A kamaszkortól való félelem teljesen természetes, nehéz feladatnak tűnik, hogy egyszerre elengedjük a gyerek kezét, aki addig szimbiózisban élt a szüleivel, de közben még álljunk ott a közelben, hogy elkapjuk, ha zuhanni készül. Mindezt úgy kellene csinálnunk, hogy a kamasz bevágja az orrunk előtt az ajtót, duzzog, lázad, titkolózik vagy csak flegma és visszabeszél. Jogos tehát, hogy a kamaszkor ijesztő, de ahogy Vekerdy Tamás is írta a Kamaszkor körül című könyvében: „a kamaszt csak kamaszkora előtt lehet és kell nevelni.”
Félünk a kamaszkortól?
Egy anya fogalmazta meg frappánsan a saját gyerekével kapcsolatban az érzéseit, azt hiszem, sokan tudunk vele azonosulni: „Van egy kamasz fiam, aki most 16 éves, és egy 10 éves kislányom, aki most kezd a tinikorba érni. A lakásunk olykor kész csatatér. Vagy épp olyan kihalt, mintha egyedül élnék. Ez a két véglet létezik a gyerekeimnél: vagy elvonulnak a szobájukba, magukra csukják az ajtót és hozzám sem szólnak (maximum enni jönnek elő), vagy idegbeteg módon reagálnak a legegyszerűbb, ártatlan mondataimra, kéréseimre. Én már feladtam, nem is próbálom megérteni őket, csak igyekszem túlélni ezt a pár évet. Nekem a legnehezebb az egészben az volt, amikor rádöbbentem, hogy már egyikük sem az a kedves kisgyerek, aki addig volt – teszi hozzá az anya.
Ezt nagy veszteségként éltem meg, szabályosan el kellett gyászolnom a kisgyerekkorukat, és elfogadni azt, hogy új emberré válnak.
A saját helyemet is újra kellett definiálni a családunkban, már nem vagyok az elsődleges gondozó, mint addig, úgy tűnt, mintha egyik pillanatról a másikra nem lenne szükségük rám. Ez nyilván nem igaz, hiszen csak arról van szó, hogy már nem kell kiszolgálni őket és a házi feladatukat sem kell ellenőriznem, sőt, ki tudják törölni a saját feneküket is nélkülem. Talán ez az a változás, transzformáció, amit nehezen fogadunk el mi, szülők.”
Labancz Dániel, klinikai szakpszichológust, a Nyugi! Kamasztörténetek pszichológusszemmel aggódó szülők megnyugtatására című könyv szerzőjét kérdeztem arról, hogy miért félünk a kamaszkortól és hogy kell-e félni egyáltalán. A válaszából kiderült, hogy a megszólaló anya érzései abszolút megalapozottak, de félni azért nem kell. „Tény, hogy ez az az életszakasz, amikor sok minden megváltozik kívül-belül – mondja el Labancz Dániel. – Ez lehet ijesztő a szülőnek, hiszen a gyereke, ha egészséges a fejlődése, hirtelen kerül távol tőle.
Sőt, kritizálni, szégyellni kezdi; vitába száll és provokál – és a családnál sokkal fontosabbá válnak a barátok, haverok.
Labancz Dániel (Fotó: Huszti István)
A szülő felé bezárkózik, már nem vele beszéli meg a problémáit, nehézségeit, lekerül a piedesztálról, sőt a gyerek elkezd olyan dolgokat is kipróbálni, amit nem otthon látott. „Te jó ég, ez nem is az én gyerekem!” – mondja ilyenkor a szülő, és joggal. Mert elkezdi feszegetni a határokat, kereteket, próbálgatni a saját hatását a világra, és próbálgatja a világ ismeretlen, új és izgalmas dolgait.
Néha egészen hihetetlen dolgokra képes, és akár szélsőségek közt is óriási változásoknak lehetünk szemtanúi – de ez alapvetően normális.
A pszichológus elmondása alapján a kamaszoknál teljesen normális a hullámzó hangulat, vagy éppen az, ha a pár hónapja még nőcisen öltözködő tinilány feketében és szakadt harisnyában kezd járni, esetleg új ideológiákat tesz magáévá (például érdeklődni kezd a boszorkányság iránt). Mindez kifejezetten ijesztő lehet a szülők számára.
„Talán némi vigaszt jelenthet, ha a szülő tudja, hogy minél biztosabb egy kamasz kötődése, annál keményebben élesítheti rajta a karmait – éppen azért, mert biztonságban érzi magát. Tudja, hogy lehet bármilyen szemtelen, idegesítő vagy bántó, nem veszti el a szülő szeretetét. A serdülő a szülőjét kockázat nélkül kritizálhatja.” (Részlet Labancz Dániel-Orosz Ildikó Nyugi! című könyvéből)
A felkészülés útja
Forrás: Park Kiadó
A szakember szerint az is nehezebb lehet a mai szülőknek, hogy egyre több olyan kihívással kell szembenézniük a kamasz gyerekekkel kapcsolatban, amire nincs sem saját, sem szülői mintájuk. „Ezek a „mi időnkben” nem, vagy sokkal kevésbé voltak jelen – gondoljunk csak az online világ problémáira, vagy épp a különféle tudatmódosító szerek szélesebb körű elterjedtségére.
Éppen ezért, ha a szülő nem akar váratlan helyzetekbe futni, igyekszik tudatosan felkészülni erre az életszakaszra – és olvas mindenfélét, néha esetleg ijesztő dolgokat is – teszi hozzá Labancz Dániel. – De azt hiszem, az is a világ rendjéhez tartozik, hogy a szülők aggódnak a gyermekeikért, és szeretnék, ha sikeresek, boldogok és kiegyensúlyozottak lennének. A kamaszkor az az életszakasz, amikor nehéz megtalálni a bizalom, elengedés és az aggódásból fakadó elvárások és kontroll közötti jó egyensúlyt.
A pszichológus úgy foglalná össze a szülők feladatát kamaszkorban, hogy a szülőnek megfelelő ütemben kell tudni átadni a gyereknek a saját élete feletti kontrollt és felelősségvállalást, ami különösen nehéz a mai világban. Erre a feladatra részben fel lehet készülni a szakember szerint:
„A felkészülés tulajdonképpen akkor kezdődik, amikor megszületik a gyerekünk – ettől a pillanattól kezdve távolodik és függetlenedik tőlünk, és ennek a kamaszkor a csúcsa – mondja el Labancz Dániel. – Egy egészséges fejlődésmenetben a gyerek leválik a szülőről és önállóvá válik. Egy kiegyensúlyozott szülő-gyerek kapcsolatból van a legjobb esély (akár egy viharos kamaszkoron keresztül) kiegyensúlyozott felnőtt identitás kialakítására, melynek ugyanolyan fontos része a felnőtt szerep, a nemi identitás és az érzelmi függetlenség.”
Fotó: Getty Images
Abban az értelemben azonban nem tudunk a kamaszkorra felkészülni, hogy könnyebbé tegyük saját magunk számára, mivel a gyerek nem egy gép, amit be lehet programozni, hogy megfelelően, az igényeink szerint működjön. Arra viszont készülhetünk előre, hogy jól tudjuk majd kezelni a kamaszkorral kéz a kézben járó hangulati ingadozásokat, változásokat, szélsőségeket és a felmerülő problémákat – mint például a bulizást, ivást, lógást, és a többi rémségesnek tűnő eseményt.
A személyiségéből, temperamentumából, őt érő hatásokból következően saját útját kell végigjárnia – és ebben fontos a támogató, elfogadó és mindehhez megfelelő kereteket és határokat szabó szülő
– teszi hozzá a szakember.
„Néha szülőként úgy tűnhet, hogy egy érzelmi és nevelési fekete lyukba pakoljuk az energiánkat, de ez közel sincs így. Minden mondatunk kiélezett figyelmet kap, és komoly értékelési folyamatokon megy keresztül a kamasz fejében. Ha hitelesnek ítéli, belebújik, és kipróbálja ugyanúgy, mint minden mást, csak egyfajta szerepcsere történik: a máshonnan kapott gondolatokat, viselkedéseket, értékeket otthon teszteli, az otthonit pedig a családon kívül fogja. (…) A klasszikus értelemben vett „nevelés” a kamaszkor beköszöntével befejeződik. Ám amit addig beletettünk – értékeket, szeretetet, törődést, biztatást, jelenlétet és sok minden mást –, az bent van, még akkor is, ha átmenetileg láthatatlanná válik számunkra.” (Részlet Labancz Dániel-Orosz Ildikó Nyugi! Kamasztörténetek pszichológusszemmel aggódó szülők megnyugtatására című könyvéből)
Bezzeg a mi időnkben!
A kamaszkor tetszőleges pontján könnyen eszünkbe juthat, hogy bezzeg mi mennyire más, mennyivel jobb kamaszok voltunk – amire a szüleink valószínűleg mosolyogva csóválnák a fejüket, mert nem igaz, maximum máshogy voltunk elviselhetetlenek. Érdemes inkább nem is belemenni abba a gondolatmenetbe, ami úgy kezdődik, hogy „Ezek a mai fiatalok!”, mert a mai kamaszok egyáltalán nem különböznek olyan nagyon a régi kamaszoktól.
„A mai kamaszok ugyanolyanok, és ugyanazt a fejlődési feladatot (az identitás kialakítását és megszilárdítását) kell megoldaniuk, mint a 20, 30 vagy 50 évvel ezelőtti korok serdülőinek – erősíti meg a szakember. – A körülmények azonban gyökeresen mások, mint korábban. Számos olyan hatás éri őket, melyek megnehezítik a dolgukat.”
„Sokszor segítene, ha a szülő visszagondolna a saját kamaszkorára, azokra a hibákra, botlásokra, amelyeket annak idején ő is elkövetett. Akkor sokkal kevésbé félne attól, hogy a gyereke által elkövetett hülyeségektől – mondjuk, párszor részegen jön haza, vagy hétvégén elszív egy füves cigit – egyenes út vezet a zülléshez vagy a börtönbe.” (Részlet Labancz Dániel-Orosz Ildikó Nyugi! Kamasztörténetek pszichológusszemmel aggódó szülők megnyugtatására című könyvéből)
Labancz Dániel két konkrét példát is hozott arra, hogy milyen körülményekkel kell megküzdeni a mai kamaszoknak, amikkel nekünk, szülőknek nem kellett még foglalkozni a kamaszkorunkban. Az egyik ilyen terület az online világ, azon belül is kiemelten a közösségi oldalak, melyek amellett, hogy segítenek a kapcsolódásban, szorongást is okozhatnak a fiataloknak.
Fotó: Getty Images
„Manapság például a TikTokon egy 14-16 éves lánynak, aki a legtöbb tartalmat önmagáról osztja meg (mondjuk táncos videókat, full sminkben, minden mozdulatot kiszámítva) minden további nélkül lehet többezer követője, akik legnagyobb részét nem is ismeri. Az ismeretlen és arctalan követők – adott esetben internetes trollok – nagyon könnyen és gyorsan ítélnek, és kommentelnek mondjuk bántó dolgokat a kinézetéről.
Ebben az életkorban az önértékelés azonban annyira ingatag, annyira képlékeny, hogy minden ilyen kritika és beszólás életveszélyesnek és végletesnek tűnik, gyilkolja az önbecsülés és önértékelés egészséges fejlődésének lehetőségét.
Ezáltal pedig a kamasz egy borzasztóan torz tükörbe néz, ami azonban az ő számára nagyon is valóságosnak tűnik.”
A másik nagy problémakörnek a szakember a pornográf tartalmak korlátlan elérhetőségét hozta fel, ami befolyásolhatja a nagykamaszok szexuális fejlődését és a szexről szerzett tudásukat. De azzal kapcsolatban megnyugtatja Labancz Dániel a szülőket, hogy a pornóval való véletlen találkozás – amikor az interneten szembejön a szexuális tartalom a gyerekkel, amitől szinte lehetetlen megvédeni -, nem feltétlenül lesz káros vagy traumatikus. A nagyoknál azonban okozhat komolyabb problémákat: „Mivel sokkal előbb és rendszeresen jutnak hozzá ilyen tartalomhoz, sokszor már az első valódi szexuális élmény megélése előtt „tudják”, hogy „hogyan kell” csinálni, mi az elvárás, milyen a szex – ez pedig egy olyan előzetes beállítódást eredményez, ami a felfedezés és a mélyebb megélés felől a megfelelés és a teljesítmény irányába mozdítják a srácokat” – mondja a pszichológus.
„A serdülőkor testi-lelki értelemben fokozottan érzékeny, robbanásszerű változásokat hozó időszak, nem véletlen, hogy – amint azt Vekerdy Tamás frappánsan megfogalmazta – a kamaszra ki lehetne tenni a táblát: „Átalakítás miatt átmenetileg zárva!” Ebben az életkorban könnyebb kisiklani az ideális (vagy a felnőttek szemében annak tűnő) vágányról, ám épp e fogékonyság és rugalmasság miatt sok minden korrigálható és pótolható. Ráadásul az esetek legnagyobb részében a „kisiklás” valójában nagyon is egyenes, érthető és normális – csak tudni kell, honnan nézzük.” (Részlet Labancz Dániel-Orosz Ildikó Nyugi! Kamasztörténetek pszichológusszemmel aggódó szülők megnyugtatására című könyvéből)
Labancz Dániel átfogalmazná és azt javasolja, hogy szülőként mi is inkább mondjuk azt a kamaszokkal kapcsolatban, hogy
nem „velük” nehezebb – hanem nekik nehezebb.
Szülőként ez a hozzáállás adhat egy olyan új szemléletmódot, ami a megértés felé visz és nem szembehelyez a kamasz gyerekünkkel. „A kamaszkor egy nagyon viharos, változó és zűrös időszak – de bármilyen komolynak is tűnik a helyzet, ha a szülő észnél van, nem pánikol és türelmes, a legnagyobb szélsőségből is vissza lehet jönni… És néha ehhez érdemes lehet – akár csak egy-egy alkalommal is – egy hozzáértő gyermekpszichológus segítségét kérni.”