Gyerekeknek készítenek golyóálló mellényt Ukrajnában

nlc | 2022. Október 07.
Az első 30 speciális védőöltözetet már elküldték a harcok sújtotta Donyeck megyébe.

A speciális védőöltözetet, amit Lvivben a védelmi felszerelések tervezésével és gyártásával foglalkozó cégek egyesülése fejlesztett ki, a gyermekek evakuálásához használják, az oroszok által megszállt ukrajnai területekről és a harci övezetekből – írja a Kárpáti Igaz Szó. Az első 30 gyermekekre méretezett golyóálló mellényt, valamint védősisakot már legyártották és elküldték a harcok sújtotta Donyeck megyébe.

Egy nő sétálgat gyermekével Zaporizzsja városban a menekültek számára létrehozott tranzit állomáson (Fotó: Dmytro Smolyenko / NurPhoto / NurPhoto via AFP)

Mint olvasható, az ötletgazdákat az sarkalta a projekt megvalósítására, hogy naponta menekítenek ki a háborús övezetben vagy megszállt területeken élő gyermekeket. Evakuálásuk a tűzvonalon keresztül történik, ami komoly veszélyt hordoz magában, ezért fontosnak tartották a gyermekek életének és egészségének megóvását. A tervezők szerint a védőfelszerelés hatékony a golyók és repeszek elleni védelemben.

Egy testpáncél és egy sisak ára körülbelül 500 dollár, a gyártáshoz szükséges anyagokat pedig külföldről importálják. A mellényt ballisztikus puha páncélpanelekből készítik, amely ultranagy molekulatömegű polietilénből készül. A gyerek golyóálló mellény súlyában és kialakításában különbözik a felnőtt méretű mellényektől. A tervezésnél fontos szempont volt, hogy viseletük kényelmes legyen a gyermekek számára, könnyű legyen felvételük és levételük. Az anyagoknál élénk színeket, valamint fényvisszaverő szalagokat is használtak. A jövőben a mellényeket terv szerint egy GPS jeladóval is ellátják.

Az eredeti hír szerint a gyártó eddig 500 darabra kapott megrendelést és most támogatókat keres, mert „az alapanyagok beszerzése nem olcsó”.

Exit mobile version