„Apa dolgozik, pénzt keres, anya meg megdöglik” – Hogyan lett Terézanyuból Kovácsné?

„21 évvel ezelőtt jelent meg az Állítsátok meg Terézanyut!, majd 14 évvel ezelőtt a Nesze Neked, Terézanyu!, és most a Kovácsné kivan című könyv – ez így egy trilógia, de persze a Kovácsné is érthető önmagában is. Talán azért fontos az előzmény, mert az előző könyv végén feltűnik egy titokzatos, hosszú hajú fiatalember, aki Indián névre hallgat, és az ő kapcsolatuk Terézanyuval fajul el odáig, hogy a megrögzött szingli Kéki Katából Kovácsné lesz. A Terézanyuban még nem egészen érti ezt az egészet, hogy mire fel kéne elköteleződnie, mert számára a házasság archaikus intézménye elfogadhatatlannak, élhetetlennek tűnik. Innen indulunk” – kezdi történetét Rácz Zsuzsa az új, Kovácsné kivan című könyve kapcsán.

„Apa dolgozik, pénzt keres, anya meg megdöglik”

A könyv a témáján kívül abban is mindenképpen különbözik az Állítsátok meg Terézanyut! könyvtől, hogy itt sokkal kevésbé önéletrajzi ihletésű a főszereplő és a körülötte zajló történések, hanem inkább egy látlelet a mai magyar helyzetről, a nők társadalomban elfoglalt helyéről, a férfi és a nő dolgáról egy házasságban és a gyereknevelésben. Rácz Zsuzsa szerint – és ezt kizárólag kutatásokra alapozva jelenti ki – a magyar társadalom ebben nagyon konzervatív, és a könyvek sikere nagyrészt annak köszönhető, hogy ezt a konzervatív társadalmi normát piszkálja – könnyedén, humorral. Azért is, hogy olyan közös nyelvet teremtsen, amely könnyebbé teszi az erről való beszédet.

„Azt a fajta régi status quót dolgozza fel (latin kifejezés, jelentése „fennálló állapot” – a szerk.), azt a berendezkedést, hogy apa dolgozik, pénzt keres, anya meg megdöglik a három műszakban, amit a munkahelyén, otthon és a gyerekekkel művel. Kovácsné egyértelműen egy ilyen dolgozó anya szempontját mutatja meg” – teszi hozzá a szerző. A Kovácsné kivan könyvben Kéki Kata beadja a derekát, beáll a sorba, „rendes” nő lesz, hiszen mindenki ezt várja el tőle: házasodni és gyereket szülni kell, pláne, hogy a főszereplő pont abban a 37 éves korban van, amire azt mondják a statisztikák, hogy ennyi idősen szülnek mostanában a nők Magyarországon. Nem véletlen az időzítés, ugyanis Kovácsné személyében rengeteg nőt gyúrt össze az író, nemcsak az általánosságban megjelenő sztereotípiákat, hanem konkrét női sorsokat, amiket a Terézanyu pályázaton keresztül osztottak meg vele hús-vér nők ezrei az évek során.

„A Terézanyu pályázat miatt rengeteg nővel vagyok kapcsolatban, így az elmúlt 20 évben már mindenféle történet eljutott hozzám, ami nőkkel megeshet – mondja Zsuzsa. – Nagyon komoly tényanyag van a Kovácsné mögött, ami a Terézanyunál még nem állt rendelkezésemre, akkor inkább ösztönösen tapintottam rá arra, mit éreznek a nők egy adott élethelyzetben. Teljesen más írói élethelyzet volt, hogy akkor még nem volt családom, most meg van két gyerekünk, ezért még fontosabbá vált, hogy ne a saját életünkről írjak.

Szerintem nem beszélünk eleget az anyaság árnyékos oldaláról, nem tudunk nyíltan beszélni róla, mert abban a pillanatban, amint egy gyönyörű pici baba anyukájaként azt mondod, hogy de engem megöl a kialvatlanság, plusz egyfolytában veszekszünk a férjemmel, már el is ítél a környezeted.”

„Ki a felelős azért, hogy a család jól legyen?”

Rácz Zsuzsa szerint nagyon fontos lenne, hogy legalább saját magunkkal és lehetőleg a többi anyával is őszinték legyünk, mert ezzel enyhíthetnénk a nőkre nehezedő nyomást. A gyerekvállalás óriási terhet is jelent minden öröm mellett egy fiatal pár számára, pláne ha nincs segítségük, ami mostanában általános problémává vált. Nincs elérhető nagyszülő, aki besegítene, mert mondjuk vidéken maradtak, mikor a fiatalok felköltöztek Pestre, vagy aktívan dolgoznak, és nincs igazi támogató közeg, ami körülvenné az anyát és apát a gyereknevelésben. Sok pár azzal szembesül, hogy egyszerre kell gondoskodni a gyerekekről és az idős szülőkről, ami olyan nyomást jelent, hogy abba beleroppanhat a házasság is.

„A szülők is öregszenek, támogatni kell őket, miközben ott maradsz egyedül a legsebezhetőbb állapotban, hiszen a kisgyerekes szülőség egy nagyon kiszolgáltatott és magányos műfaj, közben pedig nincs stabil háttérsegítséged. Erről gyakorlatilag nem esik szó – mondja a szerző, hozzátéve, hogy nemcsak egymás előtt, de maguk előtt is szégyellik a szülők, ha nem repesnek a boldogságtól a baba születése után. – Mi otthon szállóigeként használtuk a férjemmel egymásra nézve, hogy meg fogunk dögleni. A tapasztalat és a kutatások is azt igazolják, hogy a családokban szinte mindenért az anya a felelős. Ki a felelős azért, hogy a család jól legyen? Minden feladatért.

Az ebben a tragikus, hogy maguk a nők is így gondolják. Mi magunk is ilyen elvárásokat támasztunk magunk felé, mert kívülről nagyon keményen jön az, hogy te vagy a felelős, ezt pedig a nők teljes egészében magukra húzzák. Ebben szerintem simán tönkremennek. Sok olyan pályázatunk volt az elmúlt évtizedben a Terézanyu pályázaton, amikor erre kérdeztünk rá, hogy te miért dolgozol, te hogy éled meg az anyaságodat, vagy éppen a gyermektelenségedet? Fontos kihangsúlyozni, hogy pont a mi generációnknál kezdődött el, hogy nem vállalunk gyereket, ez vajon miért van? Szerintem azért, mert nem változik az a meggyőződés, hogy az anyának mindent fel kell áldoznia a család oltárán.”

„A magyar nők végzik a legtöbb házimunkát”

Nemcsak a nőknek van nehéz dolga a leosztott szerepekben, a férfiaknak sem jutott túl hálás szerep Zsuzsa szerint azzal, hogy apára hárul az anyagi stressz, mert az egész család gazdasági jólétét nekik kell biztosítani. A társadalmi elvárások szerint persze dolgozzon a nő is – másképp nem is tudna fennmaradni a család –, de a férfinak kell a megfelelő színvonalat hozni anyagilag, mivel még mindig a férfiak keresnek többet a munkahelyeken az azonos pozíciókban. Ez sajnos még a skandináv országokra is igaz, pedig náluk aztán tényleg tesznek az egyenjogúságért a döntéshozók is. A magyar nőkre pedig különösen sok teher hárul az érzelmi munkán kívül is. „Például az EU-ban a magyar nők végzik a legtöbb házimunkát – mondja Zsuzsa  –, és egyébként nem EU-s vonatkozásban is – csak az oroszok vannak nálunk ebben rosszabb helyzetben.

És erről még mindig nem beszélünk nyíltan, maximum a barátnők egymás között néha elmondják, hogy mennyire nehéz.”

Zsuzsa Kopp Mária pszichológus gondolatait osztotta meg velünk, amivel mélyen egyetért a férfiakat érintő stresszel kapcsolatban: „A férfiak sajnálatos korai elhalálozásának hátterében a viszonylagos társadalmi, gazdasági lemaradottság érzése lehet, és ez a férfiak önértékelésében nagyon komoly stresszt okoz. A férfi nem tartja elég értékesnek magát, ha a családját nem tudja megfelelő színvonalon eltartani.

A férfi felelősnek érzi magát a család jólétéért. Korábban az önértékelését az határozta meg, hogy jól focizott, meg tudta szerelni a vízcsapot, nem az, hogy mennyi pénzt visz haza, milyen autója van, mekkora a háza. Ha meg akarjuk védeni a férfiakat, a lánygyerekeknek, feleségeknek, anyáknak ne az legyen az elvárásuk, hogy anyagilag legyen sikeres egy férfi, ne mondogassák állandóan, hogy bezzeg a szomszédoknak milyen jól megy, hanem más értékeket, a kedvességet, az ügyességet, a jó családi kapcsolatokat tartsák fontosnak.” (Részlet egy Kopp Mária-interjúból)

„Egy férfi az papucs, ha besegít”

Ha pedig a férfiak oda akarják tenni magukat, egyenrangú félként gondoskodnának a gyerekeikről, akkor jó eséllyel nevetségessé teszi őket a környezet. Rácz Zsuzsa felhozza példának az egyik politikus kispapát, aki megjelent a babájával nyilvánosan úgy, hogy magára kötötte, és emiatt a médiában meghurcolták. Ez az eset az író szerint mindent elmond arról, hogy Magyarországon mi az elvárás a férfiak felé. „Egy férfi az papucs, ha besegít a társadalom szerint. A könyvben Kata is eljut odáig, amikor ordítva közli a szülőtársával, hogy azért, mert én puncival születtem, nem jelenti azt, hogy én alkalmas vagyok arra, hogy éjjel-nappal mosogassak, gyereket ringassak, szoptassak…

Fontos azonban megemlíteni azt is, hogy a könyv még véletlenül sem férfiellenes, és pont annyira empatikusan beszél a férfiak nehézségeiről is, mint a nőkéről, tabukat döntöget mindkét nemnél, emberközelivé teszi azokat a témákat, melyekről sem az anyák, sem az apák nem mernek beszélni. Nem keres hibást, nem keres felelőst, csak szembesít azzal, amit sokszor magunknak sem vallunk be, és teszi ezt verhetetlen humorral.

„A jelenlegi társadalmi berendezkedés megöl mindenkit, de csak együtt tudunk rajta változtatni – teszi hozzá Zsuzsa. – Például apának nem segítenie kell, hanem együtt vállaltuk a gyereket, és ez folyamatos egyeztetést, újratárgyalást igényel a mindennapokban, hiszen egy mintát kell megváltoztatnunk, ami több ezer éve működik.

Rettenetesen fárasztó szerep. Csak nézz körül, hogy 20 év gyereknevelés, gyerekgondozás, családmenedzsment után milyen állapotban vannak a nők? Nagyon kell kapaszkodni, hogy egyben maradj. És arról sem beszélünk, hogy hány műszakot viszel hosszú éveken át? Hogy fáj, hogy sose csináljuk azt, amit szeretnénk, de ezt már meg sem merjük említeni, mert akkor önzők vagyunk. Pedig lehet, hogy nem szeretsz porszívózni és ruhákat hajtogatni, de ha ezt kimondod, akkor rossz anya vagy. Én imádom a gyerekeimet, de nagyon jól tudják, hogy amikor anya bemegy a konyhába és elkezd szentségelni, akkor pizzát fogunk nemsokára rendelni, mert ennek az lesz a vége, hogy anya oda fog mindent égetni, és közben csúnyán fog káromkodni. Mert utálok főzni, a férjem sokkal jobb benne, mint én.

Úgy mondanám, hogy elég jó anya vagyok attól még, hogy utálom a házimunkát, mert elveszi a saját énidőmet, és ezt ki is merem mondani. Úgy írtam meg ezt a könyvet is, hogy az utolsó négy hónapban, amikor már hajrázni kellett, hogy elköltöztünk egy kis albérletbe, hogy ki tudjam iktatni az életemből a házimunkát arra az időre. A házimunka helyére fért be az, hogy én naponta 12 órát üljek a gép előtt és írjam a könyvet.”

„Nem velem van a baj”

Rácz Zsuzsa szerint van esélye a következő generációnak, hogy nagyobb változást elérjen ezekben a régen leosztott szerepekben, de legalábbis reménykedik benne, hiszen neki is már 16 éves a nagylánya, akinek könnyebb életet kívánna nőként. Egyelőre úgy tűnik, hogy a mostani tizenévesek tudatosabban kezelik a szerepeiket, és már nem fogják magukra húzni a régi társadalmi elvárásokat a női léttel, az anyasággal kapcsolatban sem. „Nekik már nem kell magyarázni, hogy apa nem besegít, hanem együttműködik, ezen már túl vannak – mondja Zsuzsa. – Nem egy olyan tanítványom van, aki kőkeményen elhatározta annyi idős korában, mint most az én lányom, hogy nem fog magyar férfihoz feleségül menni, mert ezt a szívást nem akarja. Nem akarja magyarázni, hogy de drágám, te is magadra tudod kötni a gyereket és közös a felelősségünk. Itthon ez még erősebben jelen van, mint külföldön.”

Ahogy a Terézanyutól, úgy Kovácsnétól is azt a megnyugtató érzést kapjuk meg a könyvben, hogy nem vagyunk egyedül, és nem kell szupertökéletes anyának lenni, elég, ha elég jó anyák vagyunk. És azt is megkapjuk, hogy könnyesre röhögjük magunkat a saját nyomorunkon, miközben érezzük, hogy ezek szerint ez másokkal is megtörténik. Talán ez a legfontosabb anyaként, hogy közösséget vállaljunk egymással, így talán sikerül együtt változtatni a félresikerült társadalmi berendezkedésen.

Ezt olvastad már?

Terézanyu-pályázat: “Nem anyák napi köszöntőket várunk”

Ez is érdekelhet Megnézem