nlc.hu
Család

A béranyaságot is bevállalnák a gyermektelenek

A béranyaságot is bevállalnák a gyermektelenek

A gyermekvállalási elképzeléseket vizsgálták az SOS Gyermekfalvak felmérésében.
Egy pár ölelkezik a naplementében

Az emberek fele akár egyedül is vállalna gyereket, harmada pedig fogadna béranyát, ha nem sikerülne a megtermékenyülés. Inkább az örökbefogadást választanák, mint a lombikprogramot – derült ki az SOS Gyermekfalvak legfrissebb felméréséből, amelyben több mint ezer ember kérdeztek meg a gyermekvállalási elképzeléseikről.

A válaszadók legnagyobb hányada (81,7 százalék) – amennyiben nem lehetne természetes úton gyermeke – az örökbefogadást részesítené előnyben, 71 százaléka vállalná be az asszisztált reprodukciós eljárást, minden harmadik pedig azt is el tudná képzelni, hogy béranyát fogadna, ha a jogszabályok megengednék. Minden második válaszadó egyedül, partner nélkül is vállalna gyereket, 20 százalékuk ingadozik.

  • Minden második válaszadó szerint 2 az ideális gyereklétszám, negyede gondolja, hogy a 3 gyermek a megfelelő a családban.
  • Majdnem minden második megkérdezett úgy véli, az a legjobb, ha az anya a gyerek 3 éves koráig marad otthon, harmaduk szerint elég a gyerek 2 éves koráig.
  • A házasságot a legtöbben (74,3 százalék) optimális párkapcsolati formának tartják a gyermekvállaláshoz, de csak negyedük véli úgy, hogy az mindenképpen szükséges a családalapításhoz.
  • Minden második megkérdezett a bejegyzett élettársi kapcsolatot és a házasságon kívüli párkapcsolatot is elfogadhatónak tartja a családalapításhoz.

Az SOS arra is kíváncsi volt, mit gondolnak az emberek arról, ha a gyermekvédelmi gondoskodásba került gyermek mégis visszakerül a családjába, mert a szülők életkörülményei rendeződtek. A többség (80 százalék) megengedően áll ehhez, ha az a család lakáskörülményei miatt történt, ha azonban alkoholbetegség miatt került a gyermek állami gondoskodásba, már csak minden második megkérdezett támogatja a hazakerülést. A családon belüli erőszakkal kapcsolatosan a válaszadók közel 40 százaléka visszaengedné a gyermeket családjába, ha a kiváltó ok megszűnik, például új párkapcsolat révén.

„Éves szinten az állami gondoskodásban élő gyerekek 4-5 százalékánál fordul elő, hogy visszakerülhetnek vér szerinti családjukba, ennél valamivel magasabb arányban, körülbelül 7 százalékban fogadják őket örökbe. Az esetek többségében azonban a nevelőszülőkhöz került gyermek gyermekvédelmi gondoskodásban nő fel. Évente közel 800 olyan gyermek van, aki 10 évesnél idősebb vagy fogyatékkal él, így nincs esélye az örökbefogadásra, miközben 2700 pár várakozik gyermekre. Ha egy gyermeket egyszer kiemeltek a családjából, 10-ből 8 esetben ez egy életre szól. Ezért van szükség az SOS-nevelőszülőkre és támogatásukra is, hogy minden gyerek családban nőhessen fel” – mondta Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Unsplash/Oziel Gómez)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top