Mi a titka a kínai gyerekek fegyelmezettségének és remek iskolai teljesítményének? Miért van az, hogy a legjobbak abban, amibe belevágnak? Nem az IQ-juk magasabb a többi, európai vagy amerikai gyereknél, hanem a titok inkább a kínai szülők nevelési stílusában rejlik.
A tekintélyelvű nevelés hátulütői
Amy Chua, a Yale jogi professzora szerint a gyereknevelésen, szülői magatartáson van a hangsúly, ha a gyerekek teljesítményéről van szó. Chua egy elég nagy port kavaró könyvet is kiadott a kínai nevelési stílusról, amit ő a saját gyerekénél használt, Battle Hymn of the Tiger Mother (A tigrisanya harci himnusza) címmel. Önmagát tigrisanyának aposztrofálva magyarázza el a könyvben, hogyan lesz sikeresebb a gyerek a tanulmányokban azzal, hogy a kínai szülők szigorúbbak a nyugati anyáknál.
Bár a teljesítménykényszert nem ajánlanánk jó szívvel senkinek, valóban igazolták már kutatásokkal, hogy a magas követelményeket támasztó szülők gyerekei általában sikeresebbek az iskolában. Az is valószínű, hogy a kínai szülők több időt töltenek azzal, hogy a gyerekeiket tanulásra, gyakorlásra és teljesítményre ösztönözzék.
A probléma csak az, hogy a tigrisanya azt a nevelési stílust alkalmazza, amelyben büntetéssel, fenyegetéssel, pszichológiai kontrollal érik el, hogy a gyerek jól teljesítsen.
Lehet, hogy így tudásban jóval előrébb jár majd a gyerek, de kérdésessé válik az érzelmi fejlődése. A tekintélyelvű neveléshez nem kell kínai szülőnek lenni, sok nyugati családban is alkalmazzák a szülők, és náluk is jó iskolai teljesítményt okoz a gyereknél – az más kérdés, hogy lelkileg hogyan élik meg az ilyen szülőkkel rendelkező gyerekek a gyerekkorukat.
Jelenet az Élősködők című filmből (Fotó: Profimedia)
Ez a kétely nemcsak bennünk, hanem a kutatókban is felmerült, akik tanulmányokban kimutatták, hogy nem minden gyerek reagál a tigrisszülőkre jól, az egyik pont hogy alacsonyabb eredményeket fog elérni a tigris nevelési stílusra, míg másoknál valóban magasabb lesz a gyerek teljesítménye – mindkét esetben nő az érzelmi problémák kockázata és romlott a gyerek általános jólléte. Nem meglepő, hogy a kutatások ezek után azt igazolták, hogy az a jó a gyerekeknek, ha a szülők felhagynak a pszichológiai kontroll taktikával, és helyette pozitív szülői magatartást vesznek fel a családban. Például amikor a kínai szülők megteszik ezt a váltást, a gyerekeik kevesebb tanulmányi problémát tapasztalnak.
Mi magyarázhatja akkor a kínai teljesítményt? A kutatások azt sugallják, hogy a kínai gyerekeknek két olyan előnyük, amelyeknek kevés közük van a tekintélyelvűséghez:
- A szülők az erőfeszítést hangsúlyozzák, nem pedig a veleszületett képességeket.
- A gyerekek támogatják egymást az iskolában, ami motiváló számukra.
A könyörtelen tigrisanya
A tekintélyelvű nevelés nagy hírnöke már több mint 10 éve Amy Chua, akinek a könyve után terjedt el a Tiger Mom, azaz tigrisanya elnevezés. De hogyan viselkedik egy tigrisanya? A tigrisszülő egy olyan nevelési stílus, amely szorgosan alkalmazza a félelem- és szégyenkeltés eszközeit, miközben azért igyekszik a családi közelséget is figyelembe venni. Hogy jobban megértsük a tigrisszülő viselkedését, egy kis betekintést kell nyernünk a könyvön keresztül Chua életébe. Amy Chua Amerikában nőtt fel kínai bevándorlók lányaként, a szülei a saját leírása szerint rendkívül szigorúak, de szeretetteljesek voltak. Ő is így próbálta nevelni a gyerekeit, erre hoz példákat a könyvében, amivel kiverte a biztosítékot a legtöbb nyugati szülőnél.
Chua például soha nem engedte meg a gyerekeinek, hogy játszótársaik legyenek, tévét nézzenek, részt vegyenek iskolai buliban, vagy maguk válasszák meg a tanórán kívüli tevékenységeiket.
A gyerekeknek az sem volt megengedve, hogy ötösnél rosszabb jegyet kapjanak, vagy ne legyenek minden tantárgyból első helyen, kivéve a tornát és színjátszást. Amikor Chua hétéves lánya nem tudott elsajátítani egy új zongoradarabot, az anya könyörtelenül hajtotta a siker felé. Megfenyegette, hogy nem kap ebédet, nem kap vacsorát, nem kap karácsonyi vagy hanukai ajándékot, nem lesz születésnapi parti két, három, négy évig. Amikor még mindig rosszul játszotta, azt mondta a gyereknek, hogy ne legyen annyira lusta, gyáva, önelégült és szánalmas. Chua éjszakába nyúlóan kötelezte a lányát a gyakorlásra, még azt a szünetet is megtagadta tőle, hogy kimehessen a mosdóba. Aztán, amikor a lány áttörést ért el és sikeresen megtanulta a darabot, akkor már anya is megenyhült és engedte, hogy a lánya vele aludjon.
Amy Chua A tigrisanya harci himnusza című könyvéből idéz (Fotó: PRAKASH SINGH / AFP)
Kétségtelen, hogy Chua elérte az eredményt, de mifelénk bántalmazásnak hívják, amit a lányával művelt a teljesítmény érdekében. Chua szerint azonban csak annyi történt, hogy sok nyugati szülővel ellentétben, akik meghátráltak volna abban a hitben, hogy a gyerek egyszerűen nem áll készen elsajátítani az új zongoradarabot, Chua hitt abban, hogy a gyermeke képes rá. Ám a gyerek nem tanulta volna meg a darabot intenzív erőfeszítés nélkül, ami akkor következik be, ha erőltetik a feladatot a szülők.
Mi segít a gyerekeknek? Ha hagyják a szülők, hogy maguk döntsenek, vagy ha olyan teljesítményekre kényszerítik őket, amelyek később az életben esetleg kifizetődnek?
Ahogy Chua érvel, szerinte azért kell ennyire erőszakosan hajtani a gyereket, mert csak így lehet felkészíteni a jövőre őket, ezzel lehet előhozni belőlük az összes képességet és tehetséget, amire szükségük lesz felnőttként. Ebben még akár lehetne is igazság, de azért van egy határ, amin túllépve már inkább károkat okozunk a gyereknek, mint segítünk neki a kibontakozásban.
A jiwa, azaz csirkevér nevelés
Sokat hallottunk már a helikopterszülőkről, akik eddig a legnyomulósabb szülők közé tartoztak, ám még őket is lepipálják a kínai csirkeszülők, akik egy hagyományos kínai gyógymódról kapták a nevüket, amely csirkevér befecskendezésével jár. A kínai ambiciózus szülői szakzsargonban csak csirkebabák néven emlegetik azokat a gyerekeket, akiknek rengeteg iskolán kívüli elfoglaltságot, szakkört és edzést szerveznek a szülők.
Miért csirkevér?
A csirkevéres kezelés a kínai kulturális forradalom idején, főként vidéken volt divat. Az emberek sorban álltak a gyógyítók háza előtt, hogy friss csirkevért fecskendezzenek beléjük, amely a kopaszságtól kezdve a meddőségen át a rákig számtalan betegségre gyógyírnek számított. Miután a gyógyítóguruk aranykora leáldozott, a csirkevérrel kapcsolatos hiedelmek is alábbhagytak – de a szóhasználat megmaradt, mint a hiperaktivitásra utaló kifejezés.
Az állatok nevelésbe integrálásának itt még nincs vége, ugyanis a békababák kifejezést használták a figyelemre méltó, ám tehetség nélküli, vagy olyan gyerekekre, akik az csirkevérrel való beoltás után is átlagos jegyeket vittek haza az iskolából. A tehénbaba elnevezést pedig a jó jegyekkel rendelkező és a versenyeken tökéletesen teljesítő gyerekekre mondták. A csirkevér nevelési trendnek hódoló kínai szülők persze nem fecskendezik csirkék vérét a gyerekeikbe szó szerint, hanem csak arra törekszenek, hogy olyan tehénbabát neveljenek, aki született tehetség és keményen tanul. Ha pedig egy gyerek nem tehénbaba, azt csirkebaba, azaz a jiwa kategóriájába sorolják – ide tartoznak azok, akik nem feltétlenül született tehetségek, de vagy maguktól, vagy azért dolgoznak különösen keményen, mert a szüleik erre kötelezik őket.
Tanulás után még több tanulás
Régen is voltak persze tanórán kívüli elfoglaltságok a gyerekeknek, de ezeknek fő célja ugyanaz volt Kínában, mint nálunk: egyfajta hobbi, mozgás, szórakozás legyen a gyereknek. Az mindenképp a fő szempontok között volt, hogy a gyerek élvezze az iskola utáni szakköröket. Mára ez átalakult, és az élvezeti szempont mélyre csúszott, feláldozták a hatékonyság és teljesítmény oltárán. Azaz azért járatják a szülők a gyereket sakkozni, hogy fejlesszék a kognitív készségeket, vagy készülniük kell a matematikai olimpiára, hogy fejlesszék a logikus gondolkodást… mindennek egyetlen célt kell szolgálnia: hogy jók legyenek az iskolában.
A China Project leírása alapján a jó jegyek a csirkevér nevelési stílusban már nem elegendőek, hiszen azt akárki el tudja érni, hogy jól bemagolja az anyagot. A kínai oktatási reformnak köszönhetően a középiskolai felvételinél már figyelembe veszik a diák fizikumát, kulturális és művészeti képességeit, sőt, nemzetközi tapasztalatait is. A csirkeszülők ezért az iskola mellett olyan magán képzési intézményekbe küldik a gyerekeket, ahol a diákok extra segítséget kaphatnak angol, matematika, kínai vagy más tantárgyakból.
A tanulás mellett pedig kötelezően járnak sportolni, zenélni, harcművészeti, kulturális körökbe, vagy önkénteskednek a közösségben, mivel ezek bónuszpontként számíthatnak a felvételi vizsgákon.
A nyugati nevelési stílushoz képest ez a rengeteg különóra gyerekkínzásnak tűnik, de a kínai gyerekeknek a tanórán kívüli tevékenységek a normához tartoznak. Az, hogy a milyen mennyiségű iskolán kívüli programjuk van, és hogy a szülők mennyi időt és pénzt hajlandóak erre fordítani – itt rejlik az igazi különbség a szokásos kínai és a csirkevér szülőség között. Egy korábbi csirkebaba azt írta a gyerekkoráról, hogy sokáig értéktelennek érezte magát csak azért, mert nem kapott kiemelkedő jegyeket az iskolában. „A társaimhoz hasonlóan én is széttéptem a tankönyveimet a diploma után, ünnepelve a szabadságomat annyi nyomorúságos év után. Aznap még anyukám is pokolian lerészegedett, az iskolán kívül egyikünknek sem volt élete.”
Jelenet az Élősködők című filmből (Fotó: Profimedia)
A szülőknek sem könnyű
Miközben elrettenve nézzük, milyen terheket rónak a kínai szülők a csirkegyerekek nyakába, nem szabad arról sem megfeledkeznünk, hogy azért teszik mindezt, mert az ottani oktatási rendszerben elképesztő harc megy a jó iskolák helyeiért. Ha a gyerek már általános iskolában nem teljesít a maximumon is túl, akkor elbukhatja az esélyét arra, hogy bejusson majd valamelyik egyetemre. Bármennyire is könnyű lenne pálcát törni a csirkeszülők felett, azért azt is fontos szem előtt tartani, hogy ez számukra is nagy kihívást jelentő munka, hogy annyira aktívan egyengessék a gyerek útján az iskolán kívül is, hogy gyakran tényleg semmi másra nem marad idő és energia.
Nemcsak a gyerekeket hajtják a teljesítmény felé, hanem saját magukkal is szigorúak ezek a szülők: ők maguk is korrepetálásokra járnak, hogy tudják otthon tanítani a gyereküket – miközben teljes állásban dolgoznak.
Ez a kemény szülői munka megviseli a szülők mentális jóllétét, különösen az anyákét, akik még mindig a gyermekgondozással kapcsolatos munka nagyját viszik a vállukon.
Nagy valószínűséggel a csirkeszülők nem ezt az utat választanák önszántukból, ha nem egy ilyen nagy egyenlőtlenséggel jellemezhető társadalomban kellene élniük, ahol csak akkor érvényesülhetnek a gyerekek, ha a szülők intenzíven és sikerorientáltan nevelik őket. Igaz az is, hogy a nyugati társadalmakba is bekúszott már ez a „gyerekeket mindenáron a sikerre kell nevelni” trend, de a kínai családokon sokkal nagyobb a nyomás, hogy kemény munkával fenn tudják tartani magukat, hogy ne essenek ki a középosztályból.
Egy népszerű kínai tévéműsor, amely a kimerítő középiskolai felvételi háborúkkal foglalkozik, nyilvános vitát váltott ki a kínai csirkeszülőségről. Egy apa ebben a műsorban egyfajta színházi hatásról beszél a könyörtelen versenyben, ami jól példázza, hogyan rángatják bele egymást az emberek a csirkeszülőségbe: „Egy ember hirtelen feláll a színházban, ezért mások is felállnak, hogy láthassák az előadást. A végén mindenki áll, pedig mindenki ülhetett volna, hogy nézze.”