Hasonlóképp látja S. Tóth Márta life & business coach, NLP tréner, aki szerint mindenképpen örömteli, hogy nem általánosan elterjedt az a nézet, hogy egy anyának csendben, összeszorított foggal kell tennie a dolgát. „Az a tapasztalatom, hogy a mostani anyukák egyre tudatosabbak, sokat olvasnak és jól informáltak, ugyanakkor sajnos egyre fáradtabbak is. A kimerültség nem azért éri utol őket, mert úgy gondolják, hogy jobb, ha nem nyafognak, hanem azért, mert nincs egyensúly az életükben” – kezdi a szakember, aki úgy véli, inkább az idősebb generáció tagjai és a vidéken élők gondolják úgy még mindig, hogy egy anyukának „nincs joga” ahhoz, hogy elfáradjon.
Kétségből egység
A felborult egyensúlyi állapot oka legtöbbször az, hogy amikor megszületik a kisbabájuk, az anyák hajlamosak minden figyelmüket rá fordítani, kizárva saját magukat és sokszor háttérbe szorítva az apukákat. „A legtöbb anyuka elfelejti azt, hogy a gyermek akkor nyugodt és kiegyensúlyozott, ha a közvetlen környezete is az. Amikor a kicsik már ki tudják fejezni az érzelmeiket és az elvárásaikat, egyenesen kimondják, hogy nekik az a legfontosabb, hogy anya és apa boldogok legyenek, körülöttük pedig béke és harmónia legyen. Ez nem azt jelenti, hogy a gyerekek nem találkozhatnak otthon konfliktushelyzetekkel, hanem azt, hogy azokat lehetőleg hangoskodás, sértegetés, káromkodás és érzelmi abúzus nélkül kell megoldani. Törekedni kell a nézeteltérések tiszteletteljes, megbeszélős rendezésére, aminek végén a szülők közös nevezőre jutnak” – részletezi S. Tóth Márta, majd sietve hozzáteszi, hogy nem szabad elfelejteni, hogy a gyerekek egyik alapvető tanulási módszere az, hogy megfigyelik a hozzájuk közel álló embereket és a viselkedésüket.
Mint egy magnó, mindent felvesznek és elraktároznak még akkor is, amikor azt hisszük, hogy csak játszanak. Az így szerzett információk tökéletes alapot szolgáltatnak nekik arra, hogy másolják a felnőtteket és tükröt tartsanak eléjük.
S. Tóth Márta
Pont ebbe a csapdába esett Boglárka is, aki az első babája születése után hallani sem akart arról, hogy segítséget fogadjon el a környezetétől: „Mindent én akartam megoldani, ha engedtem volna, hogy más is besegítsen, azt egyszerűen úgy éltem volna meg, hogy nem vagyok elég jó anya. Emiatt nemcsak a saját anyukámat és az anyósomat, hanem a férjemet és a sógornőmet is távol tartottam magunktól, aminek teljes kiégés lett a vége.”
Bogi családja nem fordult el tőle utólag belátott kirekesztő viselkedése ellenére sem, így időben észrevették, amikor néhány hónap múlva teljesen úrrá lett rajta a túlhajszoltság. „Nemcsak fizikailag veszítettem el az erőmet, hanem lelkileg is szétestem. Napokig ki sem tudtam kelni az ágyból, így akár tetszett, akár nem, el kellett fogadnom a segítséget. Hamar rájöttem, hogy óriási hibát követtem el az önfejűségemmel, és most, több év távlatában is hálás vagyok a családomnak azért, hogy figyelt rám” – osztotta meg a ma már kétgyerekes anyuka.
Kiút a kimerültségből
A figyelem kulcsfontosságú az anyai kimerültség ellensúlyozásához: amellett, hogy az anya környezetében élőknek fontos „rajta tartani a szemüket” az anyukákon, lényeges (lenne) az is, hogy az anyuka észrevegye saját magán a figyelmeztető jeleket. Igaz, a kimerültség szélén álló vagy már bele is csúszott nők saját magukat gyakran a fontossági sorrend legvégére teszik, így ez az opció nem mindig jöhet számításba.
Fotó: Getty Images
S. Tóth Márta azt mondja, hogy azoknak az anyukáknak, akik sűrűn visszatérő, negatív és önmarcangoló gondolatokkal küzdenek, mindenképpen jól jön a segítség: „Érdemes megkeresniük egy olyan szakembert, aki kiutat mutathat nekik ebből a spirálból. Amellett, hogy kiszabadulhatnak ebből a szorongató helyzetből, visszanyerhetik (vagy ha korábban is hiányzott az életükből, akkor végre beépíthetik) a kiegyensúlyozott gondolkodást és megtanulhatják ezt hosszú távon is fenntartani.”
Boglárka is azt mondja, hogy nagyon tanulságos volt saját maga számára mindaz, amin keresztülment, ám valahogy mindig azt gondolta, hogy az ilyesmi csak másokkal történhet meg, vele semmiképp. „A családom fizikailag expressz gyorsasággal tehermentesített, a lelki helyrerázódás azonban hosszabb folyamat volt. Be kellett látnom, hogy az én erőm is véges, és egy elég mély gödörből kellett kikecmeregnem. A pszichológusom kellett hozzá, hogy szélnek eresszem azt a berögződést, hogy segítséget kérni vagy elfogadni a gyengeség jele, és meg kellett tanulnom saját magam előtérbe helyezését, amiben valamiért sosem voltam jó. Ez persze nem azt jelenti, hogy mára önző és egoista nő lett belőlem, sokkal inkább azt, hogy megadom magamnak azt az odafigyelést és törődést, ami mindannyiunk alapvető, de sokszor elnyomott szükséglete ahhoz, hogy kívül-belül jól legyünk.”
Kinek a futás, kinek a bor
A coach úgy gondolja, hogy a belső egyensúlyunk fenntartásához minden nap(!) szükséges egy pihentető, feltöltő rituálé. „Hogy ezt kinek mi jelenti, tényleg nagyon változó. Van, aki a légzőgyakorlatokra esküszik, mások egy imában vagy mantrában találják meg a lelki békét. Sokaknak beválik a séta, a napló vezetése és/vagy a hála hangos kimondása. Hetente egyszer kellene egy romantikus együttlét az apukával, felidézve és életben tartva azokat a korábbi örömforrásokat, amik összekovácsolták a párt. Fontos, hogy egy héten jusson legalább egy nap az anyukának arra, hogy barátnőzzön, a hobbijával foglalkozzon, szaunázzon vagy bármilyen más dolgot tegyen a saját boldogságáért. Az apáknak is fontos, hogy megtartsák a korábbi szokásaikat, hobbijukat, a gyakoriságot azonban mindenképpen módosítani kell a családdal való egyensúly megtartása érdekében” – fejtette ki S. Tóth Márta.
Fotó: Getty Images
S hogy ki miben találta meg a feltöltődés zálogát? Bogi például a futásban, pedig soha nem volt jóban a sportcipőkkel. „Amikor azt érzem, hogy kezd hatalmába keríteni a stressz, fáradtság, netán a düh, fogom magam és elmegyek futni. Régen utáltam a futást, ám abban az időszakban, amikor pszichológushoz kezdtem járni, ez volt az egyetlen kézenfekvő megoldás: az akkori anyagi helyzetem és az időzítés miatt sem tudtam volna fitneszterembe járni, ezért maradt az otthoni torna vagy a futás. Előrször majdnem belehaltam, aztán szép lassan belejöttem, ma pedig már csak azt látom benne, hogy olyan, mintha elszaladhatnék az idegesítő dolgok elől” – mesélte Boglárka.
Tímea nem bízza a véletlenre, egyszerre több stresszűző módszere is van, melyek közül egy sem mondott csődöt az utóbbi évek alatt: „Minimális szabadidőmben Bullet Journal-t írok (vagyis kreatív naplót vezetek), Biblia applikációban olvasom az igét, néha egy órára lelépek sétálni, alszom a gyerekekkel vagy szépen kisminkelem magam. Nekem ezek kellenek az ép elmém megőrzéséhez a két kiskamasz mellett.”
Anna táplálékkiegészítőkhöz nyúl, nemcsak a zűrösebb napokon, hanem mindig: „Magnéziumot és B-vitaminkomplexet szedek, mellette pedig a halolajat is beveszem. Hogy ezek tehetnek-e róla vagy csak bebeszélem-e magamnak, nem tudom, de lényegesen kisimultabbnak érzem magam tőlük.”
Zsófi módszerei ezeknél drasztikusabbak, de elmondása szerint működnek: „Amikor érzem, hogy kezd betelni a pohár, elmegyek a házunkhoz közeli erdőbe és kiabálok. Ha valamiért ez nem jön össze, mondjuk azért, mert szakad az eső, akkor felkapok egy párnát a kanapéról és abba ordítok párat. A másik, hogy maxra tekerem a hangerőt és táncolok, de ezt csak olyankor, ha senki nem lát. Aztán ha sikerül kiborítania a családnak, engedek egy kád vizet jó sok habfürdővel, töltök egy pohár bort és sírok.”