„Amikor a gyerekeknek mentünk cipőt venni, a kedvünkért lezárták az egész boltot” – így dolgoznak a leggazdagabbak dadusai

Esvé | 2023. Szeptember 29.
Luxusotthonokban élnek, exkluzív partikon, utazásokon vesznek részt és mindezt meg is mutatják a Tiktok-csatornájukon.

Bár ma már egészen más területen dolgozik, a most 27 éves Ginger Rose Smith 5 évvel ezelőtt még hivatásos dadus volt. Olyan, akit a legesleggazdagabbak foglalkoztattak. TikTok-csatornájára töltött friss videójában most néhány egészen megdöbbentő gondolat erejéig visszatért az eredetileg a Közel-Keletről származó családhoz, akiknél – mint kiderült – egy ismerősén keresztül sikerült állást találnia – dadusként.

A fiatal lány úgy emlékszik, az anya már az állásinterjún alaposan kifaggatta arról, hogyan öltözködik, milyen típusú ruhákat hord, később pedig többpontos listában szedte össze az elvárásait. „Ha jobban belegondoltok, nem teljesen indokolatlan kérdések ezek, hiszen minden bizonnyal számított rá, hogy dadusként sokat látnak majd a gyerekeikkel, épp ezért nem volt mindegy számára, hogyan reprezentálom a családjukat.”

Ginger kitért arra is, hogy a luxusotthonban, ahol a család élt, hatalmas volt a személyzet; vagy egy tucat ember gondoskodott arról napi szinten, hogy a családnak semmire se legyen gondja. „Rajtam kívül még 3 másik dadus is volt a gyerekekkel: két, szintén egyetemista lány, és egy idősebb dada, aki a családdal is lakott, mert ő gondoskodott a legkisebb gyerekről, aki akkor még csecsemő volt.”

„A szülők egyébként meglepően normális, két lábbal a földön álló emberek voltak, mindig, mindenkihez volt egy kedves szavuk. Csak hónapokkal azután, hogy náluk kezdtem dolgozni, derült ki, hogy egyébként az előkelőbbnél is előkelőbbek: az egyik közel-keleti ország királyi családjának tagjai voltak” – meséli Ginger, aki ezt információt még csak nem is munkáltatóitól, hanem a személyzet egy beavatott tagjától tudta meg.

Ginger azt mondja, a családnál töltött idő alatt igen sok alkalma volt, hogy bepillantson a leggazdagabbak életkörülményeibe és mindennapjaiba. 

„Egyik nap elmentünk cipőt venni a gyerekeknek. Bementünk egy Nike-üzletbe, amit az érkezésünkre már teljesen lezártak a vásárlók elől a kedvünkért”

 

– meséli az egykori dadus, majd hozzátette, mégsem ez volt a legemlékezetesebb élménye ennél a családnál. „Egyik hétvégén a két nagyobb gyerekkel és az édesapával látogattunk el a Universal Stúdióba Hollywoodban. Az egy dolog, hogy saját kísérőt kaptunk és sehol sem kellett sorban állnunk, de ha fel akartunk ülni valamire, vagy ki akartunk próbálni valamit, a személyzet gondoskodott arról, hogy csak magunk legyünk. Őrült egy nap volt, az biztos.”

Ginger mindezeken túl kiemelte a neves séfek által prezentált étkezéseket, valamint a drága ajándékokat is, amiket a családtól kapott „csak úgy”.

„Egyik alkalommal én raktam rendet az egyik szobában, az anya pedig felajánlotta, hogy vigyek el onnan nyugodtan bármit, ami csak megtetszik.”

„A nap végén ez is csak egy munka”

A Mumsnet című amerikai oldalon név nélkül nyilatkozó dadus – akitől bármit kérdezhettek a felhasználók – szintén kiemelte az exkluzív munkakörülményeket, de a TikTokon áradozó kollégáival ellentétben azt is hozzátette, bár a körülmények sokszor valóban észvesztőek, a nap végén ez is csak ugyanolyan munka, mint a többi.

Persze, elsőre tök fényűző az egész; a luxusotthonok, az exkluzív partik, a drága holmik, de egy idő után azért rájössz, hogy csilivili körülmények ide vagy oda, még ezeknek az embereknek se különbözik olyan sokban az élete a mienktől, arról már nem is beszélve, hogy a daduskodás elég kemény meló, és mindegy, hogy kinek dolgozol, a nap végén pontosan ugyanolyan alkalmazottjuk leszel, mint a szakács, a takarító, vagy a séf.

A VIPNanny álnevén posztoló dadus beszélt a fizetésről is. Mint mondta, a korábbi – nem VIP – fizetéséhez képest (ami éppen hogy csak több volt az amerikai minimálbérnél), most jóval többet keres, de az igazán nagy könnyebbséget számára az jelenti, hogy se a lakhatásért, se a közlekedésért, se az étkezésért nem kell semmit fizetnie – ezeket mind a család fedezi számára.

„Mivel elsősorban csecsemőkre és totyogókra vigyázok, és a hét napból haton dolgozom, nem igazán jut időm másra a családon kívül. Éjszaka én szoktam kelni a gyerekekhez, így napközben sokszor örülök, hogy élek. Az időbeosztásom miatt nem igazán jut időm kapcsolatokra; ilyen életvitel mellett lehetetlenség ismerkedni is” – vallja be, majd hozzáteszi, néhány év múlva egész biztos szögre akasztja majd a hivatását, nem szeretne ugyanis 60 évesen arra rádöbbenni, hogy luxusélet ide vagy oda, míg ő mások gyerekeire felügyelt, elszaladt mellette az élet.  

Exit mobile version