Aktuális

Kilátóbaleset: egy baráti társaság ünneplése torkollott tragédiába, egy 17 éves fiú zuhant a mélybe

Barátai nem tudtak azonnal segítséget hívni, mivel nem volt térerő a több mint 700 méteres magasságban.
Karancs-kilátó

Mint arról beszámoltunk, meghalt egy fiatal, amikor lezuhant a Karancs-kilátóról Salgótarjánban, 25 méter magasból. Az RTL Híradó úgy tudja, egy 17 éves fiú az áldozat. Két barátjával mászta meg a kilátót, ünnepelhettek valamit, de a hajnalig tartó buli tragikus véget ért. Egyelőre nem tudni hogyan esett a mélybe a kilátó második emeletéről.

A balesetet szenvedett fiú két barátja azonnal próbált segítséget kérni, de a több mint 700 méteres magasságban nem volt térerő. Ezért szétváltak és egyikük gyalog a 4,5 kilométerre lévő Salgótarján felé indult, míg másikuk a kizuhant fiú mellett maradt.

A mentésben speciális mentők is részt vettek, mert a helyszínt nagyon nehezen lehetett megközelíteni. Mentőhelikopter is érkezett, azonban a kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.  

Egyelőre nem tudni, hogyan eshetett ki a fiú a kilátóból, a lépcsőknél és minden szinten ugyanis korlát található. A rendőrség vizsgálja a halálos baleset körülményeit.

Kiemelt kép: MTI/Komka Péter

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top