A szex nem tabu! Sorozatok, amik segítenek a kamaszok és szülők szexuális felvilágosításában

Kun Gabi | 2021. Július 06.
Mostanában a szexuális felvilágosításból szitokszó lett, pedig nem visszafelé kellene menni az időben, és tabukat nevelni a gyerekek fejébe, hanem épp ellenkezőleg, hiszen a nyitott gondolkodás viszi előre a világot. Mutatunk olyan sorozatokat, amik segíthetnek abban, hogy a kamaszok számára még teljesebb legyen a felvilágosítás.

Abból a feltételezésből indulok ki, hogy egy normális családban azért a szexuális felvilágosítás nem olyan, ahogy az a homofóbtörvény kapcsán a politikusaink gondolják, azaz 18 éves korukra a gyerekeket a szülők már felvilágosítják a szexualitással és a saját testükkel kapcsolatban. A felvilágosítás ugyanis nem valami gusztustalan dolog, ahogy a szex sem tabu, hanem az élet természetes velejárója, épp ezért kell a gyerekeknek már egészen pici kortól kezdve mindent értelmesen, a saját szintjükön elmagyarázni a témában. Így lesznek tudatosak, tájékozottak, így nem fognak ártani saját maguknak és másoknak, amikor felnőve – általában 18 éves koruk előtt – beindul a szexuális életük. Ehhez ajánlunk most pár olyan sorozatot, melyekben a szexet és szexuális irányultságokat olyan módon jelenítik meg, hogy adnak bőven beszélgetni valót a tininek és szülőnek, ezzel pedig segítenek a szexuális felvilágosításban.

Sex Education (Szexoktatás)

A Sex Education sorozatot kötelezővé tennénk a kamaszoknak és szülőknek (Kép: IMDb)

A Sex Education az a sorozat, amit kötelezővé tennék szülőknek, diákoknak és tanároknak – és a politikusoknak is jót tenne egy kis edukáció, ahogy nézem –, ugyanis annyira természetesen és szórakoztatóan beszél a szexuális irányultságról, az LMBTQ összes színéről és a heteroszexuális tinik küzdelmeiről is, hogy épp erre van szükség abban az életkorban, amikor nem tudja eldönteni a kamasz, hogy ciki vagy normális, ahogy érez a saját szexualitásával kapcsolatban. A sorozat nézése közben felnőttek és kamaszok egyaránt megnyugodhatnak, hogy nem kell „normálisnak” lenni, és ráébredhetünk arra is, hogy mit jelent a saját testünk tisztelete kart karba öltve mások elfogadásával. És még az is lehet, hogy a szülőknek is tartogat új információt a sorozat, hiszen a szexualitás minden árnyalatát megtalálhatjuk benne. Szeptemberben jön az új évad, addig be lehet még pótolni a kimaradt részeket, lehetőleg közösen az otthon fellelhető tinédzserekkel.

Modern Family (Modern család)

A Modern családban Cam és Mitch élettársak, akik örökbe fogadják Lily-t (Kép: IMDb)

A Modern család nem új sorozat, mégis itt a helye, mert 11 évadon keresztül követhetjük benne többek között egy homoszexuális pár vitáit, mindennapi élethelyzeteit, küzdelmeit a gyerekneveléssel és családi élettel. Mint minden sitcom, úgy a Modern család is a sztereotípiákkal játszik, úgyhogy a meleg párnál is természetesen vannak eltúlzott jellemvonások és attitűdök, mégis sokat tesz a sorozat azért, hogy lerombolja az előítéleteket és bemutassa, hogy a család minden felállásban ugyanúgy család. Segít a homofób érzések feldolgozásában is, bemutatja, milyen nehezen fogadta el a saját apja a homoszexuális fiát, erre pedig a mai sötét korszakban elég nagy szükség van, amikor azzal fenyegetőznek a szülők sok családban, hogy kitagadják a gyereket, ha kiderül róla, hogy meleg.

Feel Good

Mae Martin egyszerre több témában is felvilágosítja a kamaszokat és szülőket (Kép: IMDb)

A Feel Good az a sorozat, amelyből rengeteget tanulhatunk a transzgenderségről, biszexualitásról és emberségről, sőt, még a függőség természetét is megismerhetjük, amiről szintén nem árt felvilágosítani a kamaszokat. A főszereplő Mae Martin humorista önmagát játssza a sorozatban, a partnere ebben a történetben egy nő, de önmagát nem leszbikusként határozza meg Martin. Ha szeretnénk jobban megérteni azt, hogy milyen lehet úgy élni, hogy állandó változásban érzi a saját nemi identitását valaki, akkor ez a sorozat remek választás. Mindezt ráadásul szórakoztató formában nézhetjük, és még Lisa Kudrow is parádézik benne, mint Martin anyukája, aki egyáltalán nem nyitott és elfogadó a gyerekével szemben, de nem a genderkérdés vagy biszexualitás, hanem a kábítószer-függőség miatt – ez pedig egy újabb jó példa minden szülőnek, hogy nem a gyerekek genderén és szexuális irányultságán kellene annyit jojózni, hanem valahogy felvilágosítani és megvédeni őket az igazi veszélyt jelentő drogoktól és alkoholtól.

Why are you like this?

A mai fiatalokat segít megérteni a sorozat (Kép: IMDb)

Az ausztrál sorozat elbűvölő és a szexuális felvilágosítást észrevétlenül, természetesen végzi el, legyen szó homoszexualitásról – hiszen az egyik főszereplő meleg –, queerségről vagy csupán a fiatal felnőttek szexuális bizonytalanságairól. Nem ragaszkodik a sorozat a társadalmilag beégett hetero normákhoz, abszolút jól bemutatja, hogy „ezek a mai fiatalok” sokkal tágabban értelmezik már a szexualitást, nem szuszakolják magukat mindenféle címke alá – és milyen jól teszik! Tévedés azt hinni, hogy ez a szexuális forradalom az új generációnál csupán a hanyatló nyugaton ment volna végbe, ugyanilyen változásokon mennek át a mi magyar kamaszaink is, úgyhogy fontos lenne lépést tartani a fiatalokkal és együtt leülni velük megnézni ezt a sorozatot is. Előítéletek és megkövült ideológiák helyett közelítsünk a gyerekeink felé nyitottsággal és kíváncsisággal, így sokkal több esélyük lesz arra, hogy boldog felnőtt váljon belőlük.

Még ajánlunk sorozatokat:

Exit mobile version