„Az óvóhelyen is vigyázunk a gyerekekre” – így vészelik át a háborút a kárpátaljai kórházban „felejtett” kicsik

Farkas E. Lina | 2023. Február 24.
Pontosan egy éve támadta meg Oroszország a szomszédos Ukrajnát, és mint minden fegyveres konfliktusnak, úgy ennek a háborúnak is a legnagyobb áldozatai a gyerekek. A KEGYES alapítóját, Sipos Józsefet kérdeztük arról, hogy az elmúlt 12 hónap alatt mi történt az elfelejtett gyerekekkel, akik kórházakban kénytelenek leélni életük legmeghatározóbb hónapjait, éveit.

Egy év telt el azóta, hogy egy reggeli hírműszakban élesítettem a hírt, Oroszország megtámadta Ukrajnát. 2022. február 24-ét írtunk, ekkor jelentek meg az első sokkoló szalagcímek a szomszédos országban kirobbanó háborúról. Gyógyszer nélkül maradt kórházak, búvóhelyeken rekedt civilek, szétszakadt családok, menekülő nők és gyerekek, kimenekítésre váró állami gondozottak képei járták be a világot. A nemzetközi és a hazai tudósításokból láthattuk, miként eszkalálódik az erőszak egy fegyveres konfliktus során, válnak semmissé evidensnek vélt értékek, szabályrendszerek. Kijevben megszólaltak a légvédelmi szirénák, és annak ellenére, hogy az orosz hadsereg azt állította, civileket, városokat nem céloznak, ellepték az internetet a képek és videók lerombolt lakóépületekről. Pár hét leforgása alatt szinte minden napra jutott egy-egy olyan borzalom, ami ismerős volt a történelemkönyvekből: civilek kínzásáról, kórházak és gyerekekkel teli színház bombázásáról kaptuk a híreket. 12 hónappal ezelőtt a legtöbbünk úgy gondolta, hogy Putyin serege rövid időn belül térdre kényszeríti az ukránokat, ám a lakosság kiállása meglepte az egész világot. Rengeteg nő és férfi vonult be önként harcolni, sőt, ha kellett, a civilek fegyver nélkül állták útjukat a bevonuló orosz tankoknak.

Mára Ukrajna keleti része romokban, a harcok mégis folytatódnak, és még a tél viszontagságai (az orosz támadások elpusztították az ukrán energetikai infrastruktúráját), sem tudták megtörni a lakosság kitartó morálját.

Milliók menekültek el a háborús zónából:

A 12 hónapja húzódó háború Ukrajnában eddig több mint 7 ezer civil ember életét követelte, miközben a sérültek száma közelít a 12 ezerhez, írta az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala február 13-án. Mindemellett rengetegen kényszerültek arra, hogy elhagyják az otthonaikat, vagy elmeneküljenek a besorozás elől: mintegy 6-7 millióan Ukrajnán belül költöztek a frontvonaltól messzebb, az ország biztonságosabb részébe, és ugyancsak 6-7 millióra becsülhető azok száma is, akik Európa más országaiba, főként nyugatra menekültek a háború elől. 

A háború örökös nagy áldozatai, a gyerekek

Az orosz invázió tovább nehezítette az Ukrajnában élő gyermekek eddig sem könnyű életkörülményeit. A Save the Children azt írja, hogy jelenleg 7,5 millió ukrajnai gyermeket fenyeget a fizikai sérülés, a súlyos érzelmi stressz és a kitelepítés komoly veszélye. A légicsapások és robbanások olyan alapvető szolgáltatásokat rongáltak meg, mint az iskolák és a kórházak. A gazdaság összeroppanása, a kieső termelés pedig csak tovább tetézi a gyermekszegénységet és azoknak a családoknak a nehéz helyzetét, akik a fegyveres konfliktus előtt is napról napra éltek. Az országban még kilátástalanabb lett a helyzetük a család, szülők nélkül élő állami gondozott gyermekeknek is. 

A legrosszabb helyzetben talán azok az elfelejtett gyermekek vannak, akik akár éveket is élhetnek kórházakban, mielőtt gyermekotthonba, vagy örökbefogadó szülőkhöz kerülhetnek.

Sipos József, az alapítvány koordinátora (Fotó: KEGYES)

A háborús helyzetben most még inkább lelassultak az ügyintézések, így az örökbefogadási procedúrák, a kórházakban rekedt gyerekek jogi helyzetének tisztázása is sokkal több időt vehet igénybe. Ez pedig életük legfontosabb éveire nyomhatja rá a bélyeget.

Az elfelejtett gyerekek megmentője

Az nlc többször forgatott már a kárpátaljai elfelejtett gyermekek megmentőjéről, Sipos Józsefről, aki 2017 óta rengeteg energiát és munkát fordít azokra a gyerekekre, akiket valamilyen okból hátrahagytak a szüleik. A református lelkész a KEGYES Alapítvány alapítója, koordinátora. Ötödik éve, hogy kárpátaljai önkéntesekkel összefogva segít a kórházban hagyott, elhanyagolt, olykor nagyon rossz állapotú kisgyermekeknek. Az általuk gondozottak között főleg hátrányos helyzetű családok gyermekei vannak, illetve olyanok, akikről nem mondanak le a szülők, ám gondoskodni sem tudnak, akarnak róluk, így a kórházban „felejtik” őket. Sipos József azt meséli, nem ritka az olyan eset, amikor a kórházból kisétál az édesanya a boltba, de onnan már nem tér vissza. Régebben többször előfordult, hogy az édesanyák dokumentum nélkül érkeztek és hamis személyazonossági adatokat adtak meg. Így, amikor a kórházból eltűntek, a gyerekek lehetetlen helyzetbe kerültek: láthatatlanok maradnak a rendszer számára, és akár évekre is a kórházban maradhatnak. József szerint előrelépésnek számít, hogy az utóbbi években szigorodtak a kórházi szabályok, így csökkent az „ott felejtett gyermekek” száma. Az alapítvány munkájának köszönhetően pedig javult azoknak a helyzete, akik az egészségügyi intézmény falai között kénytelenek eltölteni életük első szakaszát, vagy annak egy részét.

A KEGYES munkatársai naponta járnak gyerekekhez több kórházba is. Ha valahová érkezik egy gyermek, ott 24 órán belül megjelennek és minden módon segítik az újonnan érkezőt. Februárban is értesítették őket, egy testvérpárt a családjából emeltek ki nagyon elhanyagolt állapotban, egy másik kisfiút pedig egy gyermekotthonból szállítottak a kórházba. Két nappal ezelőtt pedig újabb három gyermek érkezett a nagyszőlősi kórházba, ebből kettő csecsemő volt, egy 2 és egy 4 hónapos várt a munkatársak gondozására.

Egy testvérpár a kórházban (Fotó: KEGYES)

A szervezetet adományokból működtetik, a támogatásokból leggyakrabban gyógyszereket, tápszereket, játékokat vesznek, és így alakítottak ki fejlesztő játszószobát is, ami hatalmas kincs azoknak a gyerekeknek, akik eddig csak a rácsos ágyukból szemlélték a világot. A nehéz gazdasági helyzetben a kórházaknak a legtöbb esetben ugyanis nincsen anyagi forrása a szükséges gyógyszerekre, sem elegendő tápszerre, popsitörlőre, pelenkára. Játékra pedig pláne nincs keret, ami az egészséges fejlődéshez elengedhetetlen lenne. Ezeket pótolja számukra a KEGYES, immár évek óta, és a tárgyi eszközöknél sokkal fontosabb, hogy ők azok, akik érzelmileg gondoskodnak a gyerekekről.

Az nlc első, szívszorító videójában, amit Munkácson készítettek a kollégák, jól látható, a gyermekek legnagyobb, elemi igénye, hogy valaki kézbe vegye és megnyugtassa őket. Volt olyan gyermek, akit a riporterünk nem tudott letenni, mert a bébi egyből keserves sírásra fakadt, ha már nem érezte az ölelő karokat.  

„Mi próbáljuk pótolni azt, amit minden gyermeknek meg kéne kapni. A simogatást, az ölelést, a figyelmet, a játékot”

– mondja a lelkész. Munkájuk valóban felbecsülhetetlen, hiszen a legszomorúbb ezeknek a gyerekeknek a helyzetében az, hogy a személyiségfejlődésük szempontjából a legsérülékenyebb időszakában maradnak szülői gondoskodás nélkül. Egy csecsemőt az őt körülvevő világból rengeteg inger ér, ez a belső feszültség új számukra, nincsenek eszközeik arra, hogy ezt elcsitítsák magukban. Ilyenkor – jobb esetben – egy szülő felveszi a gyereket, simogatja, ringatja, a viselkedésével arra kondicionálja, hogy a belső feszültség kezelhető, megtanítja, hogy lehet bízni az őt körülvevő felnőttekben. Ezt azonban a kórházban hagyott gyermekek nem kapják meg. Pontosabban nem kapták meg, hiszen a KEGYES munkatársai napi nyolc órában pont ezeket a hiányosságokat pótolják.

Fotó: KEGYES

„Gyakran nálunk teszik meg az első lépéseket, mi vagyunk azok, akik elaltatják őket, akik megnyugtatják őket, akikre nevelőként tekinthetnek”

– mondja József, és hozzáteszi, ezek a babák csak akkor voltak kézben, amikor a nővérek megetették, vagy pelenkázták őket. Ez legjobb esetben is két órát jelentett a 24-ből. 

Így rombol az érzelmi elhanyagolás:

A kutatások során kiderült, hogy az érzelmileg elhanyagolt gyerekek később nem tartják magukat szeretetre méltónak, másokat elérhetetlennek és elutasítónak látnak, bizalmatlanok lesznek.  A korlátozott pszichoszociális interakciókban nevelkedő gyermekeknél, például azoknál, akiket szüleik elhanyagoltak, vagy árvaházban nevelkedtek, nagyobb a kockázata a figyelemhiányos/hiperaktivitási zavar (ADHD) kialakulásának.

Azok a gyerekek, akik gyermekkorban elhanyagolást vagy érzelmi bántalmazást éltek át, gyakran hasonló viselkedési formákat és kognitív hiányosságokat mutathatnak, amelyek szintén az ADHD-hez kapcsolódnak.

(via)

Ugyanakkor egy egészségügyi intézmény falain belül sajnos nem is nagyon történhetne másként, hiszen még egy fejlett ország kórházában sincs arra kapacitásuk az alkalmazottaknak, hogy biztosítsák azt a fajta érzelmi törődést, amire egy ilyen korú gyermeknek szüksége van. Pedig ez a szükséglet életbevágó, a csecsemő emocionális fejlődésére óriási, sőt, szinte a legnagyobb hatással bír az érzelmi gondoskodás, vagy annak hiánya.

A kiterjedt biológiai és fejlődési kutatások azt mutatják, hogy a jelentős elhanyagolás – a gondozói reakció folyamatos megszakadása vagy jelentős hiánya – tartósabb károkat okozhat a kisgyermek fejlődésében, mint a nyílt fizikai bántalmazás, beleértve a későbbi kognitív késéseket, a végrehajtó funkciók károsodását és a szervezet stresszre adott válaszának zavarát. 

Egészségcsomag-adományok (Fotó: KEGYES)

12 nehéz hónap

A lelkész azt meséli, hogy az elmúlt 12 hónap számukra is rendkívül nehéz volt, még annak ellenére is, hogy a fegyveres konfliktusok és a bombázások nem értek el Kárpátalját.

„Amikor kitört a háború, attól kezdve be kellett tartani a kárpátaljai kórházakban is azokat a szabályokat, amelyek az ország egész területére érvényesek, vagyis amikor egy nyolcórás légiriadó van az országban, akkor a kórházban is 8 órás légiriadó van. Ilyenkor a betegek lemennek a kórházban kialakított óvóhelyekre, pincékbe, és ott kell tölteni az idejüket az elfelejtett gyerekeknek is. Természetesen ilyenkor a munkatársaink is velük vannak az óvóhelyen, vigyáznak a  gyerekekre” – meséli. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy József hiába aktív korú férfi, nem kell aggódnia a besorozás miatt, egyrészt mert három kiskorú gyermek édesapja, másrészt egy gyermekkori betegsége miatt nem harcképes. Ugyanakkor a besorozás félelme a mindennapjaik része, amely sokukat rendkívül nagy szorongással tölt el.

Engem nem vihetnek el katonának, viszont a kollégáimat, a barátaimat, a munkatársaimnak a férjeit bármikor besorozhatják, és ez engem is nagyon aggaszt.

„Van úgy, hogy az utcáról viszik el az embereket. Nagyon nyomasztó látni, hallani ezeket a dolgokat, hiszen sokan soha nem voltak katonák, és így nagyon nehéz beállni a seregbe, mindenféle előképzés nélkül, tudván,  hogy akár hamar közel kerülhetnek a frontvonalhoz” 

– meséli József, hozzátéve, hogy a háború kitörése óta keserves állapotok köszöntöttek a kórházakra, ezért az ott betöltött munkájuk még inkább felértékelődött.

Bogya nagyon rossz állapotban került a kórházba, orvosi segítségre volt szüksége (Fotó: KEGYES)

A háború előtt sem volt rózsás a helyzet. Azóta még több nővér és ápoló ment el, sok helyen nyugdíjból hívták vissza az egészségügyi dolgozókat. Mivel kevesebb a személyzet, még inkább szükség van ránk, így a kórház a háború óta sokkal jobban értékeli a szolgálatunkat, mára szinte pótolhatatlanná váltunk. Mindenben együttműködnek velünk, hiszen az ő munkájukat könnyítjük meg” – meséli. Emlékszik, hogy a kórházi dolgozók kezdetben bizalmatlanok voltak velük szemben, ám hamar rájöttek, hogy nemcsak nézelődni vannak ott, hanem azért, hogy segítsenek az elfelejtett gyerekeken.

Ha az elfeledett gyerekeken segítünk, akkor azzal az egészségügyi dolgozók munkáján is könnyítünk.

 – teszi hozzá. Sokszor kérdezik arról, hogyan lehet az ottfelejtett gyermekeket örökbe fogadni, ám az alapítványnak nincs sem jogosultsága, sem kapacitása arra, hogy az örökbefogadással kapcsolatos kérdésekkel foglalkozzon. Minden helyen az állami szervek dolga az ügyintézés, a gyermekek jogi státuszának elrendezése.

„Amit látunk, hogy vissza-visszakerülnek a gyerekek a kórházba a gyermekotthonokból, ami azt jelenti, hogy nem lettek örökbe adva. Pedig a legtöbbjük egészséges, és az ember azt hihetné, hogy már régen örökbe fogadták őket, de úgy tűnik, ezek a folyamatok, érthető módon, még inkább lelassultak az elmúlt évben. Ráadásul az is előfordulhat, hogy a szülők a háború miatt vesztek el vagy haltak meg, és amíg nincs bizonyíték arra, hogy mi a helyzet a szülőkkel, addig a gyerekek nem adhatók örökbe. Terjedtek olyan hírek a háború kitörése óta, hogy ennyi meg ennyi elhagyott gyereket örökbe lehet fogadni Kárpátalján, de ezek a híresztelések nem voltak valósak” – meséli, hozzátéve, hogy a háború alatt nem lettek többen az elfelejtett gyermekek, nem lát növekvő tendenciát. Sőt, azt tapasztalja, hogy az elmúlt évek alatt, még a háború nehézségei ellenére is, fejlődik, erősödik a csapatuk, és az adományozóknak hála egyre több gyereken tudnak érdemben segíteni.

A munkácsi pulmonologia (Fotó: KEGYES)

„Az elmúlt években új utak, új lehetőségek nyíltak meg, amikor az egyik kapu bezáródott, a másik kinyílt, gondolok itt arra, hogy a háború után az adományokból nemcsak az elfelejtett gyerekeket, hanem a menekülteket is tudtuk támogatni. Jelenleg is folyik egy projekt Svájcban élő magyarokkal, novemberben Bernben Gajdos Mónika kezdeményezésére gyűjtés indult. A Svájci Magyar Nyelvű Protestáns Gyülekezetek Szövetsége mind a 6 gyülekezetében gyűjtött a KEGYES-nek. Most épp kórházi felszerelések kerülnek át Kárpátaljára, ezek mind hatalmas segítségek az itthoni kórházaknak.” – mesél az aktuális helyzetről József.

Lehet a jövőben bízni?

Ahogy a KEGYES alapítója is mondja, a háború sújtotta Ukrajnában most minden segítségre szükség van, főleg a téli hónapokban, amikor rengetegen maradtak áram, fűtés nélkül. „Szerencsére Kárpátalján nagyon vigyáztak a kórházakra és volt áram akkor is, amikor 124 napon keresztül, október 10-től az elmúlt hétig mindenütt kikapcsolták minimum két órára, de maximum tizenhat órára az áramot, Kárpátalján. Ettől függetlenül mindenkinek nagyon nehéz volt az elmúlt időszak. Főleg lelkileg nehéz kibírni, és ezt szerintem mások nevében is mondhatom” – magyarázza a férfi, és mikor a nehézségekről, a háború borzalmairól beszélgetünk, felvetődik a kérdés, lehet-e találni ennyi rosszban valami jót, mi lehet e sötét időszakban a kapaszkodó?

Olenka a munkácsi neurológián (Fotó: KEGYES)

Úgy tartja a mondás, hogy minden jóban van valami rossz, de minden rosszban van valami jó is. Szerintem ez történik akkor is, amikor világban rossz dolgok történnek, amikor a világ egy kicsit megáll, mint a Covid idején, vagy most Ukrajnában, a háború alatt. Én próbálom úgy felfogni, hogy amikor már a Jóisten elvégezte a tervét azzal, hogy mire akart minket megtanítani, akkor lesz pozitív változás. És hát ebben reménykedek, ezért imádkozunk. Úgy látom, hogy a mi helyzetünkben összetartóbbak lettünk, jobban értékelünk olyan természetesnek vett dolgokat, mint például az áram. Pozitívnak fogom fel, hogy az Isten megvédett minket itt Kárpátalján, és olyan szinten elkerült bennünket a csapás, hogy nekünk nem kellett hátrahagyni otthonainkat, családunkat. Ha visszanézek a múltra, azt látom,  hogy mindig kaptunk annyi erőt, amennyi szükséges a nehézségek elviseléséhez.

A munkánk a háború alatt sem állt meg, ott vagyunk a gyerekek mellett, amíg vagyunk, addig csináljuk a dolgunkat.

Ha te is segítenél az elfelejtett gyerekeken, itt tudod felajánlani a pénzbeli adományodat: Kegyes Jótékonysági Alapítvány: 11744003-24452786 (Közlemény: adomány ). Amennyiben más módon segítenél, csatlakozhatsz a KEGYES segítők Facebook-csoportjához is.

Exit mobile version