja február 2-án karambolozott az M6-oson, ahol szabályosan haladtak, amikor egy terepjáró beléjük csapódott. Autójuk, ahogy a rendőrség videóján is látszik, teljesen összeroncsolódott.

11 éves Zita lányuk a helyszínen elhunyt, a legidősebb testvér, Kata boka- és medencecsonttöréssel megúszta, Budának azonban megsérült a tüdeje és gerince – írja a Blikk. Rögtön megműtötték a Fiumei úti kórházban. „Budának felülről a harmadik hátcsigolyájánál zúzódott a gerincvelője, azaz a szegycsontjától lefelé nem érez semmit, nem tud mozgatni semmit. Az orvosok elmondása szerint az első három nap kritikus volt, a talpra állás esélyeit nagyban növelte volna, ha akkor reagál az ingerekre. Sajnos, nem reagált. Négy napig az intenzív, további egy hétig a gyerekosztályon kezelték” – nyilatkozta a lapnak az apa.

Szerencsére a család jelenlétének hála a kilencéves fiú tüdeje megerősödött, elkezdődhetett a rehabilitáció. Buda derekasan végzi a feladatokat a gyógytornán, megtanulta használni a kerekesszéket, otthonukat akadálymentesítették. Hisznek benne, hogy felépülhet. Ahhoz, hogy az igazolt kézilabdázó Buda esélyt kapjon a talpra álláshoz, egy intenzív, 7,2 millió forintos neurorehabilitációs robotterápiára van szüksége. Jelenleg a CsodaCsoport Alapítvány segít összegyűjteni a pénzt, erről Facebook-posztjukban olvashattok.

Kiemelt kép: CsodaCsoport Alapítvány

További cikkek a témában

Exit mobile version