Mint a Magyar Nemzet írja, a szakértő megállapította, hogy a kisgyerek halálát fulladás okozta. Az ügyben egyelőre senkit nem vettek őrizetbe.
Segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanújával indított nyomozást a szombaton egy kocsi csomagtartójában talált elhunyt kisgyermek ügyében a rendőrség – közölte a lap megkeresésére a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség. Hozzátették azt is, hogy a bűncselekménnyel a nevelőanyát gyanúsítják, az ügyben őrizetbe vétel nem történt.
A Tények arról számolt be, hogy a halott kisfiút a nevelőszülei vitték el a rendőrségre, akik azt állították, hogy a gyermek evés közben, egy csonttól fulladt meg. A kisfiú egyéves húga is az autóban volt, a Tények információi szerint őt kórházba vitték, azóta is ott van megfigyelés céljából.
A gyerekeket januárban emelték ki a családjukból a nehéz anyagi körülmények miatt, tizenhét éves édesanyjukkal és harmadik kistestvérükkel együtt. A nagymama állítása szerint a nevelőszülők többször is ellehetetlenítették a láthatást, az édesanya legutóbb pénteken kereste őket, de azt mondták neki, hogy nem tud beszélni a gyerekekkel. A kisfiú, Sanyika feltehetően akkor már nem volt életben.