Aktuális

Miért hal meg egyre több fiatal szeszes italtól?

Drámaian nőtt azon fiatalok száma, akiket az alkohol öl meg; Angliában már minden tizedik áldozat negyven év alatti. Soma különvéleménye.

A hír: Hetente csaknem kétszázan halnak meg túlzott szeszfogyasztás miatt Nagy-Britanniában, 8 év alatt 25 százalékkal nőtt a számuk. További drámai változás, hogy egyre fiatalabb az elhunytak tábora: ma már minden tizedik áldozat a negyvenes éveiben jár még csupán. A helyzet súlyosbodásában szerepe van annak is, hogy a nagyáruházak olcsón kínálnak szeszes italokat, amelyek így kispénzű fiatalok számára is könnyen beszerezhetők. Nagy-Britanniában éppen emiatt erősödnek azok a hangok, amelyek az italoknál minimálárat akarnak bevezettetni.  

Miért hal meg egyre több fiatal szeszes italtól?Soma véleménye: Az ivásnak sokféle oka lehet, de alapvetően minden nagyivóra érvényes az, hogy a kontrollvesztettség állapota vonzza. Amikor nem kell megfelelni, szembenézni, viselkedni, vagyis elengedheti magát az ember. A pszichológia erre mondja azt, hogy a szuperegó helyett teret kap az ösztön. Freud szerint az alapvető működtető minőségek: az ösztön (ezt ő „id”-nek nevezte el), a szuperegó (a kontrolláló felettes én, a „jó lány, jó fiú” énünk, amit megtanultunk, belénk neveltek), és a kettő között, mint egy döntőbíró, ott van az egó. Neki kell lemeccselnie a másik kettő küzdelmét. Az élet millió helyzetében nap mint nap megéljük, hogy zsigerből megcsinálnánk valamit, de nem tesszük, mert nem illik, mert félünk, hogyan sül el, meg akarunk felelni. Biztos sokan emlékeznek Woody Allen Annie Halljában arra a jelenetre, amikor a számára vonzó nővel beszélget, és miközben beszél, szinkronizálva halljuk az egészen más gondolatait.

Sokfelé utaztam a világban, az általam eddig látott országok, népek közül az angolokat találtam a leginkább „szuperegós” népnek. Rengeteg kontroll, megfelelés, szabály jellemzi őket. Imádják a külsőségeket, a hagyományaikat (még akkor is, ha az totális hülyeség, például külön meleg és hideg vizes csap, amivel lehetetlen alaposan kezet mosni), és ez az egyre inkább elterjedt ivászat számomra azt mutatja, hogy egyre nehezebben élik meg a „jólneveltséget”.

Erről eszembe jut egy szállodai kép. Pár éve egy üzletasszony barátnőmmel kimentünk (ő ügyeket intézni, és elkísértem vásárolni, mivel ott nem diszkriminálják a 42-es fölötti méretűeket), és egy igen jó szállodában szálltunk meg a belvárosban. Velünk szemben angolok reggeliztek, és döbbenten láttuk, hogy a diót KÉSSEL vágják ketté. (A müzlisdoboz mellett volt dió is.) Az első, ami felötlött bennem: „szerencsétlenek”…

Indul a 33 kívánság akció
Legyél te is jó tündér! Kattints, és teljesítsd egy nehéz sorsú gyermek álmát!

Most már több mint tíz éve él kint egy magyar barátnőm, aki professzionális domina. Azzal keresi a nem kevés pénzét, hogy jól nevelt, öltönyös urakat büntet. Öt éve mondta, hogy több mint négyszáz rabszolgája van, azóta nyilván szaporodott a számuk. A kuncsaftjai főként üzletemberek, de rengeteg a politikus is; főként vezető beosztásban dolgozó férfiak mennek hozzá. Tudjuk jól, ez a munkakör erősen szuperegós, ez még megspékelve az angol mentalitással… Nos, köztudott, hogy Anglia a BDSM (Bondage & discipline – B&D, Domination & submission – D&S, Sadism and masochism – S&M) fellegvára. Éppúgy elgondolkodtató ez a tény, mint a tömeges túlzott alkoholfogyasztás. Számomra mindkettő ugyanarról szól: ki akarják nyitni a szelepet.

Tehát ha azt szeretnék, hogy gyógyuljon a néplélek, el kellene kezdeni lazulni. Olyan információkat, impulzusokat juttatni el az emberekhez (véleményem szerint főként a művészet és média által), amiben megélhetik, hogy nem kell tökéletesnek lenned, ha tisztán magadat adod, az épp elég. Elég jó vagy! Egy ilyen gyógyító folyamat hosszú és tudatos munka, akárcsak egy egyénnél. A lelki wellnesseimen nagyon sok túlkontrollos nővel találkoztam, akik alig tudtak olyan tevékenységet, helyzetet említeni, amikor nem kontrollálják magukat. Pedig erre nagy szüksége van a léleknek! Számunkra is tanulságos Nagy-Britannia példája.

Elindult a Nők Lapja Café 33 kívánság adományozó akciója. Jelentkezz te is ITT!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top