Család

Ne mondd egy szinglinek, hogy majd talál valakit!

Nem feltétlenül sírja tele a párnáját az, akinek nincs párkapcsolata. De ha mégis, akkor sincs szüksége rá, hogy az orra alá dörgöld.

Egy egyedülálló anya, Sa’iyda Shabazz fakadt ki azokra, akik azzal akarják vigasztalni egyedülálló anyaságában, hogy majd talál valakit. Elmagyarázza, miért lett tele a hócipője ezzel a mondattal.

„Akárhányszor hallom ezt a mondatot, hogy »majd találsz valakit«, legszívesebben üvöltenék. Tudom, hogy jó szándékból mondod, de ettől még idegesítő. Tisztában vagyok vele, hogy jók az esélyeim arra, hogy lesz még az életben párkapcsolatom, de nem ez a lényeg. Egyáltalán nem vagyok elmerülve a reménytelenségben, de ha ezt a mondatot mondod, az olyan, mintha nem is érezhetném jól magam pasi nélkül.

Három éve vagyok szingli. Egy hosszú párkapcsolat után fontos volt számomra, hogy szünetet tartsak, és újra önmagamra találjak. Sokszor, amikor a barátaim ezzel a mondattal jöttek, úgy éreztem, mintha nem is számítana, én mit szeretnék. Magammal szerettem volna lenni. Fontos volt, hogy mielőtt újra kapcsolatom lesz, tudjam, mit szeretnék. Nem akartam »találni valakit«, önmagamat kerestem.

Folyton azzal tömik a fejünket, hogy szükségünk van valakire ahhoz, hogy teljes legyen az életünk. Mintha egy másik ember varázsütésre mindent jobbá tenne. Emiatt van az is, hogy akik párkapcsolatban élnek, sajnálják a szingliket. Pedig egy szingli nő is lehet boldog az aktuális helyzetével.

szingli egyedülálló anya

Képünk illusztráció (Forrás: iStock)

Az életed értelme és értéke nem függ össze azzal, hogy van-e partnered. Jobb emberré is válhatsz attól, ha egyedül vagy, és mélyebben megismered magad. Mindenki máskor áll készen egy párkapcsolatra, de a majd találsz valakit mondatokkal csak azt érezteted, hogy sietni kell, mintha megállna az élet, ha épp szingli vagy.

Az is lehet, hogy az az egyedülálló nő, akinek ezt mondod, örül, hogy nincs párkapcsolatban. Különbözünk, nem mindenki akar mindennap ugyanabban az ágyban ébredni, ugyanazzal az emberrel. Nem akar mindenki elköteleződni. Miért kellene rájuk erőltetni? Olyan ez, mintha amikor panaszkodsz a férjedről, a szingli rögtön odavágná, hogy »akkor válj el!«. Nem teszi, mert van annyi emberség benne, hogy nem akar belegázolni a lelkedbe, benned is legyen annyi, hogy megkíméled az ő lelkét.

Ebben a pillanatban elégedett vagyok a szingliségemmel. Szeretem a gyerekemet és a barátaimat, a munkám pedig elveszi a többi időmet. Azt a kevés maradék időt pedig inkább magammal töltöm, mint hogy randikra pazaroljam. És tudom, hogy jelenleg nem lenne jó partner belőlem senki számára.

A szingli barátaid tudják, hogy jó szándékból mondod, amit mondasz, értékelik a pozitív gondolatokat, de nem igazán akarják ezt hallani. Inkább csak figyelj rájuk, öleld meg őket, és ne mondj semmit.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top