Gabby Petito tragédiája: mennyire szólhat bele a szülő a felnőtt gyereke párkapcsolatába?

Gabby Petito eltűnése és halála nagy visszhangot keltett, valószínűleg azért is, mert a barátjával, Brian Laundrie-val együtt az Instagramon és Youtube-on influenszerként, vloggerként betekintést engedtek az életükbe, ezzel nagy követőtábort szerezve maguknak. Az idillinek tűnő páros egy furgonnal indult körútra, a lány utoljára augusztus végén adott életjelet magáról, majd két héttel később feltűnt otthon Brian a nő autójával, ám a nő nélkül. A férfi senkinek nem volt hajlandó elmondani, hogy mi történt, sőt, elmenekült a rendőrségi kihallgatás elől és jelenleg is ismeretlen helyen bujkál. Gabby Petito holttestét megtalálták azóta és kiderült, hogy gyilkosság áldozata lett.

A nyomozás időközben már fényt derített olyan részletekre is, hogy a 22 éves nő és 23 éves párja úgy tűnik, bántalmazták egymást, augusztusban videó is készült róluk, amikor dulakodás miatt rájuk hívták a rendőröket. A felvételt elemző szakemberek szerint Gabby áldozati magatartást mutat, fél a barátjától, a vallomása szerint azonban a nő épp úgy bántotta Briant, mint a férfi őt, de egyikük sem akarta feljelenteni a másikat, ezért a rendőrök egy külön töltött éjszakát írtak csak elő nekik, aztán mehettek közösen útjukra. A videót látva felmerül bennünk a kérdés, hogy szülőként mégis mit tehetünk, ha azt látjuk, hogy fiatal felnőtt gyerekünk nem valószínűleg bántalmazó kapcsolatban él?

Beleszólhatunk? Mennyire?

Ha megkérdezzük a kamaszokat, elég egyértelműen azt válaszolják csípőből, hogy nehogy már beleszóljunk a dolgukba és hogy kibe szerelmesek vagy kivel szeretnének világkörüli útra indulni. Meg is értjük ezt a hozzáállást, hiszen mi sem szeretnénk, ha bárki beledumálna, mit csinálunk az életünkkel, ám vannak olyan helyzetek, amikor még a kamaszok és fiatal felnőttek is azt mondják, hogy jobb, ha a szülő felszólal és próbál a gyereke lelkére beszélni, akárhány éves és akármennyire felnőttnek érzi magát. Ilyen helyzetnek számít a megkérdezett fiatalok szemében a bántalmazás és az arra utaló bármilyen apró jel.

„Morálisan alaposan át kellett gondolnom a választ, mert ez nem egyszerű kérdés – mondja a 19 éves Áron. – Egyértelmű számomra, hogy a szülő hagyja élni a gyerekét, ne akarja megmondani neki, hogyan és kivel legyen párkapcsolatban, hiszen attól még, hogy felnevelte, nincs ahhoz joga, hogy fiatal felnőtt korában megmondja, mit csináljon a gyerek. Másrészt viszont ki szólhatna több jogon bele a gyereke életébe, mint a szülő, ha látja, hogy bántja a párja? Ilyen esetben annak kell természetes reakciónak lennie, hogy a gyerek segítségére siet a szülő és figyelmezteti a bántalmazás jeleire, elmondja, ha szerinte ártalmas az a párkapcsolat a gyerekének.

Az megint más kérdés, hogy ezzel a figyelmeztetéssel mit kezd a fiatal felnőtt gyerek. Ha magamból indulok ki, akkor valószínűleg abszolút fontolóra venném a szüleim véleményét a páromról, de nem biztos, hogy ez befolyásolná a döntéseimet. Gabby Petito szülei is lehet, hogy látták a bántalmazó kapcsolat jeleit, azt is el tudom képzelni, hogy próbáltak szólni, segíteni valahogy a lányuknak, de ő 22 évesen még nem tudta elfogadni a segítségüket, mert fontosabb volt a szerelem. De ezt már soha nem tudjuk meg.”

A bántalmazást nem nézhetjük tétlenül

Blanka ennél egyszerűbbnek látta első pillantásra a helyzetet, mert kategorikusan kijelentette a maga 20 évével, hogy neki ne mondja meg az anyja, apja, hogy mit csinál, hova megy, és mindezt kivel követi el. Aztán egy kicsit finomított a válaszon: „Ha egy gyereknek jó kapcsolata van a szüleivel, úgy nőtt fel, hogy megbízhatónak tartja a szüleit, akkor meg fogja hallgatni a véleményüket is a párjáról. Belegondolva, a szüleimre nem lehet egy szavam sem, mindig szépen neveltek, szeretetben, biztonságban voltam mellettük, úgyhogy ha azt mondaná valamelyikük, hogy a párom nem hozzám való vagy bántalmazó szerinte, akkor elgondolkodnék rajta. Ettől függetlenül persze utána úgy döntenék, ahogy jónak látom.”

Egy fiatal felnőttnek sokkal többet számít még a kortársak véleménye, mint a szülőé, ám ha bántalmazásra utaló jeleket látunk a kapcsolatában, vagy csak észleljük, hogy boldogtalan a párjával, nem hagyhatjuk szó nélkül. Dr. Shawn Meghan Burn a Kaliforniai Egyetem pszichológiaprofesszora szerint, ha csendben nézzük egy szerettünk szenvedését, gyanítjuk, hogy bántalmazott helyzetben van, de nem próbálunk segíteni neki, akkor tulajdonképpen a bántalmazó cinkosává válunk.

A segítség ilyen esetben sosem azt jelenti, hogy ajtóstul rontunk a házba. Nagyon érzékenyen és tisztelettel kell felajánlani a véleményünket, akkor is, ha a saját felnőtt gyerekünkről van szó, hogy ne váltsunk ki belőle egyből ellenállást, amivel csak még inkább a bántalmazó karjába lökhetjük. Ha azt érzi, hogy utasítani, irányítani akarjuk, felébredhet benne a dacos gyerek, aki csak azért is ellenáll a szülői intelmeknek. Mindenképpen ítélkezés nélkül kell hozzá közelíteni, kihangsúlyozva, hogy a biztonságáért aggódunk, és ne legyintsünk rá, hanem fejezzük ki empátiánkat, és hogy megértjük, milyen nehéz helyzetben van. A legfontosabb a szakember szerint az, hogy ajánljuk fel a segítségünket, kérdezzük meg, mit tehetünk érte, és hagyjuk rá a döntést, ne erőltessünk semmit. Annyit viszont tegyünk meg, hogy gyakran felhívjuk, látogatjuk, találkozunk a felnőtt gyerekkel, hogy érezze, nincs egyedül, nem tudja senki elszakítani őt a családjától. Ha a támogatást érzi otthonról, nem az ítélkezést, akkor könnyebben fordul akár a szüleihez, akár egy szakemberhez segítségért, amikor készen áll kilépni a bántalmazott helyzetből.