Ágyhoz kötötték az ápoltakat egy illegálisan működő idősotthonban

FEL | 2023. Január 19.
Szándékos veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a Somogy Vármegyei Főügyészség egy kaposvári nővel szemben, aki illegális idősotthont működtetett.

Két kaposvári családi házból álló épületegyüttesben mintegy 30-40 idős, több esetben ágyhoz kötött embert látott el a vád szerint, akiknek a gondozása során számos foglalkozási szabályt szándékosan megszegett:

A kép csak illusztráció (Fotó: Getty Images)

Az idősotthont végül a hatóságok egy közérdekű bejelentés alapján járványügyi zárlat keretében kiürítették, a gondozottakat állami fenntartású otthonokban helyezték el.

A vádlott nő fia a hatóságok járványügyi intézkedését, a gondozottak elszállítását agresszív, fenyegető viselkedésével rövid ideig akadályozta, ezért neki járványügyi védekezés akadályozásának bűntette miatt kell felelnie.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában az asszonnyal szemben végrehajtandó szabadságvesztés, végleges hatályú foglalkozástól eltiltás és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt, míg fiával szemben pénzbüntetés kiszabását javasolta.

Nem ez az első eset, hogy egy illegális idősotthon működésére derül fény: 2020-ban engedélyek nélkül nyitottak egy idősotthont, majd kicsalták a lakókból a pénzüket. A társaság hosszú időn át, szorosan együttműködve csalta ki az idősek pénzét. Különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével gyanúsítják őket.

(MTI)

Exit mobile version