Januári absztinencia – többet árt, mint használ

Kun J. Viktória | 2013. Január 28.
Inkább két-három napnyi "tűzszünet" a májnak, mint egy egész, de egyetlen hónap alkoholmentesen – ezt ajánlják az orvosok. A januári, kampányjellegű fogadalmak szerintük többet ártanak, hiszen nem a rossz szokásainkon változtatunk, csupán a lelkiismeretünkön könnyítünk, hogy februártól még nagyobb lendülettel vessük magunkat az ital mámorába.

A január szokásosan a diéták, a méregtelenítés és persze a „józanság” hónapja. Ez utóbbiból valóságos kampány lett: az év végi bulizások után sokan fogadták meg: egy ideig nem isznak alkoholt. Sokan a közösségi oldalakon kerestek társakat, támogatókat, akik segítenek abban, hogy ne térjenek le a „jó útról”. Csakhogy a dolog a legtöbbször visszaüt: egy hónapnyi tiszta élet után még nagyobb dorbézolások jönnek, hiszen kompenzálni kell a szünetet. Többen arra figyelmeztetnek, hogy a mai szociális ivók lesznek a jövő alkoholistái.
Ők pedig többen vannak, mint gondolnánk: ide tartoznak bizony azok az amúgy józan és felelős életet élő harmincasok is, akik minden este megisznak egy-két pohár (az már fél üveg!) bort, vagy akik csütörtöktől vasárnapig minden este „beülnek valahová”.

 

De valójában mi is a baj a „száraz” évkezdéssel? Hiszen azt gondolhatnánk, hogy egy hosszabb absztinencia néhány hét „dőzsölést” követően jót tesz az egészségnek. „Az egész hónap egy teljes időpocsékolás. A probléma sokkal összetettebb annál, minthogy egy ilyen »erényes« önmegtartóztatással tudjuk le – nyilatkozta dr. Christian Jessen, angol orvos a Daily Mailnek és hozzátette: – Ráadásul aki addig rendszeresen ivott, jó eséllyel számolhat azzal, hogy ez az egy hónap mindenféle kellemetlen mellékhatásokkal, rosszkedvvel, idegességgel, izgatottsággal, alvászavarral telik majd.”

Jogosítvány az élvezetekre

A legtöbb ember leteszi az alkoholt januárban, hogy aztán jól „bosszút álljon” a februári visszatéréskor. Ez a szünet jó lehet a májnak és a veséknek, de ha utána valaki ugyanúgy folytatja az ivászatot, mint korábban, vagy akár még többet is iszik, a szervezetének végül rosszabbat tesz. Szinte biztos, hogy összességében még többet iszik. „Tartok tőle, hogy a nagyivók nem azért futnak neki az egy hónapos böjtnek, hogy azután radikálisan változtassanak szokásaikon, és a jövőben távol tartsák magukat káros szenvedélyüktől, vagy legalább visszafogottan igyanak. Ők egyszerűen csak úgy szeretnék érezni, hogy jogosítványt kapnak az újabb élvezetekre” – figyelmeztet az orvos. Szerinte az emberi természet már csak ilyen. Szeretné a rossz dolgokat gyorsan és egyszerűen kijavítani. Ahogy a legtöbben inkább bekapnak valamilyen divatos vitamint ahelyett, hogy megennének mondjuk egy tányér brokkolit.

A máj csodával határos módon képes a regenerálódásra, az alkoholból óránként egyegységnyit tud gond nélkül lebontani. Ahhoz azonban, hogy ez sokáig így működjön, szükséges a rendszeres szünet. Az alkohol-túladagolás eredményeként ugyanis elraktározódik itt is a zsír, nehezítve ezzel a szerv működését, csökkentve a hatékonyságát.
És van itt egy lelki frusztráló hatás is: ha valaki egy teljes hónapra lemond valamiről, akkor ebben az időszakban folyamatosan vágyakozik rá. Ott ül mondjuk egy társaságban, egy pohár vizet kortyolgatva, nézi, ahogy a barátai nyugodtan isznak, és számolja a napokat, amikor újra felpattinthatja a palackot. 

„Felhagyni egy hónapra az ivással nagyon kis ára az egész éves mértéktelen ivásnak – magyarázza az orvos. – Sokan úgy gondolják, ha 31 napig lemondanak az alkoholról, az  hatalmas teljesítmény. Gyanítom, hogy a legtöbb ember, aki egy hónapos önmegtartóztatást fogad, aggódik amiatt, hogy túl sokat iszik. És nagyon valószínű, hogy ez így is van” – folytatja a doktor.

Mi a jó stratégia?

Orvosi szempontból sokkal hatékonyabb, ha hetente iktatunk be minél több alkoholmentes napot, és ezt tartjuk egész évben. Ezt igazolja angol kutatók 2011-ben végzett vizsgálata is. A House of Commons tudományos és technológiai bizottság arra az eredményre jutott, hogy a heti két vagy három alkoholmentes nap a legbiztonságosabb módja annak, hogy kivédjük az ivászatok káros következményeit, még annál is sokkal biztonságosabb, mintha mindennap innánk, még ha kevesebbet is.

Az év eleje különösen zord időszak az ünnepi izgalom után, ilyenkor már kezd elegünk lenni a télből. Nem baj hát, ha engedünk magunknak egy kis élvezetet, de az fontos, hogy ezt következetesen tegyük. Ha januárban kampányszerű szünetet tartottunk, az természetesen nem baj, hiszen abban biztosan segít, hogy átgondoljuk, valójában mennyit is iszunk. A fontos az, hogy ez a visszafogottság most ne arra adjon alkalmat, hogy egy mindent elölről kezdjünk, mostantól csökkentsük inkább fokozatosan a korábban elfogyasztott, “ránk jellemző” mennyiséget.

Mit iszol?
A különböző szeszipari forgalmazók Magyarországon hozzávetőlegesen 58 millió liternyi szeszesital terméket értékesítenek egy évben. Ez igen magas szám, ugyanakkor évről-évre 1,8%-kal kevesebb palackot adnak el, bár a prémium és a kommersz márkák tartják pozíciójukat. A jó minőségű, prémium italok közül a keserűk fogynak leginkább, utánuk jönnek – a 2-3 évvel ezelőtt megugró lendületből kicsit visszaesve – a pálinkák. A dobogósok között találjuk még a whiskyt (főként a skót kiadások népszerűsége nő rohamosan), a negyedik helyen pedig a vodkát. 

 

Exit mobile version