nlc.hu
Aktuális

Élőzés közben zuhant le egy szikláról Dávid Tenerifén

Dávid élőzés közben zuhant háromemeletnyit egy szikláról Tenerifén, most a közösségi oldalon kér segítséget

Napokig semmit nem tudtak a szerettei és családtagjai Dávidról, akit Tenerifén élt nagyon csúnya baleset. Állítása szerint még az is előfordulhat, hogy soha többé nem tud majd lábra állni.

Csodával határos módon élt túl háromemeletnyi zuhanást a magyar Dávid, aki épp Tenerifén tartózkodott, és egy magas sziklán állva élőzött a telefonjával, amikor megtörtént a baj és a mélybe zuhant. Odalent a víz elmosta a telefonját és az iratait, így amikor bekerült a helyi kórházba, sokáig részben az állapota, részben a telefonja hiánya miatt senkit sem tudott értesíteni arról, mi lehet vele – derül ki a Tények riportjából.

Néhány nappal később, egy segítőkész nővér telefonja segítségével készített a közösségi média oldalára egy videót, amiben elmesélte, mi történt vele, és arra kérte a szeretteit, próbáljanak meg segíteni rajta, ugyanis a keze eltörött, és még az is benne van a pakliban, hogy soha többé nem tud majd járni. Haza kellene jönnie, de ehhez jelenleg nincsenek meg a szükséges papírjai, és nem tudja, mihez kezd majd, ha néhány nap múlva majd kiengedik a kórházból. A családjához eljutott a segélykérő üzenet, és már elkezdtek dolgozni azon, hogy hazajuttassák Dávidot.

Hasonló balesetek sajnos időről időre előfordulnak:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top