Egy négygyerekes brit nő úgy beleszeretett egy, az Egyesült Államokban raboskodó gyilkosba, hogy az sem zavarja, hogy sosem találkoztak, hozzámegy feleségül. A LadBible beszámolója szerint Laura O’Sullivan egy olyan alkalmazást használt, amely segít levelezőtársat találni fogvatartottaknak, és így került kapcsolatba Terrell Ravon Reese-szel.
A 32 éves nő 2021 októberében kezdett levelezni Reese-szel, és elmondta, hogy szívesen olvasta a leveleket és verseket, amelyeket küldött neki. Aztán telefonon is tudtak beszélni, a férfi pedig lenyűgözte Laurát.
A nő így most a börtönesküvőt tervezgeti, bár nagy buli nem lesz, mert a vendégkör mindössze a párra, a plébánosra és egy vendégre korlátozódik.
A 31 éves Reese jelenleg 40 évig terjedő börtönbüntetését tölti a 19 éves Justin Solomon 2009-es megölése miatt. A férfi autóvásárlás ürügyén hívta fel az áldozatot, de inkább csak ki akarta rabolni. Amikor az áldozat Detroitban megérkezett a találkozó helyszínére, Reese és egy társa gépfegyverrel agyonlőtte Solomont.
Bár a társát végül nem ítélték el, Reese-t röviddel azután, hogy elmenekült a helyszínről, letartóztatták, és gyilkosság vádjával börtönbe zárták.
Laura azt mondta, lenyűgözte leendő férje „őszintesége és nyíltsága” bűnözői múltjával kapcsolatban, mondván, hogy ő egészen más férfi, mint aki börtönbe került. Úgy jellemezte őt, mint aki „fiatal és buta volt”, aki „bárcsak jobb döntéseket hozott volna”.
A négygyerekes anyuka most részmunkaidős gondozót szervez legidősebb autista fia számára, hogy az Egyesült Államokba utazhasson, és először találkozhasson személyesen Terrell-lel. Azt mondja, kapcsolatuk olyan, mint egy „őrült forgószél”. Miután 17 egymást követő napon keresztül beszéltek egymással telefonon, elhangzott az első szeretlek és onnantól nem volt megállás.
Laura küldött a férfinak karácsonyra egy nyakláncot, rajta az ő kezdőbetűjével, valamint egy opállal, amely október köve, jelezve azt a hónapot, amikor elkezdtek beszélgetni egymással.
A pár két órát tölt majd együtt az esküvőn, bár az esküvői menüt a börtönben lévő automatából kell megoldani.