Tanács Eszter: „A gyermektelenek ugyanúgy hozzájárulnak a társadalom jóllétéhez”

A gyermektelen nők társadalmi helyzetéről, hátrányos megkülönböztetéséről is szólnak Tanács Eszter: Nők gyermek nélkül című könyvében olvasható interjúk. A szerzővel beszélgettünk.

Kun Gabi

2021. November 09.

Tanács Eszter Nők gyermek nélkül című interjúkötetében 18 nő – köztük Csákányi Eszter színésznő és Kőbán Rita olimpiai bajnok kajakozó – mesél arról, mit gondolnak a gyermekvállalásról és milyen okok állnak a saját gyermektelenségük mögött. A történetekből kiderül, hogy ahány nő, annyi ok lehet arra, hogy nincs gyermek az életében. Rávilágít a könyv arra is, hogy milyen hátrányos megkülönböztetés éri ma azokat a nőket, akik bármilyen okból gyermektelenek.

„A társadalmi nyomás nagyon erős, épp a családok éve van, mindenhol a családokat támogatják. Az elosztás teljesen egyenlőtlen, holott a szinglik, férfiak és nők egyformán, jelentős mértékben hozzátesznek az ország gazdasági fejlődéséhez. Ha az adókedvezményre vagy a lakástámogatásra gondolok az egyedülálló kábé dögöljön meg” – fejti ki a diszkrimináció egy részét az egyik interjúalany, Julianna a könyvben. A hátrányos megkülönböztetés ma Magyarországon a gyermektelen nők életében több szinten is a fájdalmas valóság, ez ellen is küzd a TASZ a #TöbbKötÖssze című figyelemfelhívó kampánnyal, melynek fő célja, hogy tudatosítsák a gyűlöletkeltés elleni fellépés fontosságát. Tanács Eszter könyve is a gyermektelen nők hátrányos megkülönböztetése ellen lép fel az üzenetével. A szerzővel beszélgettünk.

Magyarországon mostanában olyan, mintha a nő létezésének értelme az lenne, hogy gyereket szüljön, ezért kapnak intim, kéretlen kérdéseket a nők. Mit ne kérdezzünk egy gyermektelen nőtől?

Minden gyermektelen nőnek más a története, attól függően, hogy kit kérdeznél meg, különböző válaszokat adnának erre a kérdésre. Valaki vágyik arra, hogy mesélhessen gyermektelensége valamely aspektusáról, míg másvalakinek bántó, tapintatlan lenne ugyanaz a kérdés. Ha nyitottan, empatikusan fordulunk egy gyermektelen nő felé, bizalmi a kapcsolat és kölcsönös a feltárulkozás, akkor szerintem nincs olyan, amit ne lehetne megkérdezni. A két fél közötti kapcsolat jellege sokkal inkább meghatározó, mint a gyermektelenség. Ha éppen most ismerünk meg valakit, ugyanúgy nem firtatunk intim kérdéseket egy anya esetén sem, ne tegyük ezt gyermektelen nőkkel sem. És ugyanúgy, ha odafigyelünk a másikra, legyen gyermektelen nő vagy anya, kiderül, hogy miről szeretne velünk beszélni és miről nem, és az utóbbit nem kell erőltetni.

Forrás: HVG Könyvek

A könyv megjelenése után számos visszajelzést kaptam, nem csak gyermektelen nőktől. Volt, aki felvetette, hogy a következő könyvemet írhatnám az egyedülálló anyákról, mert hasonlóan nehéz a helyzetük, mintha a külvilág nem tartaná őket teljes értékűnek. De megkerestek egyedülállók is hasonló élményekkel, és egygyermekes szülők is, akik folyton a „Mikor jön a tesó?” kérdést kapják meg. Vagyis sajnos tényleg úgy tűnik, hogy az emberek szeretnek beleszólni mások életébe, kritizálni a sajátjuktól eltérő családokat, életeket, és könnyen találnak rá okot.

Kőbán Rita a gyermektelenségről: „Én nem vagyok hajlandó amiatt görcsölni, hogy másoknak mik az elvárásaik. Nem én vagyok az első a világegyetemben, és nem is az utolsó, akinek nincs férje meg gyereke. (…) Nem mindenki akar gyereket, és ebben semmi rossz nincs. Nincs hiányérzetem, hogy nekem nem lett. Mindig a magam útját jártam. (…) Nem a gyerek határozza meg az embert, viszont komoly fejlődés anyává válni, gyereket nevelni. Én nem voltam biztos abban, hogy jól csinálnám.” (Részlet Tanács Eszter: Nők gyermek nélkül című könyvéből)

A könyvedben szembesülünk azzal, milyen rengeteg ok húzódhat meg a gyermektelenség mögött. Kirajzolódott előtted egy ismétlődő minta az okok között?

A legtöbb esetben nem vezethető vissza egyetlen okra, hogy valaki gyermek nélkül éli az életét. Az interjúk és az eddigi tapasztalataim alapján úgy tűnik, hogy aki szeretne gyermeket, azok túlnyomó része jó és biztos párkapcsolatban szeretne gyereket vállalni, egyedül kevesen szeretnének belevágni – ami olyan szempontból érthető is, hogy egyedülállóként még fontosabb a szociális háló és az egzisztenciális biztonság. Gyakori, hogy a gyermekvállalásra biológiai szempontból optimális években nincs, vagy nincs olyan párkapcsolata a nőknek, amibe szeretnének gyermeket szülni, és mire megtalálják a társukat, addigra sok esetben csökken a termékenységük, és asszisztált reprodukciós eljárások segítségével sem feltétlenül sikerül gyermeket vállalniuk.

Emellett egyre növekszik azok aránya, akik tudatosan gyermektelenek vagy gyerekmentesek (childless vs. childfree), emögött szintén számtalan ok lehet, attól kezdve, hogy valakiben nincsen gyermek utáni vágy, ökológiai megfontolásokon keresztül a rossz gyermekkori mintákon át az élet egyéb területeinek (párkapcsolat, karrier) előtérbe állításáig. Arra is van példa, hogy az illető nem akar pszichés vagy fizikális betegséget továbbörökíteni, van, aki idős szüleit ápolja. Sokan nem találják helyénvalónak egyébként sem a gyermektelen, sem a gyerekmentes kifejezéseket, ugyanígy a tudattalan és a tudatos sem feltétlenül megfelelő.

Sok tudatos és tudattalan dolog szövi át meg át egymást az életünkben, és kérdés, hogy valóban egy nagy döntésről van-e szó a gyerektelenség esetén, vagy inkább sok-sok döntés alakította életútról.

Hogyan terelődött a figyelmed ilyen mélységben a gyermektelen nők helyzete felé, hogy interjúkötet született végül belőle?

Néhány éve intenzívebben elkezdett foglalkoztatni az anyaság és a gyermektelenség kérdése, és ahogy elkezdtem erről barátokkal, ismerősökkel beszélgetni, kiderült, hogy a harmincas-negyvenes, de sok esetben az ötvenes ismerőseimet is aktívan foglalkoztatta a kérdés. Úgy tűnt, ma már nem magától értetődő, hogy ez az élet rendje, többen igyekeznek átgondolni, tudatosan megforgatni a fejükben a kérdést minden oldalról, mielőtt döntést hoznának arról, hogy szeretnének-e gyermeket. Emellett sajnos az én környezetemben is többen szembesültek valamilyen egészségi problémával, ami megnehezítette, ellehetetlenítette a gyermekvállalást.

Vagyis véglegesen vagy még gyermektelen nőkkel beszélgetve ráébredtem, hogy milyen sokakat érint ez a kérdés, és hogy milyen sokféle történetünk van nekünk, nőknek, mégis milyen kevés szó esik erről. Mindegyik történet elgondolkodtatott, a legtöbb mélyen megérintett, és a mai napig fel tudom idézni mindegyik interjúhelyzetet, nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy mindenki őszintén feltárulkozott előttem, és megosztotta élete sokszor legmélyebb traumáit, legnehezebb élethelyzeteit, döntéseit.

Szalma Ivett családszociológus, az MTA Társadalomtudományi Kutatóintézetének munkatársa: „Ahhoz pedig, hogy valaki nyugodtan vállalhassa a világ felé, hogy nem szeretne gyereket, a társadalmi attitűdöt kellene megváltoztatni. Nem kellene folyton azt kommunikálni, hogy csak akkor értékes egy nő élete, ha gyereke születik. (…) Fontos látni, hogy a gyermektelenek is számos módon hozzájárulnak a gyerekneveléshez és a társadalmi jólléthez. (…) Tehát a gyermektelenek éppen olyan fontos, sokrétű szerepet vállalnak a társadalomban, mint a gyermekesek, még akkor is, ha ez általában kevéssé kerül reflektorfénybe.” (Részlet Tanács Eszter: Nők gyermek nélkül című könyvéből)

Mi volt számodra a legfontosabb tanulság az interjúk után?

Hogy mindegy, ki mit gondol, ki mit vár tőlünk, saját magunk érdekében az a legfontosabb, hogy önazonos életet éljünk, abban legyünk hitelesek, és abba tegyük bele magunkat, amik valóban mi vagyunk – legyen az a gyermektelenség vagy éppen az anyaság. Társadalmi szinten a könyv üzenete szerintem a nyitottság, empátia, elfogadás, tolerancia, kíváncsiság – nem csak a gyermektelenekkel kapcsolatban. Jó lenne, ha időnként ránéznénk a különböző csoportokkal kapcsolatos elképzeléseinkre, sztereotípiáinkra, előítéleteinkre, ha teret engednénk arra, hogy megkérdőjelezzük őket, nyitottan, empatikusan, kíváncsian forduljunk mások felé, ezáltal pedig elfogadnánk és tisztelnénk, hogy mások esetleg máshogy élnek, mint mi.

Jó lenne, ha a szülők belegondolnának egy pillanatra, hogy mennyiféleképp lehet szülőnek lenni, ugyanilyen sokféle lehet a gyermektelenség is – és sok esetben a gyermekteleneknek is tudatosítaniuk kellene, hogy egy címke millióféle embert és életutat takar.

Üdvözlendő lenne, ha a saját portánkon sepregetnénk, ahelyett hogy állandóan másokkal foglalkozunk. Ha nem kívülről keresnénk a saját életünk, saját döntéseink megerősítését, ha a saját önértékelésünk fenntartásához nem kellene lenyomnunk másokat. Ha igazán elfogadjuk saját magunkat, akkor el tudjuk fogadni és tiszteletben tudjuk tartani, hogy mások másként élnek, másként döntenek.

Fotó: Reviczky Zsolt

Egy nemrég megjelent magyar tanulmányban azt írják, hogy a mai harmincasoknak kevésbé van kedve szülni, főleg a diplomás nők körében. Ennek okaira találtál válaszokat az interjúkban?

A gyermekvállalás életkori kitolódása és a gyermektelenek arányának növekedése a nyugati világban évtizedek óta fennálló tendencia, Németországban, Ausztriában, Svájcban például azoknak a nőknek, akik néhány éve elérték reproduktív életkoruk végét, több mint 20 százalékuk maradt gyermektelen. Az interjúkban is kirajzolódnak ennek okai, egész egyszerűen ma már teljesen más világban élünk, mint néhány évtizede. Szinte minden harmincas-negyvenes ember, akivel beszélgetek, megjegyzi, hogy a szülei élete még teljesen másképp alakult, mint az övé – húszas éveik elején összeházasodtak, gyermeket vállaltak, sokszor egy munkahelyen, egy szakmában dolgoztak egész életükben. A nők lehetőségei, szereplehetőségei folyamatosan szélesedtek és átalakultak, emellett minden téren mások a körülmények, mint a szüleink fiatalkorában voltak, mást jelent és mást kíván ma meg a karrier, a biztos egzisztencia megteremtése, a saját ingatlan vásárlása… A gyermekvállalás esélye pedig 35 év felett az életkor előrehaladtával egyre kisebb.

Aki nem akar gyereket az biztos önző, karrierista és vad feminista – ezek a sztereotípiák régóta élnek az emberekben. Hogyan csúszott ez el a gyűlölködés irányába? Mit tehetünk ellene?

Véleményem szerint a gyermektelenek szembeállítása a szülőkkel szorosan összefonódik más csoportok megítélésének kiélezésével, a „mi csoportunk” kontra „másik, külső csoport” hangsúlyozásával, a fekete-fehér, végletes gondolkodással. Sztereotípiáink nem véletlenül vannak, többek között tehermentesítik a kognitív kapacitásunkat, és a saját csoportunk előnyben részesítése is jutalmazó, mégis érdemes lenne felülvizsgálni az elképzeléseinket, beengedni az előfeltevéseinknek ellentmondó élményeket, információkat, árnyaltabban megközelíteni a gyerekvállalás-gyermektelenség kérdését is. A különbségek mellett észrevenni azt is, ami közös bennünk, akár nevelünk gyermeket, akár nem. A különbségek kapcsán pedig elgondolkodhatunk azon, mit tanulhatunk a másiktól.

Ha felzaklat, dühít, meglepően intenzív érzéseket vált ki egy gyermektelen nő valakiből, legyen közelálló vagy távoli ismerős, érdemes elgondolkodni, miért bántja, miért dühíti ez fel valójában. Ha valaki elolvassa az interjúkötet 18 történetét, 18 különböző ember életébe kaphat bepillantást. Ha találkozik aztán egy gyermektelen nővel, jusson eszébe, hogy a vele szemben álló nőről tulajdonképp még semmit nem tud a „gyermektelen” címkén kívül: a kötetből megismert 18 történet bármelyike vagy akár több millió másik, ismeretlen történet lehet a címke mögött.

Ha teret engedünk annak, hogy akár valaki másnak az életéről olvasva, akár személyes találkozás által valóban kíváncsian, odafigyelve próbáljuk megismerni, megérteni, a címke elhalványul, és a húsvér ember közelebb kerül hozzánk, mint egy absztrakt csoport, ez szintén hatékony ellenszere a gyűlölködésnek.

És nagyon sokat tudnak tenni az ügy érdekében az ilyen aktivitások is, mint a TASZ gyűlöletkeltés elleni kampánya. Ezúton is megköszönném a TASZ munkáját, és azt is, hogy részt vehetek ebben a kampányban. Nagyon tudok azonosulni a kampány üzenetével, céljával, szlogenével, és remélem, minél többekhez eljut, a szívükig.

Csákányi Eszter őszintén beszél a könyvben az abortuszról és a nők társadalmi megítéléséről: „Akkora kezdésben voltam akkor, olyan színházcsinálásban, hogy abba nem fért bele gyerek. (…) Katasztrófa, hogy az ember ne önállóan döntse el az életét, csak bízni lehet abban – mellesleg én nem annyira bizakodom –, hogy az emberek inkább nem dőlnek be ezeknek a programoknak. Mert program nincs, életek vannak, és döntések. A köztudatban mélyen él, hogy a nőnek ez a feladata, és szégyen, ha nincs gyereke. Szó sincs erről. Csak annak a feladata, aki meg tudja csinálni. Szerintem az a sok borzalom a világban attól van, hogy olyan nők is szülnek, akiknek semmi közük a gyerekekhez.” (Részlet Tanács Eszter: Nők gyermek nélkül című könyvéből)

A kirekesztés a gyermektelen nőkkel szemben miben nyilvánul meg a gyakorlatban? Kik viselkednek a legkirekesztőbben?

Gyakran valószínűleg teljesen tudattalanul – akár mindkét oldalról – mennek végbe ilyen folyamatok –, a gyermektelen nők egy része másodrendűnek, selejtesnek, csökkent értékűnek érzi magát, természetesnek tartja, hogy a gyermekes kollégák helyett ő túlórázik, ő dolgozik az ünnepnapokon a családos munkatársak helyett. Sokan számolnak be arról, hogy a munkahelyen vagy a baráti körben a beszélgetés gyakran a gyerekek köré szerveződik, és így a gyermektelen nők kiszorulnak belőle.

Sokan mesélnek arról, hogy közeli, távoli rokonok, akár szomszédok kérdezgetik őket, mikor lesz már gyerekük, vagy hogy a nőgyógyászuk világképében az anyaság az egyetlen lehetséges út a nők számára.

Nem tudom, kik a legkirekesztőbbek, azt több nő is megjegyezte, hogy inkább csak más nőktől kapnak beszólásokat, kritikát, bántó megjegyzéseket. Gyerekesektől is, de a gyermektelenek is ugyanolyan emberek, mint bárki más, ugyanúgy van, aki nem lát ki a saját életéből, és nem fogad el egy másik gyermektelent. Természetesen nagyon sok múlik az érintett környezetén, a könyv megjelenése után írt egy kis faluban élő húszas hölgy, hogy a környezetében ő az egyetlen gyermektelen, és milyen nagy élmény volt a könyv olvasása közben megtapasztalni, hogy nincs egyedül, miközben valaki más arról számolt be, hogy fővárosi művészköreiben mindenki a lehető legnagyobb természetességgel kezeli, hogy nincs gyermeke.

Györgyi 53 éves, egészségügyi problémák miatt nincs gyereke, így mesél erről a kötetben: „Észre sem vesszük, milyen sokszor lefokozzuk magunkat másodrendűvé: vannak a hagyományos családok, a gyerekes párok, és ez után, alatt vagyunk mi. Magam elé engedek mindenkit. Nagyon sok embernek, függetlenül attól, hogy szeretne vagy sem, nem adatik meg a gyerek, de ez nem jelenti, hogy a családosok előrébb valók. (…) Egy gyermek kiteljesítheti a szülő életét, hiszen vele együtt a szülő észreveszi, újra átéli az élet csodáit, örömeit. (…) De vannak olyan emberek, nem is kevesen, akik gyermek nélkül is megtapasztalják az élet csodáit – és akinek rendben van az élete, az megélheti ezeket a csodákat százévesen is.” (Részlet Tanács Eszter: Nők gyermek nélkül című könyvéből)

Ha te lennél a miniszterelnök, milyen rendelkezést hoznál azért, hogy megszűnjön a gyermektelen nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés?

Ha miniszterelnök lennék, a sokszínűséget ünnepelném, hiszen sokfélék vagyunk, és sokat tanulhatunk egymástól. Nem csak azt mutatnám fel értékként, ha valaki szülővé válik, sokkal színesebb a világ a papa-mama-gyerekek családoknál. Azt tartanám szem előtt, hogy mindenki úgy tudjon kibontakozni, jól boldogulni, jó életet élni, ahogy ő szeretne, ha szülőként, akkor szülőként, ha gyermektelenként, akkor gyermektelenként, és hogy senkinek se származzon hátránya abból, hogy van-e gyermeke vagy nincs. A szociális ellátás, oktatás, egészségügy révén támogatnám, hogy aki szeretne gyermeket, az valóban tudjon gyermeket vállalni, és megfelelőek legyenek ehhez a körülmények, de a rendelkezések kialakításakor szem előtt tartanám, hogy a gyermektelenek ugyanúgy hozzájárulnak a társadalom jóllétéhez, mint a gyermekesek.