Két magyar egyetemet is lehúztak egy támogatási listáról

nlc | 2023. Július 03.
Mindkét intézmény közalapítványi formában működik.

Az Európai Bizottság hétfőn hirdette ki a 2023-as Erasmus+ pályázati felhívás eredményeit, amely a felsőoktatási intézmények szövetségeinek nyújt támogatást. A mai eredményhirdetést követően hét új szövetséggel összesen 50-re nő az európai egyetemek szövetségeinek száma.

A hvg.hu átnézte a támogatottak listáját, mint kiderült az E3UDRES2 nevű együttműködésben a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a EUniWell-ben a Semmelweis Egyetem, míg az EELISA-ban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem neve található. Ám azt is észrevették, hogy az első két, a harmadikkal ellentétben  a közalapítványi formában működő intézmény nevénél a következő megjegyzés olvasható:

„Az uniós költségvetésnek a jogállamiság elveinek magyarországi megsértésével szembeni védelmet szolgáló intézkedésekről szóló, 2022. december 15-i (EU) 2022/2506 tanácsi végrehajtási határozatot követően a magyar 2021. évi IX. törvény alapján létrehozott közérdekű vagyonkezelővel, illetve az ilyen közérdekű tröszt által fenntartott szervezettel jogi kötelezettséget nem lehet vállalni.”

A Gödöllő székhelyű Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) központi épülete a Páter Károly úton. (Fotó: MTVA/Jászai Csaba)

Mint a hvg.hu írja, mivel a magyar kormány egyelőre nem tudta feloldani közalapítvány alapítványok kuratóriumának összeférhetetlenségi problémáit. Ez azt is jelenti, hogy a következő időszakra vonatkozó Erasmus+ diákcsere és a kutatásfejlesztést finanszírozó Horizon Europe programokban való részvétele is kétséges a közalapítványi formában működő magyar felsőoktatási intézményeknek.

Hozzáteszik, a jövő hét végéig kellene a kormánynak a szükséges és elfogadott jogszabályokat eljuttatni az Európai Bizottságnak úgy, hogy ebbe az időbe még ezek értékelése is beleférjen.

Exit mobile version