Nem akarok ujjal mutogatni és vádaskodni, sőt, abszolút megértem, hogy nehéz helyzetben vagy te magad is és nem jókedvedben lettél bántalmazó az osztályban, mégis arra kell kérjelek, hogy hagyd békén, ne bántsd a gyerekemet. Tudod, ő nekem a világon a legfontosabb, és rettenetesen rossz látni, hogy szenved, sír és retteg az iskolától, mert veled kell találkoznia.
Nehéz szívvel írom ezeket a sorokat, mert ismerem a körülményeidet, és pontosan tudom, hogy miért lettél bántalmazó az osztálytársaiddal szemben. Mert nemcsak az én gyerekemmel, hanem másokkal is úgy viselkedsz, hogy a szülők már egy új iskolán törik a fejüket, hogy kiszabadítsák a gyereküket ebből a helyzetből. Értem, hogy bántanak otthon, láttam már, ahogy a nyílt utcán lekevert apád egy nagy pofont, vagy hogy anyukád hogyan kiabált veled mindenki előtt. Ha ezt megengedik maguknak nyilvános helyen, elképzelni sem tudom, milyen szörnyűségeket kell átélned otthon, a négy fal között.
Nagyon sajnálom, hogy ilyen gyerekkor jutott neked, és hogy annyira felhalmozódott benned a feszültség, hogy nem tudod hova tenni, és végül ráöntöd az osztálytársakra. Megértem, miért viselkedsz így, de ez nem jelenti azt, hogy elfogadom ezt a viselkedést.
Még sokat kell tanulnod az életről és a saját impulzusaid kontrolljáról, meg persze a traumák feldolgozásáról, mert abból is jut neked bőven. Mindehhez lenne segítség, akár iskolán belül is, csak sajnos a szüleid egyelőre még hajthatatlanok és inkább tagadják, hogy probléma lenne a viselkedéseddel, mint hogy az iskolapszichológussal engedjenek beszélgetni. Pedig biztos vagyok benne, ha verbálisan, segítséggel meg tudnád fogalmazni, ki tudnád fejezni a benned feszülő fájdalmakat, akkor az osztálytársakkal szemben is enyhülnének a bántásaid.
Nyílt levél a bántalmazó gyereknek (Kép: Getty Images)
A kislányom már nem akar iskolába járni miattad. Minden reggel sírva könyörög, hogy vegyem ki az iskolából vagy írassam át másik osztályba, mert te nem szállsz le róla. Nem vered meg, mint pár másik gyereket, őt „csak” lelkileg terrorizálod. Elveszed a ceruzáit, és hiába kéri, nem adod vissza. A vécéajtó elé állsz és nem engeded ki, miután végzett. A tesi előtt az öltözőben kineveted, hogy milyen kis növésű. Dobálod, bökdösöd, piszkálod, a múltkor pedig még azzal is megfenyegetted, hogy levágod a haját, amikor az ebédhez álltatok sorba.
Meg sem tudom már mondani, hány ilyen és ehhez hasonló fenyegetéssel, lelki bántalmazással keserítetted meg az elmúlt évben az életét. Ebben az évben lehetne máshogy, annyira örülnék, ha tiszta lappal tudnál kezdeni és nem a kisebbeken, gyengébbeken állnál bosszút azért, mert rossz gyerekkorod van a szüleid miatt. Tényleg nem bántani akarlak, messze áll tőlem a hibáztatás is, hiszen tudom, hogy neked is nagyon nehéz az életed, csak arra kérlek, hogy ne nehezítsd meg az én lányomnak is az iskolába járást, ne keserítsd meg a gyerekkorát. Inkább barátokat gyűjts, hidd el, sokkal jobb érzés, ha sokan kedvelnek, mint ha félnek tőled. Könyörgöm, ne bántsd a gyerekemet!