nlc.hu
Család

Az anya pihenése a család érdeke

Az anyák pihenése nem luxus, hanem alapvető szükséglet az egész családnak

Anyaként egyszerre harminc feladattal zsonglőrködünk, ha pedig kiégünk, akkor az a gyerekeknek és a házasságnak is problémát okoz.

Ha anya vagy, akkor egyszerre pedagógus, házvezetőnő, rendezvényszervező, szociális munkás és pszichológus is vagy, ami azt jelenti, hogy egy nap alatt több teljes munkaidős ingyen munkát végzel, sok esetben a valós állásod mellett. Vannak persze az életedben segítők, apja is van a gyerekeknek, és szerencsés helyzetben még a nagyszülők is mozgósíthatók, ha szükség van rájuk, de közben mégis a te válladat nyomja elsősorban a családi élet működéséért a legnagyobb felelősség. Most pedig, hogy kezdődik az iskola, még több feladat és stressz vár az anyákra, úgyhogy fontos észben tartani, hogy az anya pihenése az egész család érdekét szolgálja.

Dr. Liz Matheis klinikai szakpszichológus leírta, milyen nélkülözhetetlen lépésekre van szükségünk ahhoz, hogy elég pihenéshez jussunk, ne égjünk ki és tényleg mosolygós, érzelmileg stabil anyaként tudjunk funkcionálni a családban.

Időzített pihenés

Persze könnyebb mondani, mint megvalósítani, de ahhoz, hogy ne roppanjunk össze a sok feladat alatt, olykor tudatosan el kell küldeni magunkat pihenni. Nemcsak a munka, hanem a gyereknevelés alól is jár a szabadság. A szakember szerint hasonlóan a munkahelyi szabadsághoz, az anyai pihenést is meg kell tervezni, kijelölni minden nap valamennyi időt – lehet az 20 perc csak –, amit arra szánunk, hogy a saját lelki békénket ápoljuk. Ilyenkor el lehet menni sétálni egyedül, meghallgatni egy podcastet, olvasni, akármit csinálni, ami elcsendesíti a gondolatainkat egy kicsit a nap végén.

Mondj nemet

Az egyik legnehezebb szó, amit sok gyakorlással lehet csak megtanulni: a nem szócska. A családdal szemben még inkább nehezünkre esik nemet mondani, hiszen buzog bennünk a tenni akarás, hogy a gyerekeinknek minél jobb körülményeket és életet teremtsünk. Ide tartozik az is, amikor az SZMK-ban feladatokat vállalunk el, amikről jól tudjuk, hogy nem lesz rá időnk és kedvünk sincs hozzá, de a gyerek érdekében mindent…

Fiatal anya relaxál gyerekkel a nyakában

Anya pihenése a család érdeke (Kép: Getty Images)

A pszichológus szerint erről sürgősen le kell szokni (nem az SZMK-ról), mert csak oda vezet, ha mindenre igent mondunk, hogy nagyon gyorsan kiégünk és a napjaink nagy részében csupa olyan feladatot végzünk, amit a hátunk közepére sem kívánunk. Ha pedig mindezt azért tesszük, mert ez a gyerekek érdeke, akkor egy idő után akár neheztelés is kialakulhat bennünk a saját gyerekeink felé a sok olyan feladat miatt, amire inkább nemet kellett volna mondani. Az egyik legjobb technika, amit gyakorlatban lehet alkalmazni a nemet mondáshoz, hogy időt kérünk a válaszra, így meg tudjuk fogalmazni finoman, nem bántóan azt, hogy nem akarjuk elvállalni a feladatot. Magyarázkodásra nincs szükség, mindenkinek joga van nemet mondani és felállítani a saját határait, még akkor is, ha éppenséggel anya.

Ápold a kapcsolataidat

Anyaként előbb gondolunk a gyermekeink szükségleteire, mint a sajátunkra. Sőt, előbb gondolunk mindenki más szükségleteire, mint a sajátunkra. Mire végzünk a feladatainkkal, nem sok időnk marad arra, hogy megtervezzük a pihenést magunknak, az viszont mindig energiát ad, ha az emberi kapcsolatainkhoz fordulunk feltöltődésért. Fontos, hogy legyenek olyan barátok körülöttünk, akik önmagunkért keresik a társaságunkat, nem csak a gyerekek kötnek össze, és akikkel el lehet tölteni pár óra gyerekmentes időt is, ha úgy alakul. Ők azok, akik emlékeztetnek arra, hogy az anyaságon kívül is van életünk, létezünk nőként, emberként, barátként, és akik segítenek néha kiszakadni az anyai szerepünkből.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top