Elszökött a lovas táborból az 5 éves Noel, egy rendőr vette észre az úton egyedül bandukoló kisfiút

F.C. | 2023. Augusztus 07.
A kisgyerek a tábortól közel 4 kilométert gyalogolt, mire megtalálták őt.

Nem volt elég pénze jégkására, és ezt annyira a szívére vette, hogy elindult világgá a lovas táborból az 5 éves Noel. Az elkóborolt kisfiút az úton bandukolva a járőrkocsiból vette észre Gaál Szabolcs törzszászlós, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Komáromi Rendőrőrs baleseti és bűnügyi vizsgálója – írja a Zsaru Magazin.

„A kicsi sírt, és az anyukáját kereste. Mondtam neki, nem kell félnie, nem lesz baj. Megkérdeztem a nevét, hogy hány éves, mire elárulta, hogy Noelnek hívják, és ötéves. Kézen fogtam, és mondtam neki, hogy jöjjön velem, segítek megkeresni az anyukáját. Ezután beültettem a rendőrautóba, és elindultunk. Útközben megtudtam tőle, hogy egy lovastáborban volt, onnan jött el” – mesélte a rendőr.

Amint megérkeztek, átadta a kisfiút a tábor vezetőjének. „Azt mondta, tudják, hogy eltűnt Noel, az idősebb gyerekek már keresték. Azonban sem a szülőket, sem pedig a rendőrséget még nem értesítették az esetről” – mondta el Gaál Szabolcs.

A kisfiú a tábortól közel 4 kilométert gyalogolt, mire megtalálta a törzszászlós, aki az édesanyát is értesítette az esetről.

A rendőrség jelenleg vizsgálja, hogy történt-e kiskorú veszélyeztetése a tábor vezetői részéről.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Exit mobile version