Nyílt levél a szomszédnak

Egyáltalán nem kedves szomszédom! Komoly életmódbeli javulást várok attól, hogy végre úgy döntöttél, elköltözöl! Nem mondom, hogy rögtön bulit rendeztünk a jeles alkalom tiszteletére, viszont a szomszédokkal úgy mosolyogtunk egymásra, miközben a költöztetők a cuccaidat pakolták, mint gyerekek, amikor cukorkát kapnak. 

Fotó: Getty Images/dragana991

Nálad rosszabb szomszédom még sosem volt! Pedig elárulom, panelgyerekként, egy nagy társasházban már tényleg nagyon sok mindent láttam. A férjet, aki szombatonként kanbulit tartott, míg a felesége a gyerekekkel a nagyszülőknél volt, de hogy ne bukjon le, vasárnap hajnali öt és hat között már javában porszívózott. A nagyon fiatal párt, akik másfél szobában laktak három gyerekükkel, ezért a családi életüket rendszeresen kiterjesztették a lépcsőházra is. Igen, a balhékat is. És ott van a kedvencem, az alsó szomszédban az idős vénasszony (mert ő nem a néni kategória), aki szerint hangosan mászkálok, de aki egyébként nagyot hall. Honnan tudom? Hát onnan, hogy kristálytisztán hallom, mit néz éjszakába nyúlóan a tévében. Azonban még ők együttvéve sem okoztak akkora fejtörést, mint te. 

A munkából hazatérve szerinted az az egyetlen kikapcsolódási lehetőség, ha maximum hangerőre tekered a hangszórókat, miközben részegen ordibálsz Isten tudja kivel, hiszen egyedül élsz. Ha bárki szólni mer, azt magadból kikelve, torokhangon óbégatva osztod ki, és fenyegeted meg azzal, hogy kinyírod. Mindegy, hogy reggel hat, délután három, vagy este tíz van, amikor neked kedved tartja, akkor ráadod a kakaót, nem törődve senki mással. Bezzeg, ha épp te pihennél… Vége van annak, aki két szöget be mer ütni a falba, vagy esetleg komolyabb felújításba, házimunkába fogna, a házirend előírásait betartva. Te vagy az első, aki – a megszokott ordenáré stílusban – azonnal vered az ajtót. Szerinted az is rendben van, ha jópofán, talpig alkoholmámorban teszed a szépet a lépcsőházban, miközben századjára mondom el, hogy nem akarok veled beszélgetni. Meg vagy róla győződve, hogy te vagy itt a góré, holott az egész lakóközösség legértéktelenebb tagja vagy, aki megkeseríti mindenki életét. Azaz csak voltál, hiszen úgy döntöttél, odébb állsz.  

Őszintén? Nem fogsz hiányozni! Már most élvezem azokat a nyugodt délutánokat, amikor az őszi napsütésben sütkérezve, a nyitott ablak mellett elfogyasztom a kávémat, és közben csak relaxálok üvöltözés, minősíthetetlenül rossz, már-már zenének sem nevezhető dallamok és tömény cigifüst nélkül. Nem kell többé attól tartanom, hogyha bekapcsolom a porszívót, akkor rám töröd a bejárati ajtót. Sőt, végre nem kell elviselnem azt a fajta közeledést sem (és a ház többi női lakója nevében is bátran beszélek), amit szerinted egy férfi megengedhet egy nő felé. A nem, az minden esetben nemet jelent – innen üzenném, és nem lehet kifogás az sem, hogy a pia miatt nem vagy beszámítható. Szóval köszönöm, hogy végre beláttad, itt nincs maradásod, és még inkább, hogy a távozásoddal végre nyugodtan vihetem ki a szemetet a kukába!