Bár Magyarországon a klasszikus értelemben vett családmodellt támogatja az állam, nálunk nyugatabbra már teljesen elfogadott, hogy a család sokféle lehet és egyre gyakoribbak olyan újszerű felállások, amelyek a tapasztalatok szerint igenis működőképesek lehetnek. Ilyenek például a mommunák, amikor közös háztartásba költöznek egy másik egyedülálló anyával, és együtt cipelik a terheket.
Bár a mostani, modern társadalmakban a gyereknevelés feladatai és felelőssége leszűkült a szülőkre, a nukleáris családok megjelenése előtt a gyereknevelésben a közösség egésze részt vett. Nem véletlen, hogy szinte minden korban és kultúrában léteztek kommunák. Ma, amikor a válások számának drasztikus növekedésével egyáltalán nem biztos, hogy azok a párok, akik igent mondtak a holtomiglan-holtodiglanra, együtt nevelik fel szerelmük gyümölcsét, (gyümölcseit), és egyre több az egyszülős család, újra előtérbe kerülhet a közösség megtartó ereje.
Sokféle kommuna létezik, a mommunákat speciel nők alkotják, hiszen az egyszülős családok eltartói főleg nők. A Nagy-Britanniában élő 1,8 millió egyedül nevelő család túlnyomó többségét – 10-ből majdnem kilencet – nők vezetik, ami azt jelenti, hogy együttesen 3,1 millió gyermeket nevelnek. Amerikában is hasonló a helyzet, ott a Pew Research Center 2018-as, az amerikai népszámlálási hivatal adatainak elemzése szerint a 18 év alatti amerikai gyermekek egyharmada, azaz 24 millióan élnek nem házas szülővel. Az egyszülős családok 81 százalékát pedig nő vezeti.
Jól szemlélteti a tendenciát, hogy a többnyire egyedülálló anyák által nevelt gyerekek száma Amerikában 1968 és 2017 között több mint kétszeresére nőtt. Magyarországon is hasonló a helyzet, nálunk körülbelül 300 ezer egyszülős család él, és többségében nők gondozzák a mintegy félmillió gyereket.
Jól ismert tény, hogy az egyszülős családok nem kapnak számottevő segítséget az államtól, pedig, ahhoz, hogy jó legyen itt gyereket nevelni, ergo megjöjjön az áhított szülési kedv, jóval több kellene, mint az, hogy csak a központilag meghatározott ideális családképet támogatják.
Közösségben az erő?
Az egyszülős gyermeknevelésnél is bőven elkelne a támogatás, hiszen sok tekintetben nagy kihívást jelent, érzelmileg, fizikailag és anyagilag egyaránt. A fizetett segítség rengeteget jelenthet ilyen helyzetben, ám mivel sok egyedülálló anya kevés erőforrással rendelkezik, sokaknak ez nem opció. Ha pedig sem a fizetett segítség, sem a rokonok nem elérhetőek, a sorstárs- közösség nagy megtartó erő lehet.
Erre jött rá Kristin Batykefer, aki felvetette legjobb barátnőjének, Tessa Gildernek a “mommunában” való élet gondolatát.
„Ez egy elég őrült történet, de a rövid verzió az, hogy rajtakaptam a férjemet, hogy megcsal, és a család barátai – egy házaspár,- befogadtak” – mesélte a nő a Good Morning America-nak, majd hozzátette: „Miután néhány hónapig velük éltem, a legjobb barátnőm felhívott, azt mondta, hogy el akarja hagyni a férjét, de nincs hova mennie, ezért azt mondtam:
Gyere ide!
„Így jutottunk el oda, hogy három anyukával és három gyerekkel élünk egy fedél alatt. Viccből mommunának neveztük el a helyzetünket, és amikor elkészítettem az együttélésünkről egy TikTok-videót, az vírusszerűen elterjedt” – mondja a nő. A videó tényleg nagyon népszerű lett, eddig 1,2 millió megtekintést, 11,9 ezer lájkot és több mint 3 ezer kommentet gyűjtött be. Azóta Kristin tudatosan kommunikál a mommunáról a közösségi médiában.
Más egyedülálló szülőkhöz hasonlóan Batykefernek és Gildernek is figyelembe kellett venniük az anyagi helyzetüket, és a mommunában való élet, számos előnyök mellett, egyfajta pénzügyi védőhálót is adott nekik.
„Mindannyian segítünk egymásnak a gyerekek nevelésében, felvigyázásában, a takarításban a vacsora elkészítésében… és reggelente kávét főzünk egymásnak” – mesélt Batykefer a mindennapokról.
Hasonló közösséget hozott létre négy washingtoni nő is, akik gyökeresen újradefiniálták a családról, a barátságról és a gyermeknevelésről alkotott elképzeléseket.
„Ezek a körülmények valóságos Paradicsomot jelentenek a gyerekeknek, hatalmas trambulinnal, kerttel, parkour pályával, edzőteremmel, nagyképernyős tv-vel és egy kézműves stúdióval. A gyerekeink imádják – együtt mehetnek el fagyizni, és mindig volt játszótársuk még a karantén és az otthoni oktatás hónapjaiban is” – mesélte a Twice-nak Harper, az ötlet kitalálója, hozzátéve, hogy a mommunában nem csak a kiadásokon osztoznak, de az autókon is, ugyanakkor közösen vállalják a gyerekneveléssel járó feladatokat, a kutyasétáltatást és a főzést is.
Jennifer Schenk Sacco, a Quinnipiac Egyetem filozófia és politikatudomány tanszékének vezetője szerint az egyedülálló anyák egyedül felelősek a gyermekek anyagi, érzelmi és fizikai támogatásáért…. Egy ilyen megosztott lakhatási megállapodás azonban sok problémájukon könnyíthet.
Mint mondja, a mommunák egyfajta biztonságos helyként szolgálnak az egyedülálló szülők számára; együtt élhetnek, hogy segítsék egymást a gyermeknevelésben, anélkül, hogy romantikus kapcsolatban állnának egymással.
Ahogy Schenk Sacco is mondja, az egyedülálló szülők felelőssége hatványozottan nagyobb, mint a párban élőknek, és gyakran nagyon kevés támogatást kapnak a másik szülő részéről, ha egyáltalán kapnak, és ha egyáltalán van kitől. Ez, pláne több gyereknél, hatalmas anyagi, fizikai és érzelmi terhekkel járhat. A mommuna pedig megoldást nyújthat mindhárom területen, sőt, nemcsak társaságot nyújthat, hanem orvosolhatja a szorongást, javíthatja a mentális egészséget és a magányosság érzését.
Persze a felnőtt együttélésnek, legyen szó romantikus, vagy baráti jellegű kapcsolatokról, mindig megvannak a nehézségei. „Konfliktus alakulhat ki, ha kiderül, hogy a személyiségek nem illenek össze, vagy ha az anyagi körülmények megváltoznak” – magyarázza Sacco, hozzátéve: természetesen mindig fennáll annak is a lehetősége, hogy az egyik személy elhagyja az élethelyzetet. Ha ez egy mommunában történik, valószínűleg nem lesz lehetőség gyermektartásra vagy tartásdíjra. De mint tudjuk, ez a hagyományos családmodellre is igaz lehet…
Leginkább azt mondanám, hogy a válás vezetett ide.
– mondta a mommunában élő Batykefer a Good Morning Americának. „Soha nem terveztem, hogy ilyen életmódot fogok élni, de nagyon hálás vagyok érte. Csak úgy belecsöppentem, de szerintem ez egy nagyszerű ötlet, és olyasvalami, aminek gyakoribbá kellene válnia. Az egyedülálló anyák háztartásainak statisztikája őrületes, és mi összefoghatnánk, hogy támogassuk egymást!”
Fotó: Kristin Batykefer Instagram
Itthon is nagy szükség lenne rá
Ha nem ismerősökkel összekapaszkodva tudsz egy ilyen közösséget létrehozni, akkor az nagy lutri lehet, nem tudhatod, hogy ki, milyen lelki állapotban kerül veled egy fedél alá.
– ezt már Laborczi Dóra mondja, aki három éve neveli egyedül két gyermekét, és úgy tapasztalja, hogy a válásokból, vagy akár bántalmazó kapcsolatokból felálló, egyedülálló nők egyik legnagyobb problémája az, hogy lényegében nincs idejük arra, hogy összeomoljanak, ez pedig hosszú távon megbosszulhatja magát.
„Szervezetten sokkal több segítség kellene az ilyen élethelyzetben élő nők számára. Több támogatásra – beleértve a mentális, anyagi segítségnyújtást– és egy olyan helyre lenne szükség, ahol ezek a nők segítséget kaphatnának, ahol lehetnének gyengék, és segítenének nekik a napi krízisekben ahol kipihenhetik magukat és ahol megerősödhetnek”.” – mondja.
Dóra jól tudja, milyen megélni egyedül, két gyerekkel kríziseket, hiszen, amikor eltörte a lábát, szerencséje volt, hogy az ismerősei és a sorstársai segítettek neki túlélni azokat a heteket, amikor nem kelhetett fel az ágyból. A kórházban egy telefonszámot, egy címet nem tudtak a számára adni, hol kérhet ilyen esetben segítséget, feltehetőleg azért, mert nem létezik ilyen telefonszám és cím.
„Amúgy simán bevállalnék egy ilyen együttélést, volt olyan, hogy nyaralni együtt mentünk barátnőkkel és a gyerekekkel, és azért az tényleg nagyon más, amikor arra kelsz, hogy megvan főzve a kávé, el van mosogatva, el tudsz menni futni, mert más vigyáz a gyerkőcre” – meséli Dóra, és hozzáteszi, szerinte csak felépült, egészséges személyiségek tudnak együtt élni.
Aki még nincs túl a traumáin, azt nagyon a karjába kéne venni a közösségnek.
Dóra egyébként a saját mikrokörnyezetében, más egyedülálló anyákkal segítik egymást a mindennapokban, beugranak, ha valamelyikük lebetegszik, vásárolnak egymástól, és ott vannak egymásnak, amikor más rájuk sem nyitná az ajtót.
Fotó: Kristin Batykefer Instagram
A Facebookon működik egy olyan csoport is, ami az egyedülálló nők lakhatási problémáira igyekszik segítséget nyújtani a sorsközösség támogatásával, ám Dórán kívül senki más nem szerette volna még csak a véleményét sem elmondani a témában. Dóra ezen nem lepődik meg:
Amikor egyedülálló anya lettem, erősen hittem a közösség erejében, de aztán leginkább előítélettel, kéretlen tanácsokkal találkoztam.
Persze vannak ellenpéldák is, de egyelőre még messze vagyunk a szolidaritásról, egyelőre mindenki saját maga küzd és segítség helyett sokszor megkapja az ember azt, hogy “Én is kibírtam, te is ki fogod””
Megpróbáltam egy másik csoportban is megszondáztatni a kérdést, ahol olyan nők támogatják egymást, akik saját döntésükből vágnak bele az egyedülálló anyaságba.
Ők olyan tekintetben mások, mint az elvált, vagy elhagyott nők, hogy a döntésüket előre meg tudták tervezni és sok esetben már biztos egzisztenciával, vagy pénzügyi tervvel rendelkeztek, amikor elhatározták, egyedül vállalnak gyereket.
Ez sajnos sok egyedülálló nőnek, főleg azoknak, akik egy toxikus, vagy bántalmazó kapcsolatból szabadulnak, nem adatik meg, és sokszor kapaszkodók nélkül kénytelenek kilépni a semmibe.
„Talán fiatalabb koromban meg szívesen vettem volna, vagy egy gyerekkel, nem tudom. Most biztos nem, tök jó, kialakult életünk van, a gyerekek szerintem nem sokat profitálnának belőle. Ahogy nőnek, rajtam is kisebb a terhelés, szóval nem nagyon érne meg nekem sem. Ez szerintem nem olyan egyszerű kérdés, mert amíg egyetemista koromban csak az volt a lényeg, hogy az albérlő társakkal nagyjából jól kijöjünk, gyerekkel mar egész más szempontok vannak és nem biztos, hogy ezeket olyan könnyű összehangolni. Meg egy-egy közös nyaralás alatt is problémák adódhatnak eltérő nevelési elvekből, hát még, ha összeköltözik az ember hosszabb távra” – írta az egyik anyuka, aki két gyereket nevel.
Vera pedig az alábbiakat fogalmazta meg: „A legjobb barátnőm szintén egyedülálló anya, bár nem SMBC. (Single Mom by Choice). Ha Magyarországon élne, vele biztosan szívesen laknék együtt, egymást segítve. Persze ehhez olyan otthon kell amiben azért van hely privát szférának is. Hosszútávon azért a pártalálás maradna a cél, azt még nem adtam fel”
A mommunák egyébként nem feltétlen horgonyoznak le a szingliség mellett, egyszerűen csak összeköltöznek egy időre, de mivel mindenkinek megvan a saját, intim szférája, és egymás gyerekeire is vigyáznak, így bőven van lehetőségük arra, hogy randizzanak, párt találjanak maguknak, és ha úgy döntenek, az új választottjukkal folytassák az életüket.
A mommuna-lét van akinek mentőöv, biztonságos burok, egy házasságnál is jobban működő kapcsolat, míg másoknak idegen konstrukció, amivel nem tudnának azonosulni. De ez így is van jól, hiszen mindenkinek mások a preferenciái, az igényei, az azonban biztos hatványozottan jobbá tenné sok egyedülálló életét, ha nagyobb támogatottságot élveznének a mindenkori kormánytól, pláne azok, akik erőforrások híján vannak.