VV Fanni védője szerint van egy videó, amely két nappal az eltűnése után készült a lányról

S. Z. | 2022. Március 31.
A vádlott B. László ügyvédje szerint Novozánszki Fanniról készült egy videófelvétel két nappal azután, hogy eltűnt.

Már csak négy hét van az ítélethirdetésig, mégsem fogynak a megválaszolatlan kérdések Novozánszki Fanni eltűnési ügyében. Bálint Roland, a vádlott B. László ügyvédje március 31-i védőbeszédében egy videófelvételre emlékeztette a bírónőt és az ügyészséget.

A 24.hu-nak az ügyvéd azt mondta, hogy rendőrségi dokumentumokban van egy feljegyzés, amely szerint

létezik egy videofelvétel, amin az eltűnése után két nappal VV Fanni látható, épen és egészségesen.

Bálint Roland szerint a Novozánszki szülők a vallomásukban azt mondták, hogy két nappal lányuk eltűnése után, 2017. november 22-én felmentek Fanni lakására, ahol rendben találták Fanni lakását, a két kiskutyáját is, amelyek se vizet, se ételt nem kértek. Elmondták azt is, hogy az édesapa lement a portára, hogy kérdezősködjön, mire közölték vele, hogy megnézték a biztonsági kamerák felvételeit, és Fanni aznap, délután 4 órakor hagyta el az épületet, egyedül.

Vagyis az ügyvéd az állítja, hogy a szülők vallomása szerint Fanni hivatalos eltűnése után két nappal látta őt a biztonsági őr és videófelvétele is van róla.

Ugyanakkor az is tény, hogy VV Fannival november 20-án is történt valami, hiszen azt is kamerafelvétel bizonyítja, hogy a vádlott ájultan cipeli őt a lépcsőházban.

(Kiemelt kép: Smagpictures.com / RTL2 Sajtóklub)

Exit mobile version