Elfeledett ukrán béranyák a háború árnyékában

Az ukrán-orosz háború rettenetes vetületeinek se szeri, se száma. Ezek közül az egyik azzal függ össze, hogy az immáron hetek óta támadás alatt álló országot a világ számos pontján „béranyaközpontként” tartják számon. A bombázások és rakétatámadások miatt a béranyák és a szívük alatt hordott gyermekek élete is veszélybe került, miként azoknak a külföldi családoknak az álmai és – sok esetben – fizikai épsége is, akik arra számítottak, hogy a közeljövőben, kibővült családként utazhatnak majd haza Ukrajnából.

A pénzért cserében vállalt béranyaságot a világ legtöbb országában tiltják, viszont egy maréknyi országban legális. Ilyen a többi közt az USA néhány tagállama, Oroszország, Mexikó, Grúzia, Görögország, India és a 2000-es évek eleje óta Ukrajna. 

Ez utóbbi esetben a külföldi párok számára vonzóvá tette eddig az országot a béranyák széles választéka, a viszonylag olcsó ár (körülbelül 22 millió forint) és a helyi jogszabályok, amelyek nem gördítenek akadályt az elé, hogy a megszületett gyermek az első perctől a befogadó család sajátjaként legyen nyilvántartva. Egyes statisztikák szerint az utóbbiban évente mintegy 2500 gyermek születik béranyarendszeren keresztül. Nem mindenki örül azonban annak, hogy ez a furcsa ipar része az ország imázsának. A gyermekekért felelős ukrán ombudsman szerint például régóta be kellett volna tiltani náluk is a leggyakrabban szegénységből vállalt béranyaságot. 

A kijevi kórház pincéjébe költözött a szülészeti osztály, miután Oroszország megtámadta Ukrajnát (Fotó: Erin Trieb/Bloomberg via Getty Images)

Ukrajnában 33 magánklinikáról tudni, amely béranyák szerződtetésével foglalkozik. A háború miatt ezek jelenleg szüneteltetik működésüket, de egyes becslések szerint így is mintegy 800 ukrán nő van, aki ezekben az embert próbáló időkben külföldi családok gyermekét hordja a szíve alatt. A befogadó szülők közül sokan az ukrán-orosz háború eszkalálódása miatt a szomszédos országokba utaztak és ott várják, hogy mit hoz a jövő: El tudnak-e menni majd a megszületett gyermekért, vagy el tudják-e hozni nekik az újszülöttet a határhoz.

Sokan akkor lennének nyugodtak, ha, legalább a gyermek megszületéséig, a béranya a befogadó család országában élhetne, ez azonban több szempontból is akadályokba ütközik. Egyrészt, noha az Egyesült Királyságban például a napokban változtattak a bevándorlási szabályokon úgy, hogy a brit párok gyermekét hordó béranyák és közvetlen hozzátartozóik hároméves vízumot kaphassanak automatikusan, sok országban a béranyák áttelepülése jogilag nehézségekbe ütközik. Másrészt, és talán ez a legfontosabb, a béranyák többsége a háború iszonyatának árnyékában sem akarja elhagyni saját gyermekeit, szüleit és férjét, aki nagy eséllyel a hadköteles korkategóriába tartozik (18-60 év) és emiatt nem lépheti át az ukrán határt. A béranyák esetén egyébként már az is morális dilemmát vet fel, hogy sok ügynökség arra kötelezte őket már a háború előtti időben is, hogy a szülés előtt körülbelül negyed évvel közelebb költözzenek a klinikához, ahol a tervek szerint szülni fognak.

 – ezzel a mondattal kezdte a jelenlegi ukrán béranyák helyzetéről The Atlanticben megjelent cikkét Alison Motluk. A kanadai, szabadúszó újságíró, aki HeyReprotech címmel évekkel ezelőtt útnak indított egy, kifejezetten az asszisztált reprodukciós technológiákkal foglalkozó hírlevelet, az nlc-nek azt is hozzátette:

A háború kezdete óta hetente egy-két cikk jelenik meg a nemzetközi sajtóban arról, hogy végre hazatértek biztonságos országukba és otthonukba ukrán béranyák szolgáltatásait igénybe vevő családok. Nem lehet azonban nem észrevenni, hogy a családok megpróbáltatásait, hősiességét és örömét bemutató írásokban a legtöbbször meg sincsen említve, hogy mi lett a háborúban rekedt béranyákkal.

Várandós nő egy kijevi kórház pincéjében, az orosz bombázás alatt, március 2-án (Fotó: Aytac Unal/Anadolu Agency via Getty Images)

Az ukrán béranyák helyzetéről írt cikkében Sirin Kale, a Guardian újságírója például megemlíti egy amerikai nőnek az esetét, aki hosszú Instagram-bejegyzésben köszönte meg az edzőtermének, hogy elég jó kondiban tartotta ahhoz, hogy kibírja a béranyától származó gyerek begyűjtéséért megtett rettenetes utazást és az utazási ügynökének, amiért sikerült szállást foglalnia egy hotelben, de a hálálkodással teli 1257 szavas esszébe elfelejt említést tenni arról, aki megszülte a gyereket.

Akadnak, akik őszintén aggódnak a béranyáért is és elfogadják, hogy szerződés ide, szerződés oda, aki a gyermeküket kihordja, nem rabszolga, de az egyre nagyobb számú civil áldozat és a kórházak, szülészetek elleni támadások miatt az indulatok a tetőfokra hágnak a befogadó családok körében. A jelenlegi háborús helyzetben több esetben is előfordult már, hogy a befogadó család teljesen elvesztette a kapcsolatot a béranyával, akinek a közeljövőben esedékes a szülése.

Dmytro Pugach kijevi ügyvéd – aki manapság ideje egyik felét béranyák menekítésének megszervezésével, ideje másik felét pedig a Területi Védelmi Erők szolgálatában Ukrajna fegyveres védelmével tölti –  a Guardiannek arról számolt be, hogy a szülők sok esetben nem értik, hogy miért nem repíthetik haza a csecsemőket dokumentumok nélkül.