Ennyit aludj, hogy ne legyél beteg!

nlc | 2013. Október 08.
A 6 óránál kevesebb, de a 8 óránál több alvás sem egészséges. Legalábbis egy friss tanulmány szerint.
A túl sok és a túl kevés alvás nem tesz jót

Azok, akik általában kevesebb, mint 6 órát alszanak naponta, kétszer nagyobb valószínűséggel kapnak szívinfarktust vagy szélütést, mint azok, akiknek napi 6-8 óra az alvásidejük – írja egy nemrégiben megjelent, amerikai tanulmány. A 6 óránál levesebb alvás kétharmadával növeli továbbá a pangásos szívelégtelenség kialakulásának kockázatát is.

A kutatók felhívták a figyelmet ugyanakkor arra is, hogy a túl sok, vagyis ez esetben a 8 óránál több alvás sem tesz jót, az ugyanis kétszeresére növeli a szívtáji fájdalom, illetve 19 százalékkal a koszorúér-betegség esélyét. 

A rövidebb alvásidő többek között a kortizol nevű stresszhormon emelkedését okozza, ami magas vérnyomás, illetve a szimpatikus idegrendszer hiperktivitásához vezethet – magyarázta dr. Saurabh Aggarwal, a kutatás vezetője. Arra viszont még a tudósok sem találtak pontos magyarázatot, hogy az átlagosnál hosszabb alvásidő miért növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Mindenesetre azt tanácsolják, hogy lehetőleg napi 6-8 órát aludjunk.

Exit mobile version