Egy kínai nő 17 évvel később találta meg a sikeres középiskolai felvételijéről szóló levelet, amelyet az apja annak idején eltitkolt előle, és emiatt nem tudta folytatni az iskolai tanulmányait – írja a South China Morning Post.
A most 32 éves Wang Yanxia a gyerekkori fotóit válogatta a szülei házában, amikor véletlenül rábukkant az iskola által küldött hivatalos levélre, amelyet korábban nem látott és nem is volt tudomása róla.
A nő – aki minderről a TikTok kínai megfelelőjén, a Douyin nevű videomegosztón számolt be – azt mondta, elborult az agya, amikor meglátta a dokumentumot, mert élete egyik legnagyobb bánata volt, hogy sporttagozatosként nem járhatott álmai iskolájába. Wang ígéretes sportoló és másodosztályú versenyző volt, de mégis fel kell adnia a céljait, és végül gyári munkás lett.
Azt hitte, elutasították
A kilencedik osztály elvégzése után, 2006-ban otthagyta az iskolát. (A kínai oktatási rendszerben a 6 év általános iskolát 3 év „alapfokú” középiskola”, majd 3 év „felsőfokú” középiskola követi. Utóbbit 15-16 évesen kezdik a diákok, és 17-18 éves korukra végzik el az összesen 12 évfolyamot.) Megdöbbenten vette tudomásul a középiskolai felvételijéről szóló értesítőt, mivel 17 éven keresztül azt hitte, hogy elutasították. A levélben az állt, hogy felvették sporttagozatra a kelet-kínai Santung tartományban található Qingzhou 3-as számú középiskolájába.
A videóban a nő kérdőre vonja az apját, aki bevallja, hogy elrejtette a felvételi levelet. Tettét azzal indokolta, hogy nem tudta volna kifizetni a tandíjat. A zavarban lévő férfi azt mondta: „Felesleges lett volna elmondani neked. Nem volt pénzem rá”.
Wang talált egy másik dokumentumot is, amelyből kiderült, hogy családjának 7800 jüant (mostani árfolyamon: 384 ezer forint) kellett volna fizetnie iskolaválasztási költség és tandíj címén. A nő férje, akivel még az iskolában találkozott, azt mondta, hogy párja szülei mindketten mozgássérültek, és kevesebb mint 10 ezer jüan (492 ezer forint) megtakarításuk volt.
Csak tudni szerette volna az igazat
Wang elmondta, hogy tisztában volt a családja nehéz anyagi helyzetével, és nem ragaszkodott volna a továbbtanuláshoz, de „megszakadt a szíve”, hogy apja nem mondta el neki a igazat.
A videót több milliószor játszották le a Douyin nevű platformon, és nagy vihart kavart a netezők körében. A többség átérezte a nőfájdalmát, de volt olyan is, aki megértette az apa helyzetét is.
- „Ha a nő úgy dönt, lemondhat a lehetőségről, de az apja nem foszthatja meg őt a választás jogától. Amit eltitkolt, az nemcsak egy felvételi levél, hanem a jövője is.”
- „Annyira buta. A tanulás szinte az egyetlen út a sikerhez egy átlagember számára. Pályázhatott volna diákoknak járó támogatásra.”
- „Meg tudom értem az apját. Ha tényleg ennyire önző lett volna, akkor ahelyett, hogy megtartotta a felvételi levelet, kidobta volna.”
Mindent a fiúkért
Néhányan azt is megemlítették, hogy Wangnak van egy öccse, és arra célozgattak, hogy a történet egy újabb példája lehet annak a viszonylag elterjedt kínai szokásnak, hogy a fiúgyerekeket előnyben részesítik a lányokkal szemben. A nő nem árulta el, hogy testvére milyen végzetséggel rendelkezik, a témával kapcsolatos hozzászólásokra, kérdésekre pedig nem reagált a posztjánál.
Kínában nem példa nélküli, hogy a fiatal nőket arra kényszerítik a szüleik, hogy fizessék a fiútestvéreik oktatását és megélhetési költségeit. Előfordul, hogy egy nőnek azért kell abbahagynia az iskolát, hogy segítse öccsét, majd miután férjhez ment és családot alapított, anyagilag is támogassa őt.
A világon Kínában van a legkevésbé egyensúlyban a nemek aránya, 100 férfire csupán 89 nő jut. Sok kevésbé iskolázott szülő még mindig előnyben részesíti a fiúgyerekeket, mert úgy gondolják, hogy csak a fiúk vihetik tovább a családi vérvonalat.