7 év alatt másodszor égett le egy győrszentiváni család otthona, összefogott értük a település

FEL | 2023. Január 19.
Győrszentiváron történt a tragédia, ami ráadásul már nem az első eset volt.

A kazánházban csaptak fel a lángok, onnan terjedtek tovább a lángok, végül két család otthona vált lakhatatlanná Győrszentiváron. Az RTL Híradó úgy tudja, a ház tulajdonosa a hét évvel korábbi tűz miatt önkéntes tűzoltó-egyesületet hozott létre a településen.

A kép csak illusztráció (Fotó: Getty Images)

Információik szerint azonban a mostani tűznél nem vehettek részt az oltásban, mert nem volt hozzá jogosultságuk. A településen összefogással próbálnak segíteni a bajbajutott családon, illetve a Hétköznapi Hősök Alapítvány szervezett számukra egy gyűjtést, náluk lehet jelentkezni azoknak, akik segítenének a bajba jutottakon. Két tartósan beteg gyermek is élt a házban, ezért a segítségre nagy szükség van.

Reméljük, a gyűjtés legalább annyira sikeres lesz, mint annak a miskolci családnak az esetében, akikhez rengeteg felajánlás érkezett, miután kiégett a lakásuk szilveszterkor, mert egy eltévedt tűzijáték felgyújtotta az erkélyt. A család szükséglakást kapott az önkormányzattól, egy miskolci bútorkereskedő pedig vállalta, hogy berendezi.

Fotó:

Exit mobile version