Főtt ételt nem kaptak, ruháikba törölköztek, szekrénybe zárták őket – Hét gyerek életét tette pokollá a jászladányi nevelőszülő

S. Z. | 2022. November 28.
A gyerekek nem kaptak rendesen enni, ráadásul a nevelőszülő rendszeresen bántalmazta őket.

Jogerősen négy év börtönre ítélte a Szolnoki Törvényszék azt a 49 éves nőt, aki hivatásos nevelőszülőként hét, a gondjaira bízott óvodás és kisiskolás korú gyemek életét éveken át pokollá tette Jászladányban.

A törvényszék közleménye szerint a gyerekek hétköznap csak az óvodában és az iskolában ettek rendesen.

Otthon csak hétvégén, és ekkor is csak fejenként három szelet tejfölös vagy vajas kenyeret kaptak. Gyümölcsöt, főtt ételt soha.

Hetente egyszer fürödhettek, amihez a vádlott két lavór habfürdős vizet biztosított: egyet a fiúknak, egyet a lányoknak. Szappant, tusfürdőt, de még törölközőt sem kaptak. A saját ruháikba kellett megtörölközniük. Rendszeresen az udvarra kellett kijárniuk, télen is, ha mosdóba kellett menniük.

Mindezt tetézte, hogy a nő rendszeresen fenyítette, pofozta és bántalmazta, és gyakran büntetésből, „nevelési célzattal”, órákra,

de volt, hogy egy teljes éjszakára is, lakattal bezárt akasztós szekrénybe kényszerítette őket, ahonnan a mosdóba sem mehettek ki.

Az ügyben 2021. március 24-én emelt vádat a Jászberényi Járási Ügyészség, a nő végig tagadta a bűnösségét. Első fokon hét rendbeli kiskorú veszélyeztetésének és öt rendbeli személyi szabadság megsértésének bűntette miatt 3 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélték, egyúttal végleges hatállyal eltiltották mindazon foglalkozások gyakorlásától, melynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban állna.

Az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, ahol a napokban jogerősen lezárult. a Szolnoki Törvényszék 2022. november 16-án meghozott másodfokú ítéletében a vádlott börtönbüntetését és közügyektől eltiltása tartamát egyaránt 3-ról 4 évre felemelte.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Unsplash)

Exit mobile version