6 szívet melengető történet, amit hallanod kell

nlc | 2024. Január 22.
Igazi lélekemelő történeteket hoztunk, amiktől biztosan jobb kedvre derülsz.

Az emberi jóságról szóló történeteket egyszerűen sosem unjuk meg. Lehetnek picit viccesebbek, bűbájosak, vagy nosztalgikusak – mindegy. Mindegyik képes mosolyt csalni az arcunkra, némelyiktől pedig a tekintetünk is bepárásodik. Ilyen sztorikat hoztunk most neked a Reddit legfelemelőbb részeiből.

Gyerekkori álom

„Anyukám mindig is vágyott egy moncsicsi babára. Kiskorában mindegyik barátnőjének volt, csak neki nem. Mindig könyörgött a rokonoknak, hogy hozzanak neki, ha külföldön járnak. Soha senki nem hozott neki. 2 éve utána néztem és megrendeltem neki egyet. Gyereket nem láttam még úgy örülni ajándéknak. Több mint 30 évig vágyott rá, végül a saját gyerekétől kapta meg. Tavaly is kapott egyet, idénre is meg van rendelve a következő. Mindent megért, mikor elkezdett azon a karácsonyon ugrálni, ölelgetni. Több órán keresztül hurcolta a lakásban, le se tette. ❤️” (via)

Ismeretlen jóakaró

„Kint voltam kiküldetésen Seattle-ben pár éve. Szállodában laktam, volt ott pár kolléga is. Egyik este munka után sörözgetünk a szálloda halljában. Este 10 óra felé közeledve lassan mindenki felment a szobájába, én még gondoltam, maradok még egy sörre. Átülök az asztaloktól közvetlenül a pulthoz, épp van egy hely. Valami idősebb fazon ül mellettem, öltönyben, olyan 60 éves lehetett. Kikérek egy IPA sört… A bárpult is lassan zár, elkezdem iszogatni a sört.

Megszólítom a mellettem ülő urat, és valami szuper felszínes beszélgetés veszi kezdetét, úgy 3-4 percig. Elmondom, hogy Magyarországról jöttem, itt állandóan esik az eső, ő Kaliforniából jött, üzleti úton van. Mondom, jó, hogy itt nincs parlagfű, mert allergiás vagyok rá. Erre érdeklődővé válik és elmondja, hogy a felesége is allergiás rá. Hirtelen felém fordul, rám néz, azt mondja, jó srác vagyok és a pult alatt átnyújt 450 dollárt, hogy tessék, itt van, vegyem el. Hogy micsoda!? Mutatom, hogy nem, nem, köszi. Erősködik, hogy vegyem el. Vállat vontam, eltettem a pénzt. Ezután fizetett és távozott. Másnap kérdeztem a bárpultos lánytól, hogy ez mennyire megszokott itt? Mondja, semennyire. Elgondolkodik, rám néz, majd felnevet: »Üdv Seattle-ben!«.” (via)

Megszeretett születésnap

„Pár napja volt a születésnapom, és nem akarok nagyon mélyen belemenni, de eddig utáltam – mármint a születésnapomat. Sose felejtem el, amikor feleségemmel épphogy elkezdtünk járni, a születésnapomon nem volt se hacacáré, se készülődés, ugyanolyan unalmas péntek délután volt, mint a többi.

Talán a családtól megkaptam, hogy amúgy boldog szülinapot, de ennyi. Aztán átjött látogatóba az – akkor még – barátnőm, és mondtam, hogy menjünk el sétálni. Elvittem cukrászdába, kértem két tortaszeletet, és egy gyertyát, és kint a cukrászda teraszán kettesben ünnepeltünk. Ő szégyellte magát, mert eszébe kellett volna, hogy jusson, de épp akkor jöttünk össze, nem vártam el tőle. A családtól már inkább, de hát mindig ez volt, már megszoktam. Azóta mindig készült valamivel, de nem tudtam neki sose úgy őszintén örülni, értékeltem, meg örültem neki kívülről, de mélyen belül mindig ott volt az a tüske.

Ugorjunk a jelenre. Kétéves kislányom annyira be volt zsongva »apa szülinapjától«, hogy előtte lévő napokon aludni se bírt. Mindig mondogatta, hogy »Most már apa szülinapja van?«, meg amikor anya épp nem volt a szobában, odasúgta, hogy »Apa, gyere, megmutatom a titkot!«, és mutatta hova dugták el az ajándékomat, meg a gyertyákat a tortához. A születésnapomon pedig össze-vissza szorítgatott, puszilgatott, együtt fújtuk el a gyertyát, és boldog volt, hogy felköszönthet.

Ilyenkor a volt munkatársam jut eszembe, amikor ez feljött szóba még a kislányom születése előtt, hogy »Jobb, ha összeszeded magad, mert egy kislánynak apa szülinapja lesz az év egyik legfontosabb napja«. Hát nem tévedett – és ez őszintén jólesik. :)” (via)

Fotó: Choreograph/Getty Images

A nagypapák igazi hősök

„Nagypapám nagyon sok nyelven tudott, és baromi jó memóriája volt, illetve tök jól furulyázott. Nagyon szerettem hallgatni, egy nyitott, kedves kis 80+-os bácsi volt, utazgatott, sokat nevetett, dacára annak, hogy a felesége (vagyis a mamám) 36 évesen lebénult és teljesen mozgás- és beszédképtelenné vált. Papa 40 éven keresztül ápolta munka mellett, annyira csodálom ezért. Nagyon hiányzik az öreg.” (via)

Nem mi sírunk, te sírsz

„A kislányom szinte mindennap megdicsér valamiért, de teljesen random és hihetetlen természetességgel. Hajszárítás után: »nagyon szép vagy, szép lett a hajad, anya, ügyes vagy«. Reggel, mikor felöltözöm: »nagyon csinos vagy/nagyon elegáns vagy«. Vagy csak úgy: »te vagy a legjobb anya a világon«. Vagy például tegnap, amikor érte mentem és mondtam neki, hogy hiányoztál: »köszönöm, nagyon jól esik, hogy ezt mondtad«. 6 éves. Nekem ezek a zsigerből jövő, őszinte megnyilvánulások a legszebbek. Különösen jól esik a kedveskedés, mert egyrészt ebben a korban még ez őszinte, másrészt egyedül nevelem, ritkán kapok bókokat.” (via)

Egy gyűrű mind felett?

„17 éve vagyunk házasok a feleségemmel. Még mindig megőrülünk egymásért, ő életem szerelme, legjobb barátom, bizalmasom és a bűntársam. Nagyjából 2 évvel ezelőtt elkezdtek fájni az ízületei, gyakran bedagad a keze, a csuklója és a bokája – kiderült, hogy reumás ízületi gyulladása van. Kap kezelést, szóval nincsen semmi probléma, de azért arra figyelmeztették, hogy ne aludjon a jegygyűrűjében.

Egy hónappal ezelőtt mégis rajta maradt éjszakára, mégpedig a legrosszabbkor. Az időjárás szörnyű volt, szinte óránként változott, a feleségem pedig arra ébredt, hogy az apró, vékony ujjai virsliméretűre dagadtak. Rohantunk az orvoshoz, ahol le kellett vágni róla a gyűrűt. Azt a gyűrűt, amit egyedileg készítettek Írországban, és aminek a külsejét kelta írás díszítette. Vagyis lehetetlen lett volna megjavítani. Főleg, mert kézzel készítették… 17 évvel ezelőtt. A feleségem vigasztalhatatlan volt, de biztosítottam róla, hogy megoldjuk, és hogy nem is olyan nagy probléma ez. De láttam rajta, hogy neki az.

Sherlock Holmes-módba kapcsoltam, és megtaláltam a gyűrű készítőjét. Aki több mint egy évtizede bezárta a boltot a kora miatt. Tovább kutakodtam, és megtaláltam a személyes Facebook-oldalát. Írtam neki, amire három héttel később meg is jött a válasz. Az ékszerész lánya volt, aki elmondta, hogy az édesapja fél éve elhunyt. Részvétet nyilvánítottam, s mikor a nő megkérdezte, hogy miért kerestem az apját, elmeséltem neki az egész történetet.

Néhány héttel később a saját oldaláról írt rám azzal, hogy szerinte megtalálta az apja rajzait, a méreteket és minden adatot a gyűrűről – nekem csak meg kellett erősítenem. Elkérte a címünket, és pár napja arra ébredtem, hogy a nő elküldte az új gyűrűt. Megkérte a bátyját – aki átvette az ékszerész üzletet az édesapjuktól –, hogy készítse el újra a jegygyűrűinket az eredeti méretükben, illetve kettőt két nagyobb méretben. Elmondta, hogy azért készített nekem is új gyűrűt, mert nem lenne fair a feleségemmel szemben, ha csak ő nem hordhatná a régi ékszerét. Nem engedte, hogy kifizessem. Azt mondta, neki az elég, hogy életben tarthatja az édesapja munkásságát és szellemiségét.” (via)

Exit mobile version