Szándékosan öntött tűzforró kávét egy idegen a 9 hónapos baba nyakába

Esvé | 2024. Szeptember 03.
A kisfiú anyukájának az eset óta pánikrohamai vannak. A brisbane-i rendőrség nem találja az elkövetőt.

„Kínzás, amin a kisfiamnak keresztül kell most mennie” – idézi a Guardian című brit lap azt az ausztrál édesanyát, aki augusztus végén minden szülő rémálmát élte át. Az asszony közvetlenül az eset után azt nyilatkozta, 9 hónapos kisfiával, barátnőjével és az ő gyermekével egy kellemes téli délelőttöt töltöttek a brisbane-i Hanlon Parkban.

Csak üldögéltünk a gyerekekkel és közben beszélgettünk

– idézte még fel.

A neve elhallgatását kérő nő barátnője a rendőrségnek azt nyilatkozta, a parkban üldögéltek a gyerekeikkel, mikor egy meglehetősen furcsa külsejű férfi a barátnője mögé lopózott.

Mielőtt bármit is szólhattunk volna, a férfi egy termosznyi tűzforró kávét öntött a barátnőm fiának a fejére, majd hanyatt-homlok elmenekült

– mesélte a nő, aki váltig állította a hatóságoknak, hogy a támadást a világon semmivel sem provokálták.

Szándékosan öntött tűzforró kávét egy idegen a 9 hónapos baba nyakába (Fotó: news.com.au)

„A gyerekem nem ezt érdemli”

 Az édesanya és gyermeke kétségbeesett üvöltését szerencsére többen is meghallották; köztük egy szabadnapos ápolónő, aki ráadásul a park közelében lakott. „Ő segített ellátni a barátnőm kisfiát. Még azt is megengedte, hogy bevigyük az otthonába, és ott gyorsan hideg víz alá állítsuk a kisfiút, hogy csillapítsuk a fájdalmait, míg kiérkeznek a mentők” – mesélte a barátnő, aki aznap megpróbált a tettes után szaladni, de nem érte utol és az eset óta érthetően szorongva merészkedik csak ki az utcára.

Nem tehetek róla, egyfolytában az jár a fejemben, hogy ezúttal az én gyerekemmel csinál majd valamit ez az a beteg elme.

A kisfiú édesanyja a news.com.au cikke szerint azt nyilatkozta, a még ismeretlen férfi, akit mindezidáig hiába próbáltak kézre keríteni a brisbane-i hatóságok, szándékosan kínozta meg gyermekét. „Őszintén ki képes ilyesmire? A kisfiam mindössze 9 hónapos. Nem ezt érdemli. Sőt, őszintén ezt senki sem érdemli meg” – mondta, majd hozzátette, fiának főleg a nyakán és a mellkasán lettek súlyos, másodfokú égési sérülései, amelynek hegei a gondos kezelések ellenére is megmaradhatnak majd.

Mostanra túl van a harmadik műtétjén is és szerencsére sokkal jobban reagál a beavatkozásokra, mint azt előzetesen gondolták volna az orvosok. Dacára annak, hogy az egész testét kötés borítja, jó a kedve és már újra rosszalkodik is.

Forró kávét öntött egy ismeretln egy kisbabára Ausztráliában – Fotó: Tiktok

35 éve vagyok rendőr, de ilyet még nem láttam

Az üggyel kapcsolatban megszólalt Paul Dalton is, a nyomozó, aki a támadás ügyét igyekszik felgöngyölíteni. A rendőr elmondta, 35 éves pályafutása alatt látott már cifra dolgokat, de ilyesmit, mint amilyen ez a támadás volt egy 9 hónapos baba ellen, még soha. Az ausztrál sajtónak hozzátette, a nyomozás szempontjából kulcsfontosságú, hogy kézre kerítsék a férfit, akit a park biztonsági kamerái rögzítettek, és aki szemmel láthatóan feldúltan és futva távozott a parkból.

„Hogy mihamarabb a tettes nyomára akadhassunk, múlt szerdán nyilvánosságra hoztuk a menekülő férfiről készült fotókat, abban bízva, hogy valaki felismeri” – árulta el Paul Dalton, majd hozzátette, reméli, mihamarabb le tudják majd zárni a felkavaró és érthetetlen ügyet.

Exit mobile version