Dolgok, amiket a gyerekorvos sosem engedne a saját gyerekének a szünetben

Esvé | 2024. Július 01.
Legyen bármilyen meglepő, a tiltólistán - amelyet három, sürgősségi osztályon dolgozó gyerekorvos állított össze - rajta van a trambulin és az autó első ülése is.

Miközben tisztában vagyunk vele, hogy balesetek időről-időre történnek, még a legnagyobb odafigyelés és a legjobb szándék ellenére is, el kell ismernünk, hogy vannak elfoglaltságok, amik finoman szólva is veszélyesebbek, mint mások. A Today.com amerikai híroldal most sürgősségi osztályon dolgozó gyerekorvosokat kérdezett meg arról, mik azok a nyári szünidős tevékenységek, amiket a saját gyerekeiknek soha nem engedélyeznének, még felügyelettel sem.

Elől utazni az autóban

Dr. Brent Kaziny a texasi gyermekkórház sürgősségi részlegének az igazgatója a lapnak őszintén elárulta, nem érdekli, milyen szívet tépően rimánkodnak neki a gyerekei, egyiknek sem engedi, hogy előre üljenek az autóban. „Majd ha betöltötték a 13. életévüket, addig viszont egész biztosan nem” – mondja a szakember, aki a döntését azzal a statisztikával magyarázza, hogy az Egyesült Államokban a vétlen sérülések és halálesetek okozó egészen egyértelműen az autóbalesetek.

„Nagyon fontos, hogy a gyerekek mindig a koruknak és a súlyuknak megfelelő biztonsági gyerekülésekben kapjanak helyet – az autó hátsó felében” – mondja a szakember, majd hozzátette, a szülők felelőssége, hogy az előírásokat ne csak újszülöttek és totyogók esetében, hanem kiskamaszoknál is betartsák és betartassák.

Hiába vannak már az utas oldalán is légzsákok, ezek zömében még veszélyesek is a gyerekekre: mivel a légzsákok nem gyerekekre lettek méretezve, működés közben bordatöréseket, átszúrt tüdőt és fej-, nyak-, valamint gerincsérüléseket is okozhatnak

– ezt pedig már dr. Katie Lockwood, a philadelphiai gyerekkórház sürgősségi osztályvezetője mondja, akinél szintén kizárt dolog, hogy a gyerekei idő előtt előre ülhessenek.

Ugrálóvárak és trambulinok

Miközben a trambulin manapság a kertek egyik legnépszerűbb tartozéka, a szakemberek szerint több a hátránya, mint az előnye és komoly sérülésveszélyt hordoz magában. Dr. Ee Tay, a New York-i Hassenfeld Gyerekkorház sürgősségi specialistája bevallja, soha, semmilyen körülmények között nem engedné a gyerekeit nyilvános trambulinparkba, vagy ugrálóvárakba.

„Túl sok olyan csonttörést és más, ortopéd sérülést látunk el nap, mint nap, ami ilyen helyeken történik” – magyarázza a szakember, majd hozzáteszi, a felügyelet teljes hiánya, valamint a gyerekek nagy száma csak növeli az esések és a komoly ütközések veszélyét. 

Az, hogy egy gyerek milyen súlyos sérüléseket szerezhet ugrálás közben, függ a gyerek súlyától, attól, milyen nagyot és milyen magasra tud ugrani, hogy hány gyerek van még mellette…

– mondja Ee, majd hozzáteszi, a trambulinbalesetes gyerek nagy részét ficamokkal, törésekkel és gerincsérülésekkel szállítják be hozzájuk.

Úszás felügyelet nélkül

Dr. Katie Lockwood szerint nem csak az autóbalesetek miatti súlyos sérülések, de a vízbefulladás is túlságosan előkelő helyen szerepel azon a listán, ami a legsúlyosabban veszélyezteti a nyári szünetelő gyerekeket.

Az 1 és 4 éves gyerekek között a fulladás a vezető halál ok Amerikában

– mondja szomorúan a gyerekorvos, majd hozzáteszi, még azoknak a szülőknek sem szabad felügyelet nélkül úszni engedniük a gyerekeiket, akik idejében megtanították őket úszni.

„Az idősebb és már tapasztalt úszónak számító gyerekek hajlamosak elbízni magukat és felesleges kockázatokat vállalni” – figyelmeztet a szakember, majd hozzáteszi, ő maga az úszás mellett arra tanítja a gyerekeit, hogy mindig figyeljenek rá, hogy legyen a közelükben egy felnőtt is.

Bukósisak nélkül biciklizni, rollerezni, gördeszkázni

„Akármivel menjenek is, a gyerekeimnek mindig kötelező bukósisakot viselniük; és mindegy, hogy éppen bicikliről, gördeszkáról, rollerről vagy görkoriról van szó, a fejüket védeniük kell és punktum” – jelenti ki Katie Lockwood, aki a szigorát azzal magyarázza, hogy a gyerekeknek meglehetősen sokáig aránytalanul nagy marad a fejük a testük többi méretéhez képest: „Eséskor pontosan emiatt többször ütik meg a fejüket, mint egy felnőtt.”

A New York-i gyerekorvos egyetért philadelphiai kollégájával. Mint mondja:

Még mindig túl sok olyan sérülést látunk a sürgősségi osztályon, ami egy egyszerű sisakkal elkerülhető lett volna.

Exit mobile version