Egy 11 éves gyereket kapcsoltak le a rendőrök autóvezetés közben Szereden

nlc | 2023. Február 23.
Egy szemfüles járókelő tett bejelentést, mely szerint egy 11 éves fiú vezette családja autóját Szereden. A kiskamasz nem egyedül utazott, rajta kívül a nagyanyja, illetve a kocsi tulajdonosa is a járműben ült.

A parameter.sk beszámolója szerint a rendőrség vizsgálja, hogy a fiú milyen körülmények között vezette a járművet. Mivel ő korából adódóan nem vonható felelősségre, az egyenruhások azokat a személyekkel tette ezt, akik lehetővé tették neki, hogy a volán mögé üljön. A törvény értelmében a jármű tulajdonosa is felelős a kihágásért.

A hatóság hozzátette, hogy cselekedetük nemcsak törvénytelen, de maximálisan felelőtlen is, hiszen rendkívül kockázatos vezetni hagyni egy gyereket.

„A felnőttek sosem kérhetik meg a gyerekeket autóvezetésre, legyen szó akár rövid távról. A gyerek ugyanis nem tudja kiértékelni a helyzetet a közlekedésben, pánikba eshet és különféle balesetet okozhat. Súlyos baleset esetén nem a kiskorú gyereké a felelősség, hanem azoké, akik rábízták a vezetést” – intett mindenkit óvatosságra a szlovák rendőrség.

Ez a 11 éves gyerek egészen idősnek számít a 3 éves mellett, aki bravúrosan manőverez az apukája sportkocsijával.

Fotó: imdb.com

Exit mobile version