nlc.hu
Család

Az USA-ba postán küldött mintákból születnek kínai gyermekek

Spermát és a petesejteket küldenek Amerikába a gazdag kínai szülők

Az érintettek az utazási korlátozások miatt nem tudnak személyesen találkozni a megbízott béranyákkal.

Kaliforniában egész iparág épült a születési turizmusra és a béranyák kiközvetítésére – számolt be az RTL.hu az NPR által készített riport alapján. A koronavírus miatti lezárások azonban különös helyzetet teremtettek az ilyen szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások számára, mivel a kínai biológiai szülők nagyobb része nem tud az Egyesült Államokba utazni.

Ázsia kisbaba.

Fotó: Pixabay

Az NPR felkereste a Fat Daddy nevű szülési turizmussal és béranyasággal foglalkozó kaliforniai ügynökséget, mely, amíg volt rá lehetőség, kínai édesanyákat is az országba vitt, hogy az Egyesült Államokban szüljék meg gyermeküket.

Csaknem három éve azonban nagyot fordult a világ és vele az iparág: a Kínában a koronavírus-járvány miatt életbe léptetett utazási korlátozások a világon a legszigorúbbak közé tartoznak. Peking 2020-ban teljesen lezárta az ország határait a betegség megfékezése érdekében, és azóta sem nyitotta meg azokat teljesen.

A lap szerint ez azt jelenti, hogy a kínai szülők nem repülhetnek az Egyesült Államokba, hogy személyesen találkozzanak a béranyával, a klienseknek ezért speciális úton kell elküldeniük a reproduktív mintákat – petesejteket, spermát vagy mindkettőt – a tengerentúlra, hogy a bérterhesség létrejöhessen.

A korlátozások azonban nem csak ebből a szempontból jelentenek nehézségeket. A jelenlegi helyzetből fakadóan sok kínai szülő nem tud eljutni az Egyesült Államokba, hogy magukhoz vegyék az újszülött gyermeküket. A kicsik így tovább, olykor hónapokon keresztül maradnak az ügynökségek gondozásában.

A cikk megemlíti azt is, hogy az elmúlt években Ukrajna vált a furcsa iparág egyik fő központjává, de az háború kaotikus állapotokat hozott létre. A lap információi szerint Oroszország támadása óta legalább 19 olyan gyerek maradt a háború sújtotta országban, akiket szüleik Kínában vártak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top