1,3 milliós gázszámlát kapott egy kisgyerekes család, sokként érte őket

F.C. | 2023. Október 18.
Nem értik az óriási összeget.

Egy kisgyerekes család az éves leolvasást követően horribilis, 1,3 milliós csekket kapott az MVM-től – számolt be a Blikk. Az ifjú házasokat már csak azért is kiakasztotta a számla, mert számításaik szerint benne maradtak az 1729 köbméteres éves fogyasztásban, minden hónapban rendesen fizették az átalányt, a 15 ezer forintot. Mint mondják, a kisbabájuk miatt ugyan nem hagyták kihűlni a lakást, de ezen és a főzésen kívül másra nem használták a gázt, ezért is állnak értetlenül az eset előtt.

Annyi pénze nincsen Amarillának és a férjének, hogy egyben kifizessék a brutális összeget, azonban jobban foglalkoztatja őket, honnan eredhet ez a hatalmas eltérés. A szolgáltató munkatársai hamarosan kimennek hozzájuk, hogy megvizsgálják, szivárog-e valahol a rendszer, valamint azt is megnézik, hogy megfelelően működik-e a gázóra.

„Ha kiderül, hogy minden rendben van, akkor még ezeknek a díját is nekünk kell majd kifizetnünk” – panaszolta a bulvárlapnak  a családfő.

Az MVM-nél azt mondták, nem zárható ki akár a mérő műszaki meghibásodása sem.

Mint arról tavaly novemberben beszámoltunk, brutális gázszámlákat kapott a mélyszegények tanodája: egy hétszázezres és egy egymillió forintos számlát küldött a gázszolgáltató a Berettyóújfaluban és térségében a mélyszegénységben élőket segítő Igazgyöngy Alapítványnak, ahol elképedtek a hatalmas összegek láttán. L. Ritók Nóra, az intézmény vezetője akkor azt nyilatkozta, hogy átszervezéssel próbálják kiküszöbölni a magas rezsiszámlákat, de nem számítottak rá, hogy ilyen magas gázszámlát kapnak már november elején. A szolgáltatónál később azt mondták, hogy sztornózzák a számlákat, mert mint kiderült: tévedésből küldték az 1,7 milliós gázszámlát, valójában 252 ezret kellett volna az alapítványnak fizetni a havi gázfogyasztásuk után.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Exit mobile version