Coming out: Ha nem is rendszeres, de alkalmi ghostingoló voltam, a felismeréshez pedig az vezetett, amikor én is megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor valaki minden magyarázat nélkül felszívódik. Egy ilyen alkalom után esett le a tantusz, hogy hoppá, így érezhették magukat például a legközelebbi barátaim, amikor eltűntem napokra, szó nélkül, és még csak elérni sem lehetett. A feleszmélés után a változás nem jött egyik pillanatról a másikra, és főleg nem adták ingyen: az új megküzdési mechanizmusok kialakításához alá kell merülni, jó mélyre le kell ásni önmagunkba, hogy megtaláljuk a miérteket, ez pedig időigényes és egyáltalán nem könnyű folyamat. De megéri a beidegződéseket áttranszformálni.
Mi az a ghosting?
A kifejezés az angol ghost, azaz szellem szóból származik, és azt jelenti, hogy valaki, akivel addig folyamatos kapcsolatban voltunk, egyszercsak minden nyom nélkül eltűnik az életünkből, akár egy szellem. Egy tanulmány szerint azok az emberek, akik egyszer megtapasztalták, milyen a ghostolva lenni, nagy eséllyel nem fogják megtenni másokkal.
„Sajna nekem van három olyan sztorim is, amikor én voltam a ghostingoló, de talán megvilágítja azt az oldalt is, és rámutat, hogy nem feltétlenül direkt rosszindulat áll mögötte, sőt akár még érthető is lehet bizonyos esetekben” – ezt már Alíz mondja, aki szintén évek óta dolgozik magán, és a legtöbb feladata a határainak a felállításával volt. Alíz, hozzám hasonlóan, amikor mások betörtek a személyes terébe, ahelyett, hogy közölte volna a behatolókkal, hogy eddig és ne tovább, inkább szó nélkül elillant a helyzetből.
„Mindenkinek mindig a rendelkezésére álltam sokáig, nem vettem észre, amikor bántottak vagy olyat tettek, ami nekem nagyon nem fért volna bele, sértett akár emberileg is. Sajnos volt néhány barátom is, akik ebben nagyon otthonosan mozogtak, mindaddig, amíg a terápiák hatására ki nem nyílt a szemem” – mondja Alíz, és a példájából jól látszik, hogy a ghosting mögött sok esetben a határok felállításának a hiánya, az erős konfliktuskerülés, és az áll, hogy az illető nem mer, nem tud nemet mondani. Idevágó példa egy másik fiatal nő, Eszter esete, aki szintén rossz megküzdési mechanizmusként használja a ghostingot. Ő akkor tűnik el, amikor úgy érzi túl sokat vállalt magára, és nincs energiája az emberi kapcsolataira, ugyanakkor ezt nem tudja kommunikálni a barátainak.
Fotó: Getty Images
„(…)Aztán egyszer csak azon kapom magam, h nem merek megnyitni egy Messenger üzenetet, nem merem felvenni a telefont és szorongok az emberi kapcsolatok lehetőségétől is. Nem marad energiám semmire, azon túl, hogy a létfenntartó feladataimat hellyel-közzel ellássam. Bekapcsol az elkerülő üzemmód, eltűnök és emiatt meg bűntudatom is lesz, ami miatt a végletekig képes vagyok halogatni az emberi kapcsolataimat, csak h ne kelljen szembesülni. Nálam ez egy védekezési mechanizmus, ami szerintem mindaddig el fog kísérni, míg nem tanulok meg vigyázni magamra és a határaimra. Kevesebb igen és több nem talán segítene optimalizálni az emberi kapcsolataimat és nem lenne ilyen intenzív a szociális kiégés” – mondja Eszter. Baráti ghosting-ból nincs hiány, még sokkal több idevágó idézetet írhatnék olyan emberektől, akik nem a romantikus kapcsolataikban tapasztalták meg a kámforrá válás jelenségét. De a kutatások is azt mutatják, hogy a ghosting
a leggyakrabban baráti kapcsolatokban fordul elő.
A Journal of Social and Personal Relationships című folyóiratban 2018-ban közzétett, 1300 ember bevonásával készült tanulmány eredményei is arra jutottak, hogy a megkérdezettek több mint egyharmada számolt be arról, hogy ghostingolta már egy barátját, vagy tette meg ezt fordítva.
„Nekem üzletileg vannak ilyen sztorijaim”
– mondja egy másik megszólaló, Kata, aki azok közé tartozik, akik a munka területén tapasztalták meg, amikor valaki csak úgy eltűnik. Mondjuk egy üzlet nyélbeütésének folyamatából:
„Amikor valaki felhív hatszor, hogy rögtön, azonnal, csináljuk, csak én kellek. Megírom az infókat, ez kéne fotóilag, ennyibe kerül majd… és az ügyfél eltűnik” – meséli a fiatal nő az egyébként nem egyedi esetet, hiszen a ghosting nagyon is gyakori a munka világában. Főleg a munkaerő-felvételi folyamata során. Egy nemrégiben 1500 munkavállaló körében végzett tanulmány szerint az álláskeresők 75 százaléka tapasztalt ghostingot egy cégtől az állásinterjú után. A munkáltatók is nyíltan elismerik, hogy ezt teszik; az Indeed álláshirdetési oldal által megkérdezett amerikai munkáltatók mindössze 27 százaléka mondta azt, hogy az elmúlt évben nem csinált ilyet a jelentkezőkkel.
„Elmentem egy zenekarba énekelni, a próba végén kérdeztem, mit gondolnak, hányast adnának, mondták erős 4-es, a végére mar belejöttem, majd a hévről úgy szálltam le, hogy már hívtak egy következő próbára, mondtam, beszéljék meg egymás közt, azóta is beszélik”
(Juli)
A ghosting mind a vállalatok, mind a munkavállalók számára rossz gyakorlatnak számít; senki sem szereti, ha a fogadó oldalon áll. Mégis, úgy tűnik, hogy a terjedése megállíthatatlan: a digitális munkaerő-felvételi folyamatok ugyanis elárasztják a vállalatokat a jelentkezőkkel, ami megnehezíti a válaszadást. Természetesen ennek is megvan a következménye, és általánosságban elmondható, hogy minél tovább halad a toborzási folyamat, annál kevésbé elfogadható a ghosting. Minél több erőfeszítést fektetett egy jelentkező vagy vállalat a felvételi folyamatba, annál durvábbnak érzi a kapcsolat hirtelen megszakítását.
Így van ez a romantikus kapcsolatok esetében is:
„Tinderen régi ismerőssel egymásra találás után, 5-6 találkozó és szex (vacsit főzök, eljövök eléd a fogorvoshoz) stb. szövegek után egyik napról a másikra üzenetek ignorálása, soha nem kaptam választ, azóta se. Nem borultam ki, annyi ilyen sztorit hallottam már akkor, és szerencsére mielőtt komolyabban érdekelt volna, addigra eltűnt. Azért az vicces, hogy az elején tényleg aggódtam érte, hogy mi van ha történt vele valami. WhatsApp-on kézbesítetlenül maradtak az üzeneteim. Felfoghatatlannak tartom mai napig, de mivel ez valóban egy létező jelenség, egy hét fortyogás után elengedtem, egy jó párszor azért felemlegetjük és káromkodunk rajta a barátnőimmel”
– ezt már Ivett meséli, és a története is jól mutatja, hogy a ghostingban nem könnyű túllendülni, hiszen ő is felemlegeti a mai napig, A legtöbb esetben ott marad a tüske, sőt, ennél nagyobb károkat is tud okozni:
Fontos tudni, hogy ez a viselkedés traumatikus lehet a fogadó fél számára.
Ilyen esetekben ugyanis kapaszkodók hiányában kell megbirkózni a kapcsolat elvesztésével, a kommunikáció hiányával. A bizonytalanság pedig a lezárást is ellehetetleníti, hiszen az érintett folyamatosan magyarázatot keres az eltűnésre. A ghosting nem más mint elutasítás, ez pedig, ahogy azt a képalkotó vizsgálatok kimutatták, az agy ugyanazon területein aktiválódnak, mint fizikai sérülés esetén, tehát:
Fájdalmat okozunk a ghostinggal.
Az, hogy ki mit érez ilyen helyzetben, mennyire fáj neki, vagy mennyire tudja magáról lepergetni a néma elutasítást, sok tényezős, függ attól is, hogy az ismerkedés mióta, milyen intenzitással zajlott, vagy hogy az érintett mennyi energiát fektetett az alakuló kapcsolatban. Ám nagy általánosságban az elmondható, hogy a ghostolt fél elkezdi keresni magában a hibát, mit csinált rosszul, szégyenérzetet, haragot érez, amiért nem tudja megélni a lezárást, esetleg mint Alíz, aggódhat, hogy mi történt a másik féllel.
Tari Annamária, az ismert pszichológus egy online kerekasztal beszélgetésen elmondta, hogy az eltűnéssel azt üzenjük a másik félnek, hogy “nem kellesz”. Ez pedig a fogadó személyben destruktív önértékelési folyamatokat indíthat el. „Egy szorongó karakter nagyon nehezen viseli ezt, és saját magában fogja keresni a hibát” – magyarázza a szakember, ám fontos ilyenkor megérteni, hogy a ghosting esetek döntő többségében az elkövetőről, nem pedig a ghostolt személyről szól. Egy kellemetlen beszélgetést végigvinni, mint amilyennel például egy szakítás jár, érettséget követel meg, erre pedig nem mindenki képes.
Akiknek nem tanítottak reális kereteket, határokat, mert elhanyagolták őket vagy éppen ellenkezőleg, mindent megtettek helyettük, felnőttként sem tűrik jól a frusztrációt, és igyekeznek kerülni a konfliktust, nehézségeket, a kellemetlen helyzeteket.
Ők nagy eséllyel hajlamosabbak lehetnek a ghostingra, hiszen az eltűnéssel számukra véget ér a probléma, anélkül, hogy a szakítással járó kellemetlenségekkel, a másik fél sírásával, kérdéseivel, könyörgésével szembesülni kellene. Tari Annamária szerint azonban a belső félelem nem lehet magyarázat a szó nélküli kivonulásra, hiszen hatalmas terhet teszünk a másik félre, teljes egészében áthárítjuk a helyzettel való megküzdést, annak megemésztését. Erre pedig jócskán rásegít az online tér, hiszen nem látjuk a másik embert személyesen, így azt sem, hogy a mondataink, reakcióink mennyire húsbavágóak.
Tari Annamária pszichológus
„Ad egy feljogosító érzést, hogy nem látom a másik reakcióját” – magyarázza Villányi Gergő, pszichológus a Mint egy használt zsebkendőt – A ghosting pszichológiája című kerekasztal beszélgetésen. A szakember szerint az online térre fókuszáló appok, mint például a Tinder, a Bumble vagy a Happn, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy manapság a ghosting ilyen gyakori jelenséggé vált a romantikus kapcsolatok esetében. Villányi arra is rávilágít, hogy a közösségi oldalak, amelyeken rengeteg időt töltünk el, rendkívül énközpontúak, és mivel ezeken a felületeken hiányzik a személyes interakció, jobban háttérbe szorul az erkölcsi felelősség is. Tari Annamária arra is felhívta a figyelmet ugyanezen a beszélgetésen, hogy az egyes, nem feltétlen pozitív személyiségvonásaink formálódnak, és megerősödnek a virtuális térben.
Ezek tartalmazhatják a grandiozitást, vagy fensőbbséges, domináns viselkedést a többiekkel szemben, tehát valójában egy online személyiséget alakítunk ki az interneten.
Így történhet meg, hogy aki online ghostingol, az a privát életben teljesen máshogy működik. „Nem véletlen, hogy a kutatók régóta mondogatják, minél hamarabb át kell emelni az ismerkedést az online térből az offline térbe, mert a virtuális világban két ember nárcisztikus énprezentációja írogat egymásnak”– mondja Tari Annamária, és olybá tűnik, hogy az online személyiség mellett új virtuális normák is kezdenek kialakulni. Az online társkeresés kényelme és a választék bősége az “eldobhatóság” kultúráját ösztönzi, így a netes viselkedést általában véve egyre inkább a gátlástalanság jellemzi, hajlamosak vagyunk szabadabban és akár bántóbban viselkedni online, mint szemtől szemben.
Villányi Gegő szerint benne van a pakliban, hogy új normák szerint fogunk viselkedni, legalábbis a fiatalabb generáció már erre tendál. Legalábbis egy beszélgetés során, amikor tiniket kérdezett a témában, azt mondták neki a ghostingra, hogy:
„Ilyen az online világ”
„Mintha kettős mérce alakulna ki a normák terén az online és az offline világ között” – tette hozzá Villányi és erre rímel egy megszólalóm, Petra sztorija:
„Van egy barátnőm aki előszeretettel használja a netes ismerkedő oldalakat, és rendszeresen szórakoztat a tapasztalataival. Olyan mintha a Szex és New yorkból lépett volna ki. Ő többször kifejtette nekem, hogy az etikett az, ahogy azt mondod a másiknak hogy “majd jelentkezem”, vagy “most sok a munkám, de majd írok” – és a másik ilyenkor egy-két rádírás után veszi a lapot, azaz illik vennie”
Villányi Gergő pszichológus
Villányi szerint az ilyen jellegű idomulás egy igen furcsa és torz világot eredményezhet, ezért a szakember szerint fontos lenne megérteni, hogy hiába vagyunk az online térben, a viselkedésünknek ott is vannak következményei. Csak azért mert nem látjuk a másik fél fájdalmát, bánthatjuk.
Akár azzal, hogy minden magyarázat nélkül felszívódunk egy beszélgetésből, egy ismerkedésből, vagy egy bimbózó kapcsolatból.
Vannak olyan helyzetek, amikor a ghosting elfogadható?
A szakirodalom szerint igen.
„Az egyik esetben a barát nagyon agresszíven és kisajátítóan kezdett viselkedni. Amikor pl. lemondtam egy találkozót, egyre inkább úgy éreztem, zaklató a közeledése. Ez ellen úgy védekeztem, hogy egyszerűen eszembe sem jutott vele találkozni, amire ő dühbe gurult, és jól kiosztott. Annyira ijesztő volt számomra ez az agresszió és düh, hogy egyszerűen csak ignoráltam innentől fogva. Jó lett volna odaállni, és azt mondani, hogy elég volt, ezért és ezért nem szeretnék veled többé találkozni, “kinőttem a kapcsolatunkat”, rájöttem, sok mindent megengedtem, amit nem kellett volna, de úgy éreztem, kiszolgáltatottá teszem magam, ha erre lehetőséget adok,
így a ghosting mellett döntöttem.
Azt is éreztem, nem értené meg és bántana. Védeni akartam magam az agresszor, manipulatív viselkedésével szemben”– meséli Alíz, aki a terápiák, pontosabban a tudatra ébredés hatására, kezdte el hátrahagyni azokat a mérgező kapcsolatait, amelyek sokkal inkább bántalmazóak, toxikusak voltak, mintsem barátiak.
„Nyilván az őszinteség is jár, legalább annyi, hogy “bocs, most el fogok tűnni”. Ám azt is gondolom, vannak helyzetek, amikor ez az egyetlen megoldás és nem kell magyarázkodni. Én azt mérlegeltem ilyenkor, vajon a másikat ismerve hogy zajlana egy ilyen beszélgetés? Kész vagyok arra, hogy kezeljem a dühét, agresszióját?” – magyarázza Alíz, miért döntött olykor az eltűnés mellett. A szakemberek szerint is léteznek olyan helyzetek, (ezek a toxikus, bántalmazó baráti és pár, vagy akár családi kapcsolatok), amikor a saját magunk védelme érdekében a kapcsolatmegszakítás a legjobb megoldás. Néha ugyanis közel kerülünk mérgező, bántalmazó emberekhez, és ez nem csak a párkapcsolatokra vonatkozik. Ha például olyan nárcisszal barátkozunk, aki folyamatosan áthágja a határainkat, kontrollál, irányít, letöri az önbecsülésünket, felborítja a terveinket, akkor a legtöbb, amit tehetünk önmagunk védelmében, hogy búcsút mondunk neki. Csakhogy a kórosan nárcisztikus emberek gyakran nem fogadják el a kapcsolat végét, így az egyetlen mód, hogy távol tartsuk magunkat tőlük, ha teljes mértékben ignoráljuk őket, vagy a közeledéseiket.
Ezt a fajta távolságtartás, kapcsolatmegszakítást azonban ne keverjük össze azzal, amikor valaki azért tűnik el, mert túlságosan fél, vagy gyáva ahhoz, hogy tudassa a másikkal, miért nem szeretne vele találkozni.
Mit tehetünk, hogy ne kelljen átélni a ghostingot?
Nem sokat, de Tari Annamári szerint fontos, hogy rendben legyen az önértékelésünk, és érdemes hallgatni a vészcsengőkre is. „A vágy, hogy létesüljön egy kapcsolat, olykor felülírja néha a kezdeti rossz érzéseket, amikre ha figyelne az ember, lehet hogy elkerülné a helyzetet. Figyelni kell a vészcsengőre az első pár mondat után, ami jelzi, hogy nem lesz ez így jó” – mondja a szakember, majd hozzáteszi: „Legyünk tisztában az értékeinkkel, a méltóság nagyon fontos, annak a stabilitása tart meg minket a lejtős pályán, ahol nem kell mindenáron lecsúszni. A megfelelő önértékeléssel megakadályozhatjuk, hogy kiszolgáltatottá váljunk egy olyan szituációban, amikor nyitottak akartunk lenni”