Vállalnád most a mellnagyobbítást?

Tavaly decemberben körülbelül 4500 magyar nő kezdhette keresgélni a mellimplantátumáról szóló papírokat, vagy hívta fel aggódva a plasztikai sebészét – akkor látott ugyanis napvilágot, hogy komoly gond van az egyik francia cég által gyártott implantátumokkal, amelyeket korábban Magyarországon is használtak. A PIP néven ismertté vált implantátumokat (a gyártó cég neve után, Poly Implant Prothčse) nem megfelelő tisztaságú anyaggal, hanem ipari szilikonnal töltötték meg, ráadásul a beültetett implantátumok sok esetben szivárogni kezdtek.

Bár az orvosi ajánlások nem szólnak kötelező cseréről, csak rendszeres kontrollról, a legtöbben valószínűleg szabadulni akarnak az implantátumuktól, amelyekre korábban talán évekig gyűjtöttek. Villányi-Kincses Veronika beszélgetésünk idején lábadozott abból a műtétből, amelynek során kicserélték mindkét oldalon szivárgó PIP implantátumait. „Nagyon gyakorlatias típus vagyok. Azt hiszem, hogy a környezetem sokkal jobban sajnált és aggódott értem, mint amennyire én izgultam magamért.”
Ő 2007-ben, 27 évesen döntötte el, hogy plasztikai sebészhez fordul. Elégedetlen volt a mellei formájával és méretével, zavarta, hogy már nem néznek ki úgy, mint korábban. „Ez abszolút hiúsági kérdés volt, esküvő és nászút előtt álltam, szerettem volna megint olyan szépnek érezni magam, mint korábban.” Mivel néhány barátnője már túlesett ezen a műtéten, rájuk hallgatva választott orvost. „Tetszettek a korábbi munkái, és ami még fontosabb, szimpatikus volt, megbíztam benne” – meséli. Az implantátumokkal kapcsolatban megbeszélték, hogy milyen anyagú és formájú szilikonbetéteket használnak, de arról nem esett szó, hogy ennél van-e drágább vagy olcsóbb megoldás. Veronika szerint az orvos eldöntötte, hogy milyen implantátumot használ, ő pedig elfogadta ezt a döntést. A műtét rendben lezajlott, csak az utána következő első éjszaka erős derék- és gerincfájdalmát viselte nehezen.

Együtt sírni, együtt nevetni

Néhány évvel később, 2010-ben hallott először arról, hogy felfüggesztették a PIP implantátumok használatát. „Tudtam, hogy nekem is ilyen szilikonbetéteim vannak, a férjem is nagyon aggódott, ezért felhívtam az orvost. Akkor még azt mondta, hogy ne aggódjak, nem lesz semmi baj.” A hírek azonban folyamatosan érkeztek a PIP implantátumok veszélyeiről, ezért idén újra megkereste az orvost. Ekkor már csak egy hónappal később tudott időpontot kapni, annyian jelentkeztek be ugyanilyen okból. „Ultrahangra küldött, ahol kiderült, hogy mindkét betét szivárog. Továbbra sem voltak tüneteim, csak annyi, hogy a köldököm fölött a bőröm irritált lett, erősen viszketett. Erre azt mondták, hogy lehet az implantátumtól, de az is elképzelhető, hogy pszichés alapú. Megijedtem persze, de azért nem rettegtem végig a következő heteket, jártam dolgozni, éltem az életem tovább.”
Az implantátumok cseréjére végül egy hónappal később került sor – azért kellett megint várnia, mert az orvos a sok csere miatt teljesen be volt táblázva. Veronika egyébként nem hibáztatja őt, szerinte kizárólag a gyártó cég a hibás. „Lehet, hogy az orvos is hibázott, amikor ezt az implantátumot választotta, de én nem gondolom, hogy nyerészkedett volna rajtam. Szerintem ő sem tudta, hogy mi van ezekben a termékekben, jóhiszeműen járt el.” Az újabb műtét munkaköltségét az orvos állta, Veronikának az új implantátumokért és az altatásért kellett fizetnie, ami így is több százezer forintot tett ki. „Az orvos azt mondta, hogy együtt sírunk, együtt nevetünk. Szerintem ő is sokat tanult ebből az egészből.” Éppen ezért eszébe sem jut, hogy beperelje a sebészt, a gyártó cég elleni pernek pedig azért nem látta értelmét, mert már csődbe mentek. Sőt Veronika még ma is vállalkozna a műtétre. „Nyilván óriási megkönnyebbülés túl lenni rajta, de így sem bántam meg semmit. A műtét óta sokkal arányosabbnak látom a testemet. Senkit nem beszélnék le, de nem is biztatnék erre. Az viszont nagyon fontos, hogy ne valaki más kedvéért, hanem saját magunkért vállalkozzunk plasztikai műtétre” – mondja.

Szabadulni tőlük?

„Az utóbbi időszakban már nem alkalmaztam ezt a típust, de a maga idejében korszerű, jó minőségű terméknek számított. Több páciensemnél is használtam PIP implantátumot” – mondja dr. László Zsolt plasztikai sebész szakorvos. A botrány kirobbanása után az érintett páciensek több mint felét vizsgálta meg újra, vagy azért, mert jelentkeztek nála, vagy mert ők kutatták fel a nőket. Vannak, akiket még nem tudtak utolérni, de olyanok is akadtak, akik egyáltalán nem hallottak az ügyről. Páciensei jelentős részénél már eltávolította a hibás implantátumokat. „Akiknél kiszakadt vagy szivárgott a PIP implantátum, a legújabb hazai és nemzetközi előírások értelmében csak a régi betét eltávolítása után 3-6 hónap múlva ajánlatos betenni az új betéteket, különben nagyobb az esély a szövődményekre. Azoknak is javaslom a műtétet, akiknek nem szivárognak az ilyen típusú implantátumaik. Szabaduljanak meg tőlük, hiszen ha kiszakadnak, hosszabb procedúra vár rájuk.” Veronika orvosához hasonlóan dr. László Zsolt is kedvezménnyel dolgozik ezekben az esetekben, ez egyébként a szakmai szervezet ajánlása is. Tapasztalatai szerint a botrány hatására érezhetően csökkent a mellplasztika iránti érdeklődés, és a bizalom csak mostanában kezd helyreállni. „Ötvenéves az eljárás, és eddig még nem volt ilyen szintű botrány körülötte Európában, így érthető a gyanakvás. A páciensek körülbelül fele körültekintőbbé vált, többet kérdez, jobban utána akar járni a műtét körülményeinek. Teljesen kizárni sajnos nem tudjuk sem az újabb csalók megjelenését, sem a szövődmények lehetőségét. Mindenkinek joga van a tényeket mérlegelve eldönteni, hogy mit tesz a testével, mi éri meg neki.”

Aki nem hátrált meg

Mónika azok közé tartozik, akik egy pillanatra elbizonytalanodtak a botrány miatt, végül azonban a szépülni vágyás legyőzte a félelmet: fél éve kapott szilikonmelleket. „Rég eldöntöttem, hogy megműttettem magam, de amikor ez az ügy kirobbant, elbizonytalanodtam. Ráadásul voltak családtagjaim, barátaim, akik mindenáron le akartak beszélni. Ők korábban is a műtét ellen érveltek, az ügy után pedig volt olyan ismerősöm, aki egyenesen azt mondta, hogy most már csak az idióták plasztikáztatják magukat.” Mónika azonban másként döntött. „Elolvastam egy csomó cikket, több orvossal beszéltem, és több olyan nővel is, akin már végeztek ilyen műtétet. A döntő érv végül az volt, hogy találtam egy olyan orvost, akiben száz százalékig megbíztam. Még csak 29 éves vagyok, nem akarom szégyellni a testem. Nem akarok úgy élni, hogy csak push-up melltartókban nézek ki valahogy. A férjem sosem mondta, hogy műttessem meg magam, de amikor megtudta, hogy ezen gondolkodom, nagyon megörült. Ebből derült ki számomra, hogy már neki sem tetszik annyira a testem, mint korábban, a fiam születése és a szoptatás előtt.” Mégis azt állítja, hogy ez elsősorban róla szólt. „Már a gyerekvállalás előtt elhatároztam, hogy belőlem nem lesz elhízott, mackónadrágos anyuka. Aztán kénytelen voltam szembesülni azzal, hogy a testem többi részén tudok alakítani az edzőteremben, de a melleimen semmilyen kozmetikai kezelés vagy sport nem segít. Tisztában voltam azzal, hogy egy műtét kockázattal jár, de más megoldást nem láttam.” Úgy érzi, minden szempontból azt kapta, amit várt, és ma is vállalkozna a műtétre. A beültetést követő „néhány pokoli napon” kívül nem érzett fájdalmat, és az eredménnyel is elégedett. „Két héttel utána már dolgoztam. A látvány pedig annyira természetes lett, hogy volt, aki nem is vette észre a változást. Igaz, hogy eleve nem nagy melleket akartam, csak olyat, amilyen régen volt.” De nemcsak emiatt tartja szerencsésnek magát: szerinte pár évvel ezelőtt még sokkal kevesebb információ birtokában döntöttek a nők a műtétről. Őt azonban idén operálták, amikor – főleg a botrány hatására – már mindenki körültekintőbben jár el.

Rossz döntés

Ugyanakkor bőven találni példát az elégedetlen páciensekre is, és nem is kell hozzá PIP-botrány. „Ha a mai eszemmel dönthetnék, biztosan nem vállalkoznék plasztikai műtétre” – állítja a 33 éves Fruzsina, akit kétszer műtöttek, egyszer 2005-ben, majd miután az eredmény nem olyan lett, mint

amilyet vártak, 2006-ban újra. „Évek óta együtt élek a fájdalommal. Néha pár hétre, esetleg egy-két hónapra elmúlik, aztán újra elkezd fájni az egyik mellem” – meséli. Több orvost is felkeresett emiatt, kivizsgáltatta magát, de nem találtak semmit. „Megállapították, hogy nem vagyok rákos, ami hatalmas megkönnyebbülés volt, de azt nem tudták megmondani, hogy mi okozza a fájdalmat. Az orvosok csak abban értettek egyet, hogy az implantátummal lehet összefüggésben.” Mivel az implantátumait amúgy is cserélni kell tízévente, azt javasolták Fruzsinának, hogy feküdjön újra kés alá. Ez teljesen elkeseríti, mert 2005-ben pályakezdőként személyi kölcsönt vett fel, hogy megműttethesse magát, ezt nemrég fizette vissza. „Ez az egész mellplasztika anyagilag és egészségileg is megviselt. Mégis újra meg kell tennem, mert képtelen lennék ezzel a fájdalommal leélni az egész életemet.” Fruzsina szerint egyáltalán nem mindegy, hogy hány éves korban kerül sor a műtétre. Neki 25 évesen még teljesen más volt a viszonya a testéhez, mint manapság. Akkoriban mindennél erősebb volt benne a tetszeni vágyás és a megfelelni akarás. Azóta családot alapított, és már sokkal kisebb jelentőséget tulajdonít a megjelenésnek. „Ma már tisztában vagyok az értékeimmel, az önbizalmam is nagyobb lett. Kár volt bevállalni ezt az egészet, de ezzel a felismeréssel sajnos elkéstem.”

Még jobb megjelenés?

Nem sokan gondolkodnak hozzá hasonlóan. Legalábbis a Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság honlapján lévő tájékoztató szerint a felmérésekből az derült ki, hogy még azoknak a nőknek a nagy része is újra vállalná a mellplasztikai műtétet, akiknél szövődmények léptek fel. Vagyis a többség akkor sem bánja meg, hogy így döntött, amikor már az egészsége a tét. „Bármilyen botránynál erősebb az a hatás, amely folyamatosan éri a nőket: az óriásplakátokon, a filmekben, az újságokban már alig látni olyan melleket, amelyeket nem műtöttek meg. Ha véletlenül mégis akad ilyen, akkor azt utólag retusálták, tökéletesítették” – mondja Hoppál Bori nőitesttudat-oktató. Szerinte 20-30 évvel ezelőtt a megjelenés közel sem volt olyan fontos, mint manapság. „Anyáink, nagyanyáink sokkal kevesebbet aggódtak amiatt, hogy elég jól néznek-e ki.” Hoppál Bori különösen a kamasz lányokat félti, akik egy-másfél órát szépítkeznek iskolába indulás előtt, és még ezután sem érzik magukat elég vonzónak és szerethetőnek.
Dr. László Zsolt szerint a plasztikai sebészet iránti kereslet folyamatosan nő, főleg a kevésbé agresszív beavatkozások népszerűek. „Egyre erősebb a jó megjelenés iránti elvárás mind a munkahelyeken, mind a magánéletben. Ha valaki meg szeretne felelni ezeknek, nem biztos, hogy elég csak kozmetikumokat használnia. A nők többsége reálisan látja magát, de körülbelül öt százalékuk akkor is műtétet kér, ha erre semmi szüksége. Ha elutasítom, akkor egyszerűen elmennek máshová.”
Hoppál Bori szerint viszont a nők sokkal nagyobb hányada elégedetlen magával, és érzi magát csúnyábbnak a valóságnál. „Marilyn Monroe még reális szépségideál volt, nem fogyókúráktól és plasztikai műtétektől volt gyönyörű. Azóta viszont teljesen átalakultak az elvárások” – állítja. Éppen ezért azt próbálja tudatosítani a hozzá forduló nőkben, hogy nincs értelme folyton a mesterségesen tökéletes szépségekhez hasonlítgatni magukat. „A boldogságot nem kilókban és centikben mérik. Szeretném, ha minél több nő fedezné fel, hogy mennyivel szabadabb érzés, ha nem kritizálják ilyen kíméletlenül önmagukat. Az önbizalom és a belső harmónia olyan kisugárzást kölcsönöz egy nőnek, amely sok esetben felülírja a testi adottságokat. De még ha mások nem is látnak minket szebbnek, az biztos, hogy mi magunk jobban érezzük magunkat a testünkben. A szívünk mélyén talán nem is tökéletes testre, hanem erre a »rendben vagyok« érzésre vágyunk.”

Így is lehet: kerekes székes szépségverseny