Család

„Könnyű neked, a gyerektartás egy egész fizetés” – Tévhitek az egyedülálló anyákról

Annyira könnyű egyedülálló anyának lenni, hogy csak na! Legalábbis a sok tévhit szerint nagyon egyszerű dolgunk van.

Első kézből, egyedülálló anyaként előre elspoilerezem a cikk csattanóját: egyáltalán nem könnyű egyedülálló anyának (és ha már itt tartunk, apának sem) lenni. Bármilyen nemű is legyen valaki, ha egyedül kell nevelni a gyerekeit, az minden, csak nem egyszerű.

Mostanra már igazán leáldozhatott volna az egyedülálló anyákkal szemben burjánzó előítéletek és tévhitek kora, hiszen egész felvilágosultunk minden téren, mégis tartja magát pár olyan mítosz, ami rossz fényt vet azokra, akik válás után egyedül nevelik a gyerekeiket. A válásnak kicsit rossz a marketingje, és az sem segít ezen a helyzeten, hogy az apa-anya-gyerek családi egységet lassan szentté avatják társadalmi szinten. Pedig semmi szent nincs abban, amikor két felnőtt nem szereti már egymást, mégis együtt maradnak, marakodnak a gyerek előtt, és hazugságban nevelik fel.

5 tévhit az egyedülálló anyákról, amit illene már elfelejteni

1. Az egyedülálló anyáknak jól megy anyagilag

„Könnyű neked, a gyerektartás egy egész fizetés” – olvastam az internet valamelyik bugyrában egy kommentelőtől, aki szerint olyan sok gyerektartást kapnak az egyedülálló anyák, hogy elég, ha mellette hobbiból dolgoznak. Erre jó eséllyel az anyák 99,9 százaléka csak annyit reagálna, hogy: „HAHA!” A gyerektartás összege általában annyi, hogy még a rezsire sem elég, nem is beszélve azokról a trükkös apákról, akik minimálbéren vannak hivatalosan, hogy kevesebbet kelljen fizetni. A legjobban egy álnéven nyilatkozó ismerős története példázza, hogy általában mennyire gazdagok az egyedülálló szülők a gyerektartástól:

Az én gyerekem vér szerinti apja tíz éve állítja, hogy nincs munkája, nehogy havi 20 ezernél több gyerektartást kelljen fizetni. A gyerekért havonta egyszer egy luxuskategóriás kocsival érkezik, Buda felkapott részén lakik, valamint balatoni nyaralója van. Még szerencse, hogy simán feltarthatom neki bármikor a középső ujjamat, mert nem vagyok rászorulva.

Mielőtt ilyen butaságot kijelentene valaki, érdemes utánaolvasni, hogyan alkotják meg a gyerektartás összegét a bíróságon, és láthatja, hogy sokan alig 20 ezer forintot kapnak egyedülálló anyaként a gyerek után – már ha egyáltalán kifizeti az apa ezt a csekély összeget. Szóval, nem, az egyedülálló anyáknak nem megy jól anyagilag, vagyis ha jól is megy, az általában a saját munkájuknak köszönhető, nem a gyerektartásnak.

Mítoszok és tévhitek az egyedülálló anyákról

Az egyedülálló anyák igazi időzsonglőrök (Kép: Getty Images)

2. Az egyedülálló anyák nem tudnak annyi szeretet adni a gyereknek, mint a házasságban élő szülők

Sajnálom, hogy le kell rombolnom a cukormázas, vattacukros álmokat: a gyerek iránti szeretet nem lesz attól több, hogy két ellenkező nemű ember él egy háztartásban a gyerekkel. Valójában egyáltalán nem függ a szülők nemétől és létszámától. Bella DePaulo, társadalomtudós, a Singled Out című könyv szerzője szerint ez a tévhit kétszülős szeretetről a tökéletes családról való fantázián alapul. A tökéletes családban a két szülő egyforma odaadással szereti a gyerekét, minden figyelmével a nevelésére koncentrál, és az otthonukban soha nem hangzik el egy hangos szó vagy vita sem. Egyrészt ilyen család nem létezik, másrészt mindegy, hogy hány szülő, anya, apa, nagynéni vagy nagymama neveli a gyereket, csak az számít, hogy aki gondoskodik róla, feltétel nélkül szeresse.

3. Az egyedülálló anyáknak kevesebb az idejük a gyerekre

Lehet, hogy meglepő sokak számára, de az egyedülálló anyáknak gyakran még több idejük is marad a gyerekre, mint a házasságban élő szülőknek. Nem azért, mert az ő napjuk 48 órából áll, hanem mert kénytelenek válás után megtanulni, hogyan osszák be okosan azt a kevés rendelkezésre álló időt. Olyan stratégiákat kell elsajátítaniuk, melyekkel képesek lavírozni a munka-háztartás-gyerek háromszögben, és még a szórakozásra is igyekeznek szakítani egy kis időt. Nem szuperanyák, hanem válás után az élet rákényszeríti őket, hogy időzsonglőrré váljanak.

4. A házasságban élő anyák lenézik az egyedülálló anyákat

Valójában szó sincs erről, néhány esetben ugyan előfordul, hogy a házasságban élők azt hiszik, hogy az egyedülálló anya béna, és nem bírta megtartani a férjét, de ennél többször gondolják azt, hogy a szingli anyának jobb, mert egyedül hozhatja meg a döntéseket a gyereknevelésben. Legalábbis egy felmérésben azt találták, hogy az anyák 76 százaléka örülne, ha nem kellene vitázni a férjével azon, hogyan neveljék a gyereket.

5. Az egyedülálló anyák könnyen kaphatók

Mármint szexre könnyen kaphatók, mert biztos annyira ki vannak éhezve, és tuti állandóan más pasikkal kavarnak, csak mert megtehetik. Le kell lomboznunk minden férfit, aki ebben bízna, ugyanis az egyedülálló anyáknak nincs tengernyi idejük arra – lásd feljebb az időmenedzsment pontot –, hogy folyton randikra mászkáljanak, és egyik férfi ágyából a másikba ugorjanak kétnaponta. Nem túl életszerű ez a tévhit. Arról nem is beszélve, hogy az egyedülálló anyáknak általában akkora felelősségérzete van – hiszen az ő vállukon nyugszik minden a családban –, hogy nem mennek bele kalandokba ész nélkül, és alaposan megválogatják, kit fogadnak a bizalmukba válás után.

Olvass többet az egyedülálló anyaságról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top