Azért szingli, mert nem kell senkinek? Óriási tévedés!

A szingliséget több évtizede kutató Dr. Bella DePaulo pszichológus szerint itt az ideje, hogy lekerüljön a stigma a szinglikről. A szakértő azt gondolja, hogy a többség tévesen ítéli meg őket, amikor azt mondja rájuk, hogy azért vannak egyedül, mert nem kellenek senkinek, vagy azért nincs hosszú távú párkapcsolatuk, mert félnek az elköteleződéstől – a kutatások ugyanis azt igazolják, hogy a legtöbb esetben szó sincs egyikről sem, csupán egy tudatos döntésről, melyet önismereti munka előz meg.

Aki szingli, az képtelen az elköteleződésre?

A pszichológust rendszeresen találják meg olyanok, akik párkapcsolati tanácsokat szeretnének kérni tőle, pedig ő nem foglalkozik terápiával. Az emberek központi problémája általában az, hogy a párjuk nem akar elköteleződni a kapcsolatban, például elvállal egy több száz kilométerre lévő munkát, vagy csak nem hajlandó összeköltözni évek után sem.

DePaulo tapasztalata szerint az is gyakori jelenség, hogy valaki szingliként beleszeret egy házas emberbe, aki persze azt ígéri, hogy el fog válni, a szingli pedig vár rá akár évtizedekig is. Ilyenkor az egyedülálló félről azt szokták gondolni, hogy biztos direkt elérhetetlen párt választott magának, mert annyira fél a komoly kapcsolattól.

„Biztos vannak a szinglik között olyanok, akik félnek az elköteleződéstől – ők szeretnének ugyan párkapcsolatban élni, de azt már nem akarják vállalni, amivel ez együtt jár. Ilyen esetben előfordul, hogy folyton elérhetetlen párt keresnek maguknak, ha pedig sikerül mégis kialakítaniuk egy kapcsolatot, akkor menekülési kényszer lesz úrrá rajtuk. De én őket nem sorolom az igazi szinglik közé: nekik inkább fel kellene deríteni egy jó terapeutával, miért félnek annyira a kapcsolatoktól.”

Képünk illusztráció (Forrás: iStock)

Ki az igazi szingli?

A szakember azokat nevezi igazi szinglinek, akiknél nincs semmilyen lelki sérülés a háttérben, nem azért vannak egyedül, mert az még mindig jobb, mint egy rossz párkapcsolat, hanem mert így érzik jól magukat, így tudnak teljes életet élni. Az igazi szingli tisztában van önmagával, magasfokú önismeretre tett szert, és arra jutott, hogy nem akar hosszú távú párkapcsolatot, ha pedig párkapcsolatba kezd, a szakítás után sok esetben megkönnyebbülést érez, nem pedig hiányérzetet.

Mindemellett még azt is imádja, ha van saját lakása, ahova visszavonulhat, amikor nem akar emberekkel érintkezni – ezért is nehéz rávenni az összeköltözésre. És ezzel nincs semmi gond. Miért ne férne bele a „normális” kategóriába, hogy valaki egyedül érzi jól magát?

Miért erőltetjük annyira a párkapcsolatokat?

Hétköznapi beszélgetésekben, filmekben, társadalmi elvárásokban, még a mesékben is az az alapfeltételezés, hogy csak és kizárólag párkapcsolatban lehet boldog valaki. Innen ered az is, hogy a szingliket enyhe sajnálkozással szemléli a környezetük, amibe némi káröröm is vegyül, mondván: ők biztos senkinek sem kellenek, bezzeg aki párkapcsolatban él, az elérte a végső, boldogító célt.

Egyszerűen tudomásul kellene venni, hogy mások vagyunk, máshogy érezzük jól magunkat a bőrünkben. Már nem kétszáz évvel ezelőtt élünk, amikor a párkapcsolat, a házasság – főleg a nők számára – a túlélés záloga volt. Szerencsére manapság nyitva van előttünk a lehetőség, hogy tényleg úgy éljünk, ahogy a belső indíttatásaink diktálják. Ha egyedül, akkor egyedül – teljesen felesleges és káros erőltetni minden egyes emberre a párkapcsolatokat. A szingliség egy választási lehetőség, ugyanúgy, mint a házasság vagy a gyerekvállalás. Egyik sem kötelező, hanem egyéni döntés kérdése, épp ezért tiszteletben kell tartani ahelyett, hogy ítélkeznénk fölötte.