36 évesen tudta meg, hogy van egy ikertestvére

nlc | 2021. Április 19.
Egy DNS-tesztnek köszönhetően derült ki, hogy a 36 éves nőnek van egy ikertestvére, akitől születése után elszakították.

Amikor Molly Sinert megkapta a DNS-tesztjének az eredményét, több kérdése lett, mint ahány választ kapott. Leginkább az nem hagyta nyugodni, hogy amikor rákattintott a közeli ismerősök gombra, akkor a rendszer kiírta: „A DNS-ed 49,96 százalékban megegyezik ezzel a másik embernek a DNS-ével. Azt feltételezzük, hogy az illető a lányod.”

A 36 éves nő alig tért magához, hiszen sosem szült, nincs gyereke, így képtelenségnek tartotta az egészet. Sinert Dél-Koreában született, majd Floridában nőtt fel, miután egy amerikai család örökbe fogadta. A felmenőiről semmilyen információja nem volt.

Aztán a teszt után a kirakós minden részlete a helyére került: kiderült, hogy van egy egypetéjű ikertestvére, akinek mostanáig nem is tudott a létezéséről. A DNS-tesztet végző cég adatbázisa pedig az ikertestvére lányát dobta fel.

Mint arra fény derült, az ikertestvére, Emily Bushnell szintén egy amerikai családhoz került, de ő Philadelphiában nőtt fel. Van egy 11 éves lánya, aki az utóbbi időben arra próbálta rávenni az anyját, hogy csináltasson egy DNS-tesztet, hiszen nem sok mindent tud a származásáról. Bushnell nem akarta tesztet, de abba belement, hogy a lányáét megcsináltassák. Szerencsére Bushnell ikertestvére, Sinert is nagyjából akkoriban megcsináltatta a DNS-tesztet, így a rendszer észrevette a rokonságot.

A váratlan felismerés után az ikertestvérek felvették a kapcsolatot egymással. Elkezdtek régi fotókat megosztani egymással, és kiderült, hogy olyanok, mint két tojás, és egymástól távol élve is rengeteg dolog hasonlóan történt velük. Az egyik ilyen esemény például, hogy az érettségi bálra hasonló stílusú ruhát választottak, a hajuk pedig szinte teljesen ugyanolyan volt.

„Ez életem legboldogabb pillanata – mondta Bushnell. – Elvették tőlem az elmúlt 36 évet, amit az ikertestvéremmel tölthettem volna. Ugyanakkor nagyon hálás és izgatott vagyok amiatt, ami előttem áll.”

Az továbbra is rejtély, hogy születésük után miért szakították el őket egymástól. Ám az ikerpár azt tervezi, hogy közösen Dél-Koreába utaznak a közeljövőben.

(GMA)

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Pexels/willsantt)

Ikertestvérek nagy találkozásai:

Exit mobile version