„Ennek a vásárnak soha nem szabadott volna létrejönnie”

Amikor azt egyeztettük Kádár Annával, hogy a régóta tervezett beszélgetésünket most, anyák napja alkalmából kellene végre megejteni, még öten voltak az AnKaságok segítő anyái. Anka mellett Dóri, Kati, Rita és Marika. Aztán időközben Marika (Zsédely Mária) Coviddal kórházba került, majd néhány héttel később jött a megrázó hír: megtörtént az, amit végképp nem lehet elfogadni. Marika meghalt. Itt hagyta a súlyosan sérült kislányát, a hétéves Sárát, akiért születése óta teljes önfeláldozással küzdött. (Erről három éve, amikor meglátogattuk, személyesen is mesélt nekünk Marika.)

Rekordösszeg: 7,7 millió gyűlt össze Sáráéknak

A közösségnek nem volt kérdés, hogy Marikáért és Sáráért összefognak. Nemrég zárult a vásár, ahol közel 7,7 millió forint gyűlt össze a tragikus sorsú édesanya félárván maradt kislánya és családja javára. „Ennyien szerették. Vagyis még többen, azt hiszem. Annyi dolog van, hogy még bogozgatjuk az utalásokkal kapcsolatos kavarodásokat, persze a lányok viszik a hátukon az egészet” – avat be Anka (Kádár Anna), miközben folyamatosan ügyködik, siet, hogy behozza a lemaradását, nehogy elkéssen az anyák napi ajándékokkal, megrendelésekkel. Korábban egy kézműves termékeket forgalmazó webáruháznak dolgozott be, de néhány éve már csak a saját brandet, az AnKaságokat építi. Fia, Balázs, akire Anka rettenetesen büszke, már közgázos egyetemista. A Kádár család a 16. kerületben él. Itt készülnek az AnKaságok termékei, és innen indult el a jótékonysági vásárok szervezése is.

„A Marikárét és Sáráért szerveződött vásárban a régi adminok közül is besegítenek, annyi munka van, és igazából ez senkitől sem várható el, hiszen mindenki dolgozó nő, anya, feleség, de közben meg jólesik mindannyiunknak, segíteni, ahogy tudunk. Akkorára nőtt a három év alatt a jótékonysági vásár, hogy az, amivel indult az AnKaságok, a saját alkotások, már szinte teljesen ki is szorult. Ennek persze örülök is, hiszen most ezzel tudunk segíteni Marika gyászoló családtagjainak és a kis Sárikának. Miközben ennek a vásárnak soha nem szabadott volna létrejönnie.”

Sárávál és Marikával indultak a jótékonysági vásárok

A legelső vásárt is Sáráért rendezték anno, Marika közreműködésével, aki akkor felajánlotta segítségét Ankának. „Nem is gondoltam, hogy ennyi felajánlás lesz, alig győztem posztolni, akkor tettem meg őt adminnak. Jellemző, hogy még a jelszavamra se emlékeztem, de ő nagyon ügyes volt és mindig pontos. Nagyjából háromszázezer jött össze.” Azóta három év telt el, és legalább havi egyszer gyűjtött össze nagyobb összeget az AnKaságok köré szerveződött kézműves közösség. „Marika minden alkalommal ott volt, folyamatosan képben az adminisztrációval. Nem egyszer több millió jött össze, és ő fejből tudott mindent. Mire a többiek felébredtek, a munka nagy részét elvégezte, kitöltötte az utalásokat tartalmazó táblázatot, rendezte, amit kellett. Az eszem és a jobbkezem volt. Még mindig felfoghatatlan, ami történt, hogy az élet egy pillanat, hogy ennyire ki vagyunk szolgáltatva. 39 éves volt, a 39. vásárt szerveztük, amikor kórházba került.

Marika szinte minden forinttal elszámolt, így tartotta korrektnek. Úgy kellett könyörögni neki, hogy egy picit magára is költsön, ne csak a kislánya gyógyászati eszközeire. „Beszámolt mindenről. Ezt mondjuk sokszor hiába vártam másoktól, jólesett volna, ha legalább néha visszajeleznek. Hogy vannak, mire mentek a segítséggel, amit vadidegen embereknek köszönhetnek. Tudom, nagyon nehéz helyzetben vannak ezek az emberek, és talán nem is ez a lényeg. És én magam miatt nem is szólnék egy szót sem, de ezek a lányok annyit dolgoznak másokért, hogy igazán megérdemelnék, ha egy kicsit több visszajelzést kapnának. Csak néha egy-egy levelet, hogy mit sikerült megvalósítani, hogy élnek, milyen állapotban van a gyerekük. Hogy az adományozó emberek is lássák, tényleg jó helyre ment a pénzük. Számomra ez egy dilemma, sok család kér és választani kell közülük. Vajon valóban a leginkább rászorulót választjuk? Talán a felelősség súlyába is belefáradtam már kicsit. Ahogy kinőtte magát a jótékonysági vásár, mint egy öngerjesztő folyamat sodort magával, mire észbe kaptam, már a 39-nél jártunk.  

Egyébként meg olyan csodálatos, hogy ezek a hétköznapi anyák mire képesek együtt. És olyan szép ügyekért dolgozunk! Kár lenne, ha kihalna belőlük a lelkesedés. Tudom, hogy többeknek ez az öröme, ettől fontosnak érzik magukat. Mindenkit valami más köt ide, de mégis sorstársak vagyunk valahol. Ez egy lelki közösség is lett, ahol barátokra, támaszra talál minden anya. Vagy éppen megnyugtatásra. Hogy visszaadják a hitét az emberekben. Amikor mérgelődtem, lázadoztam, Marika volt az, aki mindig bölcsen helyretett. Amikor bő egy éve új adminokat kerestünk, ő segített, együtt bogarásztunk a jelentkezők között. Akkor is ledöbbentem, több mint nyolcvanan ajánlkoztak fel segítőnek. És valahogy sikerült elsőre Katival, Dórival, Ritával nagyon jó csapatot összehozni. Mindenki jó valamiben, mindenki valami mást tud hozzáadni a sikerhez. Amiben egyformák: mindig a tőlük telhető legjobbat igyekeznek nyújtani. A vásárokhoz én teszem a legkevesebbet, persze benne vagyok, de néha azt se értem, miről írnak egymásnak, technikai dolgokról, inkább bele se szólok. Nyugodt vagyok, tudom, hogy jól csinálják.”

„Minden anyának szükség van olykor a sorstársai támogatására”

Tóth-Bernát Dóra (35) először 2018-ban éppen Geszti Sára javára ajánlott fel saját készítésű ékszert. „Nagyon jó érzés volt, hogy az én kis karkötőmre is többen licitáltak – meséli Dóra, két kisfiú, a négyéves Ádám és a kilencéves Benedek anyukája. A kisebbik fia születése után kezdett el kézműveskedni, vagyis, ahogy a férje szokta mondani, „szöszörögni”. Kezdetben álomfogókat készített, aztán áttért a karkötők, rózsafüzérek, könyvjelzők fűzésére, melyek ásványból és üveggyöngyökből készülnek. – Egy barátnőm szokta mondani, hogy minden alkotása a gyermeke. Én is így vagyok ezzel. Van, hogy ötször-hatszor is újrakezdek valamit, mire igazán jónak találom.” A kezdeti sikereken fellelkesülve minden vásárra ajánlott fel a tárgyaiból. „Idővel összebarátkoztam Annával, aztán, amikor tavaly év elején segítséget keresett az admincsapatába, jelentkeztem. Nagyon örültem, hogy engem is kiválasztott, és azóta nem csak a kézműves munkáimmal járulhatok hozzá a vásárok sikeréhez.”

A kedvezményezett családok történetei legtöbbször nagyon megérintik az egész csapatot, de Dórát mind közül egy leukémiás kislány tragédiája viselte meg leginkább. „Vivien halála különösen megrázó volt. A szülei abban bíztak, hogy a születendő kisöccse őssejtjeivel tudnak majd rajta segíteni, de arra már nem volt idő, mert a kislány már csak pár napot élt testvére világra jöttét követően.

Megtisztelő, hogy tagja lehetek az AnKaságok közösségének, nagyszerű barátokra találtam itt, akikkel lelkileg támogatjuk egymást, ha arra van szükség. És hát anyaként kinek ne lenne?”

Dóra saját készítésű ékszerei

Dóra saját készítésű ékszerei

Dóra saját készítésű ékszerei

Minden jótékony célra készül vagy ajándékba

Anka másik segítő adminja, Rózsavölgyi Rita (38) komolyan fontolgatta a művészi pályát, végül óvodapedagógus lett. Hivatásán belül a kreatív ambícióit sosem adta fel. „Az óvodában szívesen vállalok kreatív feladatokat, és otthon a varrás lett a hobbim – mondja Rita, akit még gyerekként szippantott be az alkotás öröme: az apai nagymamája varrónő volt. A varrás számára nem pénzkereseti lehetőség, sokkal inkább stresszoldó örömtevékenység, segítő céllal. – Filc anyaggal dolgozom, mindent kézzel varrok, saját ötleteim alapján, magam készítem el a sablonokat.  A díszeket ajándékba vagy jótékonysági vásárokra készítem.” Az AnKaságok jótékonysági vásárai mellett más, gyerekek javára szervezett gyűjtésekre, állatmenhelyek javára is varr, de az utóbbi időben kórházi dolgozóknak is készített köszönőajándékokat.

Amikor Anka adminokat keresett, nem volt kérdés, hogy segíteni szeretnék. Szuper közösség a miénk, csupa segítőkész, nemes kézműves felajánlóval. Az admintársakkal már egy családot alkotunk. Kati és Anka a bölcs tyúkanyók, Dóri a mindig lelkes, érdeklődő, tele energiával, Marikával pedig mindig nagyon egy hullámhosszon voltunk, ami a humort illeti. Ő az, akit sosem hallottunk panaszkodni, a nehézségei ellenére mindig életvidám volt és mindig kézben tartotta az adminisztrációt. Nem hittem volna soha, hogy ő elmehet, de szerintem egyikünk sem. Az értük rendezett vásár kicsit talán lenyugtatott minket, elfoglaltuk magunkat a feladatokkal, azon voltunk, hogy minél több gyűljön össze a családnak.” Rita az önkéntes feladatait is legalább akkora felelősséggel és lelkesedéssel végzi, mint az óvónői munkát. „A családom is megszokta, hogy sokszor hétvégén is órákig ezzel foglalkozom. Számomra ez nem munka. És a kisfiam ebben nő fel, igyekszem jó példát mutatni.”

„Az önkéntesség enyhíti az anyai fájdalmamat”

Skultéty Katalin (55) gimnáziumi tanárként csatlakozott az admincsapathoz tavaly. Mivel többek között az informatika a szakterülete, munkájának sokszor igen nagy hasznát veszi a közösség. „Sajnos arra nincs időm, hogy kézműveskedjek, de azért igyekszem alkotni néha és az is motivál, hogy a kézműveskedés hatékony az Alzheimer ellen, amitől bevallom, kicsit tartok. Úgyhogy most éppen horgolni tanulok, de a gyöngyfűzéssel is próbálkozom, a mostani vásárra egy medált készítettem. Elmondhatatlanul szomorú, ami Marikával történt, ahányszor nekiálltam a táblázatnak, eszembe jutott, hogy ezt együtt kellene csinálnunk. Folyamatosan kapcsolatban voltunk, egyszer másfél órát csacsogtunk, mielőtt nekiálltunk az éjszakába nyúló munkának. Itt cseng a fülemben az a tünemény, bűbájos hangja, tele volt kedvességgel, nagyon hiányzik. Pedig sosem találkoztunk személyesen, ahogy a többiekkel sem.”

Katinak két ép, felnőtt gyermeke mellett van egy, a születéskor súlyosan sérült, 29 éves lánya is, aki teljesen magatehetetlen, állandó felügyeletre szorul, ezért 13 éves kora óta egy intézetben ápolják. „Amíg édesanyám élt, a segítségével itthon ápoltuk, aztán próbáltunk nappali ellátást nyújtó helyet találni neki, de nem sikerült. Réka gyakorlatilag semmit sem fog fel a külvilágból, 98 százalékosan sérült.

Akadt is dolga Katinak, hiszen a Sáráért rendezett vásárra több mint ezer felajánlás érkezett, volt, amit már kénytelenek voltak visszautasítani. „Nagy felelősség ennyi felajánlást koordinálni. Rekordösszeg gyűlt össze. Marikát mindenki szerette és tisztelte, halála sok embert megérintett. Az AnKaságok közössége nekem visszaadta a hitemet abban, hogy nem vagyunk tehetetlenek akkor sem, amikor tehetetlennek érezzük magunkat. Nagyon hálás vagyok érte.”

A jótékonysági vásárok során eddig közel negyven millió forintot gyűjtöttek össze a tragikus sorsú családoknak az AnKaságok csapatának tagjai és a hozzájuk csatlakozó kézművesek. Anyák, akik számukra teljesen idegen embereknek segítenek önzetlenül, és cserébe semmit sem várnak. Pedig biztos vagyok benne, hogy sokan nagyon hálásak nekik a munkájukért, sőt, talán mindannyian lekötelezettek vagyunk, nem csak a kedvezményezettek, mert ez egy olyan összefogás, amely reményt ad: mi, anyák, számíthatunk egymásra.