43 év után tudta meg, hogy nem az apja sírhelyét látogatja

S. Z. | 2022. Szeptember 22.
Az apja 1979-ben halt meg, azóta rossz síremléket látogat a temetőben a lánya.

Egy család teljesen összetört, miután megtudták, hogy 43 éven át egy rossz sírhoz jártak ki a temetőbe.

A 67 éves Sylvia Ross 1979-ben temette el édesapját, John Thomas Thompsont a Durham megyei Bishop Aucklandben található Witton Park temetőben. Rendszeresen járt ki a sírhelyhez, és mindig vitt virágot apja születésnapjára, apák napjára és karácsonykor. Ám nemrégiben megtudta, hogy azon a helyen nem az apja, hanem egy Frederick Brown nevű idegen férfi nyugszik. Az apja valójában egy jelöletlen sírban fekszik néhány méterrel arrébb.

„Megszakadt édesanyám szíve, mert szerinte az apja ott feküdt az elmúlt években, és azt hitte, egyikünk sem törődik vele, se virág, se látogatás, semmi. Fel vagyunk háborodva” – mondta Sylvia 42 éves lánya, Lynette.

Annak idején apja halála után Sylvia megkérte a temetőt üzemeltető tanácsot, hogy helyezzenek el egy jelet oda, ahová apját eltemették, hogy tudja, melyik az ő sírhelye. Ám rossz parcellát jelöltek meg több mint 40 évvel ezelőtt. Minderre csak azután derült fény, hogy a másik elhunyt, Frederick Brown családja felvette a kapcsolatot a Durham megyei tanáccsal, hogy emlékművet állítsanak a sírhelyen.

Korábban a Wear Valley körzeti tanács üzemeltette a temetőt, 2009-ben került a Durham megyei tanácshoz, amely bocsánatot kért a hibáért, bár nem ők vétettek.

„Miután értesültünk a korábbi tévedésről, a lehető legrövidebb időn belül áthelyeztük a tárgyakat a megfelelő sírhelyre. Bár a hibát mostanra kijavítottuk, ez nem enyhíti a családot ért fájdalmat, és szeretnénk ismételten őszinte bocsánatot kérni az okozott sérelmekért” – közölték.

(Metro)

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Unsplash/Mike B)

Exit mobile version