Azt hitte, hogy egy fizikus professzorral randizik, miközben a “magyar keresztapával” kávézott. Fiától tudta meg, hogy az egykori gengszter, Tasnádi Péter ül vele szemben, de ahogy meséli, egy pillanatig sem félt. Először beszélt az exmaffiafőnökhöz fűződő kapcsolatáról a 29 évvel fiatalabb Adrienn, Tasnádi Péter 7. felesége.
“Amikor megismertem a Pétert, akkor nem tudtam, hogy ő kicsoda. Az történt, hogy 2019-ben szólt a fiam, hogy meghalt a Luca néni. A Luca néni a Péter felesége volt, és nekem Egerben ő volt a szomszédom. (…) Mondtam a fiamnak, hogy derítse ki, mikor temetik, és a fiam adott egy elérhetőséget, hogy ő a Luca néni férje. (…) Igazából nem tudtam, hogy kivel beszélgetek. (…) Izraelbe elég sokat jártam, és kérdeztem a Pétertől, hogy szeretne-e onnan valamit. Héber könyvek kellettek neki. Hoztam neki, és találkoztunk, hogy odaadjam neki azokat. Ekkor találkoztunk először. Néztem a Pétert, hogy nekem olyan ismerős valahonnan. (…) Eszembe jutott, és mondtam neki: Professzor úr, az ön könyveiből tanultam a vektorszámítást! (…) Meg voltam róla győződve, hogy a Tasnádi professzorral beszélgetek, aki a fizikakönyveket írta, de a Péter nem mondta, hogy nem ő az” – mesélte nevetve a Tények Plusznak adott exkluzív interjúban Tasnádi Adrienn, akit végül a fia világosított fel, hogy ez a Tasnádi Péter, nem az a Tasnádi Péter, ő egész más dolgokkal foglalkozik.
“Engem nem foglalkoztat, hogy ki kicsoda vagy, hogy ki mit csinált, mert ez nem tartozik rám. Én úgy vagyok az emberekkel, hogy azt veszem figyelembe, hogy velem milyen. Amennyiben velem normális, akkor engem egyáltalán nem érdekel, hogy ő mit csinált” – vallotta be az Asperger-szindrómás asszony, akiben emiatt nem alakult ki félelemérzet. “Ezért van az, hogy nagyon sok esetben nem tudom felmérni a következményeket” – tette hozzá Adrienn, aki egyszerre több dologgal is foglalkozik: egy, könyvkiadással foglalkozó kft.-je van, rendszergazdaként és szoftvertesztelőként is dolgozik, jelenleg egy grafikus-tanfolyamot végez, mellette pedig rendezvényeket is szervez.
Van egy 20 éves fia, Bazsi, akit Tasnádi Péter a saját fiaként nevel. Adrienn tavaly ment hozzá a 74 éves “magyar keresztapához”.