nlc.hu
Aktuális

Bátor nők, akik nélkül kevesebb lenne Ukrajna

„Nőink ugyanúgy meg fogják védeni a földünket, mint a férfiak” – Nők, akik nélkül kevesebb lenne Ukrajna

Legyen szó koronavírus-járványról vagy fegyveres harcokról, a nők rendesen kiveszik a részüket a legveszélyesebb feladatokból, és ha kell, helytállnak a frontvonalban. Ukrajnában jelenleg több ezer nő harcol vállvetve a férfiakkal, vagy dolgozik azon, hogy a romvárosok életébe valamiféle normalitást vigyen.

Alig pár évvel ezelőtt, amikor a nyakunkba szakadt a koronavírus-világjárvány, többségben nők dolgoztak azokon a munkahelyeken, amelyek létfontosságúak a mindennapi élethez. A számok azt mutatják, hogy a frontvonalban dolgozók 57 százalékát ők tették ki.

Akik történetesen a szomszédunkban zajló háborúban is kardinális szerepet töltenek be.

A hírekből tudjuk, hogy az Ukrajnából elmenekült több mint hétmillió ember 90 százaléka nő és gyermek, és hogy sok férfi maradt Ukrajnában megvédeni az országot. Ami gyakran hiányzik a tudósításokból, az az erő, amelyet azok az ukrán nők tanúsítanak, akik a szélsőséges kihívásokkal dacolva megvédik az országukat és családjukat. Keveset hallani arról, hogy sok női vezető állt a humanitárius segítségnyújtás élére, csatlakozott a hadsereghez vagy vett át köztisztviselői feladatokat (mivel sok férfit besoroztak a hadseregbe), és a mai napig női egészségügyi dolgozók és vállalkozók nyújtanak alapvető szolgáltatásokat és árukat a háború sújtotta lakosságnak. 

Felkészülnek a civilek

Ukrajnában már az invázió előtt felkészítették a lakosságot arra az esetre, ha betörnek az oroszok és harcolni kell, de noszogatni se kellett őket, polgárok ezrei jelentkeztek önkéntes kiképzésekre, hogy segíteni tudjanak városaik védelmében. A polgári védelem egyébként nem ismeretlen fogalom Ukrajnában, már 2014-ben is, amikor az oroszok által támogatott szakadárok elleni háború kezdődött keleten, az önkéntes brigádok tették ki az ország erőinek nagy részét. És a jelenlegi fegyveres konfliktus esetében is jellemző az önkéntesség. 

Annak ellenére, hogy a hét hónapja tartó invázió alatt eddig több mint 1,7 millió embernek kellett elhagynia lakóhelyét, hogy lebombázott kórházakról, megkínzott és meggyilkolt civilekről, megerőszakolt nőkről szólnak a hírek, az ukránok nem hajlandók meghátrálni.

Volodimir Zelenszkij, az ország vezetője a veszteségek ellenére bátorságra és harcra szólítja fel az ukránokat, és korábban ő maga is megtagadta családja biztonságos átmenekítését az Egyesült Államokba, a felkínált lehetőségre annyit mondott: „Nincs szükségem fuvarra. Lőszerre van szükségem”. A first lady, Olena Zelenszka is úgy döntött, hogy férjével, Zelenszkijjel Ukrajnában marad, és onnan bátorítja a fegyvert fogó lakosságot, akik között nők is vannak. Nem is kevesen.

A háború előtt egyszer azt írtam, hogy Ukrajnában kétmillióval több nő él, mint férfi” – jelentette be ebben a hónapban Ukrajna első asszonya. Hozzátette azt is, hogy ezek a statisztikák egyben azt is jelentik, hogy

az ellenállásuknak van egy karakteres, női arca, hiszen a katonai mentősöktől és a kiképzett katonáktól kezdve az egykori szépségkirálynőkön át a parlamenti képviselőkig, a nők egy része most a háború középpontjában és a frontvonalban dolgozik.

Hanna Maljar, az ukrán védelmi miniszterhelyettes közlése szerint a hadseregben szolgálatot teljesítő katonanők száma meghaladja a 30 ezret, közülük körülbelül ötezren harcolnak a frontvonalban. Maljar egy interjúban arról is beszélt, hogy a jelenleg fronton harcoló, tevékenykedő nők önkéntes alapon jelentkeztek az ukrán hadseregbe. A védelmi miniszterhelyettes elárulta, hogy amennyiben nem veszik figyelembe az utóbbi hónapokban mozgósított több százezer főt, a békebeli összlétszám (215 ezer) 15 százalékát teszik ki a nők. Mint fogalmazott, ez az arány az egyik legmagasabb a NATO-tagállamok fegyveres erői közül.

Ahogy a first lady mondta, a politikusok közül is akad olyan, aki azért maradt az országban, hogy ha kell, harcoljon Ukrajnáért. Kira Rudik, a Golos politikai párt vezetője és az ország parlamentjének tagja azt írta a Twitteren: „Megtanulom használni a kalasnyikovot, és felkészülök a fegyverviselésre. Szürreálisan hangzik, hiszen néhány nappal ezelőtt még soha nem jutott volna eszembe.

Nőink ugyanúgy meg fogják védeni a földünket, mint a férfiak.

– írta Kira Rudik.

Az élet furcsa fintora, hogy a második világháború végéhez közeledve a szovjeteknél harcolt még ennyire sok nő, jellemzően a frontvonalban. Ennek oka az volt, hogy az óriási háborús emberveszteség miatt a vezetésnek minden erőforrását – beleértve a nőket is – mozgósítania kellett, a minél nagyobb jelentkezés érdekében előszeretettel manipulált képekkel: a propagandaplakátokról eltökélt, de vidám lányok és fiúk invitálták harcolni a lakosságot, azt sugallva, bárkiből lehet hős. A valóságtól elrugaszkodott plakátok, hírek, beállított portrék hatásosnak bizonyultak. Kétszázezer lány önként jelentkezett, hogy aztán katonaként egészségügyisek, mesterlövészek, géppuskások, légvédelmi ütegek parancsnokai, utászok legyenek. És hogy megtapasztalják, mennyire más a valóságban a fronton lenni, mint ahogy azt a propagandagépezet hazudta. 

2022-ben már jóval nehezebb elmaszatolni a háború valóságát, a közösségi médiában akaratlanul is látjuk, milyen borzalmak történnek meg egy elhúzódó fegyveres konfliktus során. Így nagy eséllyel azoknak, akik mostanában jelentkeznek önkéntesnek, van némi fogalmuk arról, hogy mi vár rájuk a háborúban, nem úgy, mint azoknak a szovjet kislányoknak, akiknek csak a szépelgő plakátok jutottak információforrásnak.

Szolgálatra jelentkezem!

Az ukránoknál nincs is túl nagy toborzás, ugyanakkor sokaknak nem is opcionális, hogy jelentkeznek-e katonai szolgálatra vagy sem, hiszen az orosz fenyegetés hatására 2021. december 12-én, pénteken új törvényt léptettek életbe, amely előírja, hogy a nőknek katonai szolgálatra kell jelentkezniük, ha orvosilag alkalmasnak minősülnek a katonai szolgálatra, 18 és 60 év közöttiek, és a meghatározott szakmákban dolgoznak. A korábbi jogszabályok szerint a bizonyos szakmákban dolgozó nőknek már eddig is jelentkezniük kellett a katonai sorozásra.

Az ukrán katonai tartalékosokat szabályozó törvény új módosítása azonban drámaian kibővítette azoknak a szakmáknak körét, amelyek a fegyveres erőknél kötelezően nyilvántartásba vehetők.

Így a könyvtáros, újságíró, zenész, állatorvos és pszichológus nőknek – sok más szakma mellett – is kötelező a katonai szolgálatra való jelentkezés. Oleksandra Ustinova parlamenti képviselő szerint a jelenlegi helyzetben jó döntésnek tűnik az, hogy minél több embert neveljenek ki arra, hogy fegyvert fogjanak és készen álljanak a szolgálatra.

Ukrajna nők háború frontvonal

Ukrán civilek egy kijevi kiképzőtáborban, 2022. február 19-én, egy nappal az orosz invázió előtt (Fotó: Sergei Chuzavkov/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)

Bár az ukrán védelmi minisztérium jelentősen kibővítette azon ukrán nők körét, akiknek kötelezően jelentkezniük kell a katonai sorozásra, a sok önkéntes miatt sokakat nem hívtak be a sorozásra, sőt, annyian jelentkeztek, hogy várólistára kerültek. Rengeteg olyan ukrán nő, aki menekültként elhagyta Ukrajnát vagy külföldön élt, visszatért az országba, hogy jelentkezzen a fegyveres erőkhöz, vagy támogató szolgáltatásokat nyújtson, például segítsenek mások evakuálásában.

A férfiaknak kötelező a részvétel:

A 2022. február 24-én kezdődött inváziót követően az ukrán kormány rendeletet léptetett életbe, miszerint a 18 és 60 év közötti férfiak nem hagyhatják el az országot.

Nem szanitécek, parancsnokok

Jól mutatja a nők hangsúlyos szerepét a jelenlegi háborúban, hogy Ljubov Plaksziuk lett az első nő, aki az ukrán hadseregben egy tüzérségi hadosztályt irányított. Tetjana Csubar, egy tüzérségi szakaszparancsnok pedig azután vált ismertté az interneten, hogy vírusként terjedt el egy videója, amelyben a csernyihivi ostrom alatt harcol.

A hadseregben beszélnek egy női mesterlövészről, aki állítólag 2017-ben csatlakozott az ukrán tengerészgyalogsághoz, és Charcoal hívójel alatt harcolt Donyeckben és Luhanszkban, mielőtt 2021 januárjában nyugdíjba vonult. Állítólag közvetlenül a 2022-es invázió előtt újra besorozták, és a teljesítményét a második világháborús ukrán női mesterlövészhez, Ljudmila Pavliscsenkóhoz hasonlították. Utóbbit a világ legjobbjának tartják számon, 309 ellenséges katonát ölt meg a feljegyzések szerint.  

Az elmúlt hónapokban számos olyan riport járta be a nemzetközi sajtót, amelyben ukrán női katonákat a frontvonalakon dokumentáltak. Augusztusban például  Donyeckben, ahol  rendkívül heves összecsapások zajlottak az orosz hadsereggel. Az Anadolu Agency (AA) olyan női katonákat és önkéntes harcosokat dokumentált, akik a Szlovjanszk melletti Kramatorszk körzetben lévő katonai gyűjtőtáborban tartózkodtak és a fronton teljesítettek szolgálatot.

A nők, akik azóta vannak a fronton, hogy Oroszország február 24-én háborút indított Ukrajna ellen, hónapok óta nem jártak otthon, és nem hajlandók letenni a fegyvert. Készek arra, hogy a vezetőik utasításai szerint bárhol és bármilyen körülmények között feladatokat lássanak el.

Az AA azt írta róluk, hogy van, akinek hosszabb a katonai múltja, míg mások önként jelentkeztek. A katonai központ női lakói a fegyverek tisztításán és karbantartásán kívül nap mint nap a főzésben és a teakészítésben is segítenek. „Vállvetve harcolunk, férfiak és nők. A férfiak képesek olyan dolgokra, amikre a nők nem, és a nők képesek olyan dolgokra, amikre a férfiak nem. Segítjük egymást” – mesélte a lapnak a 28 éves Szvetlána, akinek a férje és az egész családja a hadseregben szolgál.

Ukrajna nők háború frontvonal

A 28 éves Szvetlána a donbaszi frontvonalon, Donyeckben, 2022. augusztus 15-én (Fotó: Metin Aktas/Anadolu Agency via Getty Images)

A brit Marie Claire is írt pár olyan ukrán nőről, akik vagy a frontvonalban dolgoznak, vagy fontos szerepet töltenek be abban, hogy hallassák az ukránok hangját. Korinne Sky, a 26 éves orvostanhallgató például az Ukrajnában élő vagy ott rekedt „elfeledett” afrikai közösségekre hívja fel a figyelmet, és segít nekik biztonságos átutazást és anyagi támogatást biztosítani az ország elhagyásához. Ő alapította a Black Women for Black Lives (Fekete nők a fekete életért) nevű jótékonysági szervezetet, amely eddig több mint 90 ezer fontot gyűjtött össze, hogy segítsen a fekete közösségeknek biztonságosan elhagyni Ukrajnát.

Hatalmas tévhit, hogy Ukrajnában nincsenek feketék, csak fehér ukránok, ezért az egész éjszakát és a következő napot azzal töltöttem, hogy a platformomat felhasználva megpróbáltam információkat terjeszteni. Aztán másnap Dnyipróban megszólaltak a szirénák, és kijárási tilalmat rendeltek el. Mindenhol katonák voltak, olyan volt, mint valami világvége-apokalipszis filmben. Reggel elhagytuk a lakásunkat. Szombaton kellett volna megházasodnom, és a menyasszonyi ruhámon kívül mindent otthagytam. Bután hangzik, de sokat jelentett nekem” – írta a saját Instagram-oldalán.

Katerina Haluska képzett katonai mentős, a fronton dolgozik: „Nekem csak egy országom van, és én szeretem. Mindenem itt van – a barátaim, a családom, a történelmem és a gyökereim. Nem tudnám elhagyni Ukrajnát és elmenekülni mindattól, ami kedves számomra. Emellett nagyra értékelem a szabadságot és a rugalmasságot. Ez az ország adja nekem ezeket a fontos dolgokat, és ezekért érdemes küzdeni”” – írta az egyik posztjában.

Irina Gudz, a Zsitomir tartománybeli Novohrad-Volinszkij város alpolgármestere éjjel-nappal dolgozik, hogy biztonságos helyet és egyéb segítséget nyújtson több mint 3000 menekült számára. Gondoskodik az alapvető szükségleteikről, sőt, Irina személyesen látott vendégül otthonában sok embert, akik Kijevből és más településekről igyekeztek biztonságosabb területekre jutni. Még háziállatokat is fogadott, annak ellenére, hogy nem volt hozzászokva ahhoz, hogy háziállatokat tartson otthon.

Irina és a többiek csak néhány példa abból a több ezer nőből, akik most is az életüket kockáztatják valahol Ukrajnában, vagy emberfeletti munkát végeznek, hogy a romok között valamiféle normalitást biztosítsanak. Ezek a nők a sok szenvedés ellenére rendkívüli odaadással és együttérzéssel teszik a dolgukat, a legkevesebb, amit tehetünk, ha elismerjük őket.

(Egyéb forrás: via és via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top