Nyílt levél a felnőtt fiamhoz

Drága kisfiam!

Nekem mindig a kisfiam maradsz, akkor is így foglak szólítani, ha már 60 éves korodban jössz majd hozzám látogatni az idősek otthonába. Egyszerre látom benned azt a pici babát, akit 25 éve a kezembe nyomtak a kórházban; azt a kisfiút, aki akkorát esett a biciklivel, hogy négy öltéssel varrták össze a fejét és márig viseli a sebhelyét; és azt a kamaszt, aki szégyenlősen elmesélte, hogy összejött az első szerelmével. Nem arról van szó, hogy ne tartanálak felnőtt embernek, teljes mértékben bízom a képességeidben, tudom, hogy megállod a helyed a világban, eszem ágában sincs visszafogni vagy gyerekstátuszban tartani téged.

Nem indult könnyen az életed, egyáltalán nem szokványos az utad így, hogy egyedülálló anyaként neveltelek hároméves korod óta. Az egyedülálló anyaságban a legnehezebb az állandó bűntudat volt, hogy úgy éreztem, nem tudom megadni neked mindazt, amit szeretnék, amit megérdemelnél, amire szükség lenne ahhoz, hogy szárnyalni tudjon a tehetséged. Nem tudtalak elvinni külföldi utazásokra, pedig fontos lett volna, hogy világot láss, más kultúrákat fedezz fel – szerencsére ezt azért az iskolában a cserediák programmal valamennyire megkaptad végül, amiért végtelen hálás vagyok a gimnáziumnak, ahol érettségiztél.

Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)

Az anyagi nehézségeink mellett az idővel is folyton küzdöttem, hogy a munkámban is helyt tudjak állni, de veled is töltsek annyi időt, amennyit szeretnék. Nem mindig jött össze, úgy érzem utólag, hogy túl gyakran dolgoztam még este is, amikor inkább veled kellett volna játszanom.

Sajnálom, hogy nem tudtam megadni neked azt a családot, amit megérdemeltél volna. Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék arra, milyen lenne az életed, ha apával és anyával nőttél volna fel. Sajnálom, hogy az apád nemcsak tőlem, hanem tőled is elvált, amikor pici voltál, és utána eltűnt az életedből. Ha máshogy nem, hétvégi apaként szükséged lett volna rá. Persze egyedülálló anyaként én is megtanítottalak végül vezetni, borotválkozni, focizni, férfinak lenni, a nőkkel viselkedni… de ez apád dolga lett volna. És sajnálom. Sajnálom, hogy nélküle kellett megtapasztalnod az életet. Sajnálom, hogy nem tudtam olyan apát adni neked, amilyet megérdemelsz. Soha ne feledd, hogy ez nem a te veszteséged, hanem az övé.

Mindezek miatt duplán csodálatos, hogy milyen nagyszerű felnőtt lettél és nem is lehetnék büszkébb rád. Én mindig itt leszek neked, olyan nincs, hogy ne számíthatnál rám. A kapcsolatunk erősebb, mint valaha, tisztelet és szeretet van köztünk. Tőlem nem kell féltened a barátnőidet, mindig tárt karokkal fogom fogadni azt, aki szereti a fiamat. Nem üldözöm el féltékenységgel és nem telepszem az életetekre. Ha kell a segítségem, itt leszek. Ha kell egy anyai ölelés, egy telefon távolságra vagyok. Melletted fogok állni a sikereidben és kudarcaidban, támogatlak és ünnepellek minden pillanatban. Tudd, hogy mindig én leszek a legnagyobb rajongód, aki feltétel nélkül szeret és azon drukkol, hogy megvalósítsd minden álmodat az életben.